A FourFourTwo interjúja Deák Bill Gyulával.

Fiatalkorában a fiúk focisták vagy rockzenészek akartak lenni. Miért?
Egyértelműen a szegénység miatt. Elég, ha megnézzük, az Aranycsapat milyen srácokból jött össze. Én is futballista szerettem volna lenni, nagyon jól is ment, de elvesztettem a lábam. A rock- és beatzene is ekkoriban jött be Magyarországra – a Beatles, a Rolling Stones, az Animals –, és ezek hatására én is elkezdtem énekelni. Mindkettőt nagyon kell szeretni, ha ezzel foglalkozol. Engem nagyon sok nehézségen átsegített a zene. A labdarúgást is nagyon szerettem, amíg kényszerűen abba nem kellett hagynom.

Fiatalon az MTK-ban játszott, azonban köztudott, hogy fanatikus Fradidrukker. Hogy jött össze ez a kettő?
Kőbányán laktunk, és onnan két villamosmegállóra volt az MTK-pálya. Tőlünk oda jártak le focizni a gyerekek. De a rajongás a Fradiért mindig is megvolt.

Mit jelentett gyerekként a pálya környékén csavarogni?

Nagyon jó futballisták voltak akkoriban. Az MTK-pályán játszotta például felkészülési meccseit a válogatott, meg a későbbi aranyérmes olimpiai csapat. Akkor láttam Varga Zolit, Albert Flórit, Farkas Jánost, Mészöly Kálmánt. És rajtuk kívül is rengeteg jó futballista volt. Találkozni velük örök emlék, ahogy egy mai angol gyerek számára is meghatározó kezet fogni például Rooney-val. Ilyen élményekből azután még sokáig tudtunk meríteni.

Korábban azt mondta, a legnagyobb kudarcként élte meg, hogy a Fradi NB II-es lett. Most, hogy ugyan már NB I-es, de még sok a baj, mennyire nyugodt?
(Nevet.) Egyszerűbb lenne, hogyha jobb csapatnak, több jó futballistának szurkolhatnánk, s ha több ember menne ki az Üllői útra. Ott voltam a székházban, amikor nem jutottunk fel az NB I-be, felléptem volna, ha sikerül a feljutás. Ma sem megy minden simán, de azért már az is nagy dolog, ahol most tart a társaság. Mindig reménykedünk. Akárhogy nézzük, a Fradit az angol tulajdonos húzta ki a bajból. Rajta kívül senki sem volt hajlandó anyagi segítséget nyújtani.

Kijár még a meccsekre?
Elég sokat játszom hétvégén, de ha jön a jó idő, és hétköznap lesz valamilyen bajnoki vagy kupamérkőzés, akkor azt megnézem. Az egyik kereskedelmi rádió nemrégiben reggeli műsorában bedobta, hogy pályázni lehet Fradiindulóra, délutánra kénytelenek is voltak visszakozni a felháborodás miatt. Persze, mindig kitalálnak valamit, de tényleg mit akarnak, ha egyszer már van.

Nem fordult még meg a fejében, hogy írna valami hasonlót?
Mondom, a Ferencvárosnak már van, de egyébként nem sokan énekelnek annyit a Fradiról, mint én: „Szeretlek, Erzsi, haver vagy, János, / csapat csak egy van: a Ferencváros”. (A tetovált lány – a szerk.) „Nem voltam még húsz, midőn egy könnyű éjszakán / Egy Fradi győzelem és öt konyak után / A lépcsőház aljában / Enyém lett a lány! (A felszarvazottak balladája – a szerk.) Nem is kell ennél több!

Miért tart itt a magyar foci?
A labdarúgás nagyon a pénz felé ment el, itthon a sportágba pedig nem tesznek bele eleget. Érdekes, az akadémiákról kikerülők az utánpótlásban nagyon jól helyt tudnak állni, ezután felkerülnek a felnőttcsapatba, és ott megtörik valami…

A kérdés a személyiségére vonatkozik: ha focicsapatban játszana, milyen poszton tudná magát elképzelni?
Középhátvéd vagy irányító középpályás.

Ha ma választhatna öt konyak, egy Fradi-győzelem vagy egy könnyű éjszaka között, melyik lenne az?

(Nevet.) Természetesen a Fradi-győzelem!

Forrás: FourFourTwo