Nagyobb terjedelmű beszélgetést olvashattok a Ferencváros élő legendájával, a nagyon közvetlen és készségesen válaszoló Kökény Beával. Az interjú gerincét természetesen a női kézilabdacsapat adja.

-Bő egy éve dolgozol a Fradinál  ügyvezetőként, mit gondolsz a szakosztály elindult az általad elképzelt úton?
-Úgy gondolom igen, bár ez az út jóval rögösebb, mint ahogyan azt először hittem.

-Ha akkor tudtad volna mivel jár ez a pozíció, akkor nem vágsz bele?
-Már akkor is nagyon nehezen vágtam bele, sokan rágták a fülem, hogy vállaljam. Most valószínűleg még nehezebben szánnám rá magam, de belevágnék ismét, akinek zöld volt a vére annak az is marad. A Fradiért most is belevágnék, bár azt gondoltam, ennél talán egyszerűbb dolgom lesz.

-Hogy mennyire nem egyszerű arra jó példa a névadószponzor kiszállása, csődje. Ez a nem várt probléma, átírhatja a szakosztály rövidebb és hosszabb távú terveit?
-Szerencsére nem komoly a gond, így bízunk abban, hogy ez nem fogja befolyásolni a szakmai munkát. A lányok nem fognak a szponzor kiszállása miatt semmiben sem hiányt szenvedni. A célok pedig nem változtak, továbbra is a dobogóra szeretnénk állni a bajnokságban, a kupában pedig a lehető legtovább eljutni. Elég erősnek érzem a keretet ahhoz, hogy ezeket a célokat meg tudjuk valósítani.

-Mikor érkezhet a csapathoz új névadószponzor?
-Több céggel is tárgyalunk, de nagyon nehéz januárban névadószponzort vinni egy csapathoz. Így valószínűleg a kieső bevételeket több kisebb szponzor együttesen adja majd össze.

-Miért olyan nehéz ma Magyarországon szponzort találnia a Fradinak, és itt most beszélhetünk vízilabdáról, futballról, kézilabdáról, vagy bármilyen más sportágról?
-Ez nem csak a Ferencvárosra jellemző, hanem szinte az összes fővárosi klubra. Vidéken egy kisebb városnak csak egyetlen kosárlabda, vagy kézilabda klubja van, így azt jóval inkább magáénak érzi a helyi önkormányzat és jobban is támogatja. A vidéki cégek is jobban kötődnek a helyi csapatokhoz, jobban átérzik a helyi sport fontosságát.

-Ezért is próbálunk inkább tehetséges fiatal magyar játékosokban gondolkozni, szemben a Győrrel?
-Úgy gondolom számunkra ez a járható út. Mi nem tudunk külföldi világsztárokat igazolni. Kár a két klub anyagi lehetőségeit összehasonlítani, mert jelenleg nagyon nagy a különbség a költségvetések között. Bízzunk a saját utánpótlásunkban és szeretnénk minden évben legalább egy fiatal játékost beépíteni a felnőtt keretbe. Ezenkívül próbálunk a klubhoz csábítani fiatal tehetséges játékosokat, ám ők nem mindig válnak be.

-Világsztárokat nem tudunk igazolni, de mennyire tudjuk megtartani őket? Például az Európa bajnokság legjobb magyar játékosát Szucsánszki Zitát.
-Zizinek hosszú távú szerződése van velünk, nálunk képzeli el a jövőjét, nem szeretne máshová menni.

-Egyébként mi a véleményed a magyar csapat Eb szerepléséről, igaz az, hogy szinte nincsenek már nálunk világklasszis játékosok?
-Ez egy globális probléma, sok ország küzd ezzel. Ma már nagyon kevés az igazi egyéniség. Nem látom annyira sötéten a mieink szereplését, hiszen egy meccsre voltunk az elődöntőtől. Ez pedig a hollandok elleni mérkőzés volt, ha az megvan, akkor nem a tizedik helyért játszunk. Szerintem Göbiczzel és Zácsikkal a fedélzeten meg is vertük volna őket. Utána volt még egy sanszunk a svédek ellen, de azt el kell ismerni a skandinávoknak ezen a világversenyen jobb csapatuk volt, mint a miénk. Egyébként a kérdésre visszatérve ez intő jel, látni kell, hogy nem mennek jól a dolgok. Azonban bízom a lányokban, hogy sikerrel abszolválják majd, a roppant nehéznek ígérkező németek elleni Vb selejtezőt.

-A férfi szakosztály meccseit egyébként figyelemmel követed?
-Persze, szoros a kapcsolat a szakágak között. A fiúknak nehezebb a dolguk, mert csak most alakultak újjá. A lányok pedig 92-óta sikert sikerre halmoznak.

-Az év végén mivel lennél elégedett, a dobogó melyik fokán álljanak a lányok?
-Maximálisan elégedett csak a Bl. indulással lennék, ahhoz meg ugye, legalább a második hely szükséges.

-Mikor ünnepelhetünk újra bajnoki címet a népligetben?
-Szeretnénk minél előbb, de a realitás sajnos nem ezt mondja. Maradjunk annyiban, hogy minél előbb jól szorongassuk meg a Győrt.