Csapatkapitányunk őszintén beszélt a saját maga és a csapat játékáról is.

–         Tegnap mi a meccs egyik legjobbjának hoztunk ki, de sok kritikát kaptunk ezért. Te mit gondolsz a saját teljesítményedről?

–         Valóban az egyik legjobb játékot tegnap nyújtottam. Most nem csatárt játszottam, mint az első három meccsen, azóta külön taktikai feladatot kapok a mestertől. Valóban nem lehetett látványos a játékom, de a taktikai részt teljesen megoldottam, emellett rengeteget futottam, jól éreztem magam a pályán.

–          Melyik az igazi posztod most? Hol érzed magad legjobban?

–         Ahova a mester betesz. Ebben a csapatban akár jobbhátvéd is lennék. Nagyon jó a közösség, fantasztikusan együtt vagyunk, élvezzük a munka minden pillanatát.

–         A közönség is élvezi a játékotokat. Számítottatok ilyen jó kezdésre?

–         Rengeteget dolgoztunk, sok munka van bennünk. Annak is örülök, hogy végre játszó csapat lett a Fradi. Nagyon szépen járatjuk a labdát és most már veszélyesen is vagyunk az ellenfél kapujára.

–         Melyik volt a legjobb meccse idén a csapatnak?

–         Azt mondom a Vidi elleni első félidő. Ez mögött közvetlenül a Győr meccs. Sajnos tegnap is volt egy kihagyásunk a második félidőben, de megúsztuk kapott gól nélkül. Az eredmény csalóka, ugyanis nem volt könnyű meccs, sőt mondhatom nagyon nehéz találkozó volt a pályán belül, de így értékesebb a siker, ugyanis egy jó csapatot győztünk le.

–         Mi a cél?

–         Konkrét célkitűzést nem kaptunk, de mi az öltözőben elhatároztunk valami és azt végre akarjuk hajtani. Nem mondom, hogy bajnokok leszünk, mert helyén kell kezelni az eddigi sikereket, de a célunk nagyon merész.

–         Jön az Újpest meccs, mit vársz ettől a Derbitől?

–         Mindenképpen győzelmet! Sajnos a Megyeri úton eddig nem sok sikert arattam vendégként, de ennek a sorozatnak most meg kell szakadnia. Gólt is lőttem már a Megyeri úton, de azt a másnapi újságok elvették tőlem. Ez a mai napig fáj, de most majd rúgok egy olyat ami csak az enyém lesz.

–         Egy utolsó kérdés, honnan jött ez a bokszolós gólöröm?

–         Marekkel az edzéseken bokszoltunk egy gyakorlat során, és valamiért az első meccsen ezt a góloknál elővettük. A Vidi ellen Andrezinho és Marek újra bemutatta ezt a produkciót, majd tegnap én is. Már csak kabalából is jó ez a koreográfia, de megsúgom van egy jobb is, amit majd Újpesten fogunk bemutatni.