‘Sajnos Simi csuklója valamikor a játék hevében eltört, de ő jajszó nélkül küzdött tovább, rá igen jellemző módon. Bárki példát vehetne erről a csodálatos sportemberről, aki nem istenáldotta tehetségének, hanem megalkuvást nem tűrő szorgalmának köszönheti, hogy ma a FERENCVÁROS MEGHATÁROZÓ EMBERE.’
Nagy László naplójának 1995. aug. 23-i bejegyzése az ftcbk.hu-n.
2010 augusztus 24 at 10:17
http://www.papsifoci.hu/node/71594
Lencse ujpestre megy :O :O :O MIÉRT nem ide?? ezt komolyan nem hiszem már el….
2010 augusztus 24 at 10:22
Prukner még a nyár közepén nyilatkozta, hogy senkit nem akar kölcsön venni…és sztem nem változtatta meg álláspontját.
Kérdés :jön-e még valaki, vagy a télen visszatérünk a csatárkérdésre?
2010 augusztus 24 at 10:25
“Mezey György tájékoztatása szerint egy görög, két magyar vidéki csapat, valamint az Újpest érdeklődik Lencse iránt. Mezey amondó: a legjobb megoldás az Újpest lenne, ott rendszeresen játszana.”
Azaz nem is érdeklődött a Fradi, ami nem is csoda.
Adják kölcsön a görögöknek, akkor legalább nem szerezt gólt ellenünk.
2010 augusztus 24 at 10:44
Ennyivel tartozik a Vidi a makiknak, gondolj csak arra, hogy Sándor ügyében átigazolási időn kívül egyeztetett a két csapat – szerintem nem teljesen szabályosan, valamint a cikkben le van írva, hogy a Mezey is az Újpestet javasolja, meg hát ugye a korábbi gyakorlatnak megfelelően melyek is a támogatott csapatok, stb. Szóval szerintem ebben az esetben nem feltétlenül a mi vezetőink a ludasak abban, hogy Lencse következő csapata nem a Fradi lesz…
2010 augusztus 24 at 10:10
OFF: ingyen mehet be a Győr ellen akinek van szurkolói kártyája?
2010 augusztus 24 at 10:13
Jaja most mondták reggel az m1-en
2010 augusztus 24 at 10:25
és olyan van, hogy akinek van bérlete és őt az ingyen jegy nem érinti, az mondjuk fél áron kap mezt?
2010 augusztus 24 at 10:27
ez tul szep hogy igaz legyen …
2010 augusztus 24 at 10:28
egyelőre örüljünk ennek is. Ez viszont korekt és jó döntés volt a vezetőségtől.
2010 augusztus 24 at 09:59
“Értesítjük kedves szurkolóinkat, hogy a bérletes szimpatizánsaink között kisorsolunk 500 főt, akik közül 250-en ingyen, 250-en pedig féláron tekinthetik meg az Újpest- Ferencváros rangadót. A sorsolásra a Győr elleni hazai mérkőzésen kerül sor, a névsort honlapunkon tesszük közzé. A belépőket szeptember 2-án, 3-án és 4-én a főpénztárban lehet átvenni.”
2010 augusztus 24 at 09:58
ezek után a rába ellen kötelező a teltház
2010 augusztus 24 at 09:28
“Alexander Gerstl az M1 Ma reggel című műsorának vendége volt. Az itt elhangzott legfontosabb információkat alább olvashatják.
A Ferencvárosnak lesz új stadionja, de hogy mikor, az az engedélyeztetési procedúrán múlik. Az önrész rendelkezésre áll, a banki finanszírozás egyelőre hiányzik.
A csapat játéka egyre javul, ha töretlen lesz a fejlődés elérhetővé válhat a nemzetközi porond. Látszik Prukner László munkája, aki rengeteg dicséretet kap.
Kicserélődött a keret, 15 játékos távozott, 12 érkezett, úgy gondolom minőségi cseréket hajtottunk végre. Szűk egy hét még hátra van az átigazolási szezonból, nem kizárt, hogy ezalatt sikerül olyan játékost hozni, akinek örülni fognak a szurkolók is.
