Behúztuk a három pontot a miskolciak ellen.

FTC-Orangeways – Miskolci Jegesmedvék 5-3 (1-1, 1-1, 3-1)
Pesterzsébet, 300 néző, vezette: Haszonits
Gólszerzőink: Kiss Gábor (2), Borbás Gergely, Borsos Attila, Peterdi Imre

Ahogy azt vártuk nem volt egyszerű, de megcsináltuk.

Egy harmad után nyeregben éreztük magunkat, függetlenül a döntetlentől, utána viszont jött a hidegzuhany, s csak harmadik harmad vége felé tértünk magunkhoz. Igaz, ami igaz mindkét csapat sokat kérhetett volna számon a szintén idényeleji formában lévő játékvezetői hármason, összességben azonban elmodnhatjuk, a több váratlant produkáló csapat nyerte meg a kiegyenlített csatát.

Hakan Nygren variált egy kicsit a hátvédpárokkal, a kapuban pedig Budai Krisztiánnal kezdett. Cseréje, a nemrég tragikus veszteséget szenvedő Pleszkán József volt, a fiatal kapus édesapjáért volt a néma gyászszünet. Utána a meccs jó iramban indult, helyzeteket dolgoztak ki a mieink, de a miskolciak sem voltak restek, s bár az előzetes várakozásokat megcáfolva nem voltak annyira aktívak, a kontráik életveszélyesek voltak.

Egy gyors ellentámadás kellett ahhoz is is, hogy megszerezzék a vezetést a vendégek, más kérdés, hogy helyezkedési hibák is segítették őket. Mielőtt azonban elbizonytalanodhattot volna csapatunk, jött Borbás Gergely, aki nem akart kijátszani egy emberelőnyt, hanem ahogy a harmadba ért, elengedett a sistergős bombát, ami a miskolci kapus füle mellett a kapuvasról csapódott a hálóba. A harmad további része így újra a régi mederben zajlott, mi voltunk fölényben, de Budai Krisztián sem unatkozott.

A szünet után megváltozott a játék képe. Kissé könnyelművé vált csapatunk, megsokasodtak az átadási hibák, aminek köszönhetően alig-alig jutottunk el a miskolci kapuig. Elég soká tartott felocsúdni a kábulatból, egy harmadközepi emberhátrány kellett hozzá, utána viszont volt egy jó periódosunk, ami elég volt ahhoz, hogy újra megszerezzük a vezetést. A Hoffann-Jánosi-Borsos trió bizonyult kellően agilisnek, s a szép háromszögelés után a gyergyói illetőségű csatár talált be először zöld-fehérben.

Ez újra nyugodt mederbe terelte a gárdát, de hiába volt renek a védekezésünk, nem sokkal a harmad vége előtt újra jött egy hiba, s vele az újabb egyenlítés. Az utolsó játékrészben a részeredménynek megfelelő óvatos játékkal kezdtünk, ám erre is ráfizettünk, midőn egy teljesen egyértelmű les után megszerezte a vezetést Bob Dever csapata. Néhány percnek el kellett telnie, midőn magunkhoz tértünk, s kellett hozzá egy emberelőny is. Kiss Gábor volt az aki végül két létszámfölényes góllal eldöntötte a három pont sorsát, de ne feledkezzünk el Peterdi Imre széségdíjas találatáról sem, amely beállította a végeredményt.

Mire véget ért a meccs, már tudtuk, hogy mindenhol papírforma eredmény született, s tudni szeretnénk, így sem történt másként. Két taktikusan, a sportághoz mérten talán túlzottan is taktikusan játszó csapat csatáját az döntötte el, hogy nálunk több volt az igazá veszélyes csatár, és talán több volt az elgondolás, a technika. Folytatás pénteken Bukarestben.

Hakan Nygren:
Örülök a győzelemnek, de van bennem hiányérzet. Az első harmadban jól játszottuk, utána viszont érthetetlenül visszaestünk. Talán ez azért történt, mert elbíztuk magunkat, vagy éppen átvettük ellenfelünk ritmusát. A meccs végefelé hátrányba is kerültünk, ezt azonban jól reagáltuk le, és végül sikerült fordítanunk. Tanulságos meccs volt, mert láttam és a szurkolók is láthatták, van miben előrelépnünk.

Kiss Gábor:
Nehéz meccs volt, de erre is számítottunk. Rendkívül fontos volt számomra, hogy gólokkal térjek vissza, de ennél is fontosabb volt, hogy amikor az utolsó harmadban hátrányba kerültünk, azt láttam mindenkin, nem adja fel, hanem kettőzött erővel küzd a gőzelemért. Nem vagyunk még topon, éppen ezért nagy dolog, hogy hátrányból tudtunk fordítani.

(fradihoki.hu)