Demján Sándorral és cégével, a TriGránittal jelenleg nem tárgyalunk. Egy évvel ezelőtt tárgyaltunk a stadion kapcsán, de az egyeztetések eredménytelenül záródtak. A tulajdonos továbbra is szeretne maga mellé egy magyar befektetőt.
A Győr elleni meccsen egy Fradi bonbonnal szeretnénk kedveskedni szurkolóinknak, a regisztrált szimpatizánsaink ingyen tekinthetik meg a mérkőzést, amely szeptember 1-én 19 órakor kezdődik”
2010 augusztus 24 at 09:33
“Szűk egy hét még hátra van az átigazolási szezonból, nem kizárt, hogy ezalatt sikerül olyan játékost hozni, akinek örülni fognak a szurkolók is.”
Egy csatár? pl. Lencse??
2010 augusztus 24 at 09:37
“A Ferencvárosnak lesz új stadionja, de hogy mikor, az az engedélyeztetési procedúrán múlik.”
Gondolom más csapatoknál ez nem lehet gond! A napokban láttam, hogy debrecenben jövőre már más helyszínen rendezik a virágkarnevál célhelyszínét, mert megkezdődnek a konda stadion építése.
2010 augusztus 24 at 09:41
“A Győr elleni meccsen egy Fradi bonbonnal szeretnénk kedveskedni szurkolóinknak, a regisztrált szimpatizánsaink ingyen tekinthetik meg a mérkőzést, amely szeptember 1-én 19 órakor kezdődik”
Miféle regisztráltak?
2010 augusztus 24 at 09:43
and
Tudod akik rendelkeznek szurker kártyával…
2010 augusztus 24 at 09:43
most akkor ingyen lesz a meccs?
2010 augusztus 24 at 09:45
Igen… Azoknak akiknek van kártyája… Akiknek nincs, azok ugyan úgy nem mehetnek be.
2010 augusztus 24 at 09:47
“A Győr elleni meccsen egy Fradi bonbonnal szeretnénk kedveskedni szurkolóinknak, a regisztrált szimpatizánsaink ingyen tekinthetik meg a mérkőzést, amely szeptember 1-én 19 órakor kezdődik””
Ez nagyon jó ötlet!:)
“Szűk egy hét még hátra van az átigazolási szezonból, nem kizárt, hogy ezalatt sikerül olyan játékost hozni, akinek örülni fognak a szurkolók is.”
És ez is!:)
2010 augusztus 24 at 09:50
Hosszú évek óta először végre egy jó kezdeményezés, én mondjuk aki vidékről jön és nincs regisztrálva azt is beengedném ha tudja igazolni, hogy vidéki egy lakcímkártyával
2010 augusztus 24 at 09:51
Könnyen lehet, hogy Lencse esetleges érkezésére célzott… Csatár, nekünk az nincs. A hírek szerint a Vidi megszabadulna tőle, erre van egy hete… Több nb1-es csapat is megkereste, miért ne lehetnénk ezek alapján mi? A Vidi is jól járna, mert csatáruk van dögivel, Lencsének mega fejlődéshez tovább kell lépnie az nb2-n! Így 1 évre, ha kölcsön adnák nekünk, akkor fizuját nem kell állni, plussz ha nem fejlődik, akkor is ráérnek jövőre értékesíteni! Gyerünk, hozzuk el!
2010 augusztus 24 at 09:55
Nem akarok ahngulatot kelteni, de emlékezzetek a Vidi szurkolókat vesz rovatra… Én akkor is azt mondtam, ez egy jó kezdeményezés, és nem kellene mindig rossz májúnak lenni!
2010 augusztus 24 at 09:55
amúgy nem 29.-én lesz a meccs?
2010 augusztus 24 at 08:58
Bár lenne pár Simink a mai fiatalok között! :(
2010 augusztus 24 at 09:12
A mai fiatalok jobb esetben inkább a sérő belövésével vannak elfoglalva :_(
2010 augusztus 24 at 09:26
Sajnos, sajnos, sajnos… :(
2010 augusztus 24 at 00:47
[…] Teljes cikk: Üllői út 129 […]
2010 augusztus 23 at 22:53
Mi is ott voltunk a haverokkal-felejthetetlen.Na meg a Vaci utcai vonulas is!:-))R.I.P SIMI!!!:-((
2010 augusztus 23 at 21:21
Visszakanyarodva erre az Andrezinho sztorira… Jó olvastam, hogy mivolt, szerencsére kacsa meg minden, de aki tud vkit erről asszem hpeti!
Miért akarták volna megverni????
2010 augusztus 23 at 21:38
Ez Magyarország….
Még nem hallotál olyanról hogy a cigányok csak úgy betaláltak valakit?
2010 augusztus 24 at 06:57
6kerfradista én se tudom hogy miért akarták megverni!!
2010 augusztus 24 at 08:57
Valakinek nem tetszett, hogy jól játszott? Mielőtt valaki beleköt:CSAK TALÁLGATOK.
2010 augusztus 24 at 09:13
Gyerekek, a romkertbe nem épp cigányok járnak, másodsorban meg nem unjátok már a pletyizést?
2010 augusztus 23 at 21:13
nekem megvan a pesti meccs dvd-én…még most sem tudom ülve nézni….. hatalmas élmény volt…. jó lenne ismét át élni hasonlót….
2010 augusztus 23 at 21:00
Kint voltam, örök élmény.
Emlékeim szerint ezen a meccsen volt, hogy a belgák következtek szabadrúgással, de a labda elgurult, ahonnan el kellett volna végezni. Simi úgy csinált mintha értemenne és mikor odaért, lehajolt és elkezdte kötni a cipőjét:) Ezzel is elment egy nagyon fontos perc.
2010 augusztus 23 at 20:51
OFF
Tényleg meg akarták verni Andrezinhot?
Tud erről valaki valamit?
2010 augusztus 23 at 20:56
Ki akarta volna megverni és miért?
Rajczinál ez teljesen természetes lenne, de Nála?!
2010 augusztus 23 at 21:01
Bockor! mytex írta:
Most olvastam, h Andrezinhot megverték a RomKertben. Igaz ez?
a Mesteres hirbe aztán andrezinhó beirta hogy a hir nem igaz!
2010 augusztus 24 at 11:19
Ha valaki bántani akarja, akkor ki kell deríteni ki, és elintézni! Andrezinhot senki sem bánthatja!
2010 augusztus 23 at 20:17
A SIMONOK ilyenek:)Nyugodj békében:(
2010 augusztus 23 at 20:44
a Simon Sanyik már csak ilyenek:D
2010 augusztus 24 at 13:05
Neked is SIMON SZÍVED VAN!!! Pl:Öltöző:) HAJRÁ FRADI!!!
2010 augusztus 23 at 19:32
Off: Andrezinhó azt üzeni hogy szereti a Fradi rajongókat.
2010 augusztus 23 at 19:51
Mi is szeretjük, és remélem, hogy még sok éven át itt lesz és segíti a csapatot a 29. felé!!!! :)
2010 augusztus 23 at 20:11
Andrezinhót megakarták verni!!
2010 augusztus 23 at 20:17
Kik? Miért? Nem sikerült nekik igaz?
2010 augusztus 23 at 20:20
Nem tudok többet egyenlőre! Szerencsére nem mert a feleségével otthon maradt! Holnap megpróbálok többet megtudni!!
2010 augusztus 23 at 19:30
Mit meg nem adnék hogy legyen még 1 ilyen játékosunk mint SIMI volt!!! Emléked ÖRÖKÉ ÉL!!!
2010 augusztus 23 at 19:32
Van egy hasonló, úgy hívják Sam Stockley:)
2010 augusztus 23 at 19:39
AWLenny.ez nagyon gyenge vicc volt!
2010 augusztus 23 at 21:51
Nem kellene ezt a megélhetési migráltat egy napon említeni Simivel!
2010 augusztus 23 at 19:17
Nyugodj békében! :(
2010 augusztus 23 at 18:46
Olyan játékos mint Ő volt már sajnos sose lesz.. Simi nyugodj békében. ÖRÖKRE VELÜNK MARADSZ!
2010 augusztus 23 at 19:17
Olyan, mint amilyen Ő volt, már télleg nem lesz sose, de talán a Kapitány bele tudja verni a fiatalokba, hogy mi is a Ferencváros.
2010 augusztus 23 at 19:45
Elődei voltak…utódai lesznek?