Az NS. kiváló interjút készített Csizivel, amiből rengeteg minden kiderül Erdélyi születésű védőnkről.

-Egy napon ismét magára öltené gyerekkori együttese mezét?
-A vásárhelyi katonacsapatban kezdtem futballozni, amely később megszűnt, maximum jogutódjaként kezelhető a mai első osztályú Maros, úgyhogy bár örülök, hogy szülőföldem csapat első ligás, nem fűt ellenállhatatlan vágy, hogy nekem ide vissza kell térnem.

-Mikor ment el?
-Tizenöt évesen három évvel azután, hogy egy barátom unszolására ide szerződtem. Előtte csak a grundon rúgtam a labdát, bár ott állandóan. Nem érdekelt semmi más labdarúgóvá akartam válni, persze nem állítom, hogy jobb bunkóként képzeltem el magam. Akkoriban a két ék mögött játszottam. Tizenhárom évesen huszonnégy meccsen harminchat gólt szereztem. Előfordult, hogy a fél csapatot kicseleztem úgy gurítottam a kapuba, máskor a félpályáról találtam be. A Nancy el is hívott próbajátékra, de sajnos egy nagy kirándulásnak vettem az egészet, ezért van is bennem némi hiányérzet az elszalasztott lehetőség miatt.

-Nancy, helyett Kecskemét felé vette az irányt. Nem piszkálták ízesebb kiejtése miatt?
-Egy gyerek lelkét borzasztóan könnyű bántani, megesett, hogy annyira egyedül éreztem magam, hogy azt gondoltam elég, hazamegyek. Azonban az elhatározás, hogy futballista legyek mindennél erősebb volt. Más nem érdekelt. Két kezemen meg tudom számolni tizenkilenc éves koromig hányszor voltam diszkóban.

-Ezután jött a Videoton, majd a légiósodás.
-Fehérváron dobogóra állhattam, kupagyőztes lettem, bár volt olyan nyolc hónap, hogy egy forintot sem kaptam. Ezzel együtt nem bántam meg, hogy odaszerződtem. Ezután következett a Mattersburg, ahol a klub legjobb eredményét produkálva bronzérmesek lettünk. Ezután négy-öt meghatározó ember elszerződött és 2008 ősze már gyengébbre sikeredett. Úgy érzem a téli felkészülés alatt is becsülettel dolgoztam, ezért ért villámcsapásként, hogy két nappal az átigazolási szezon vége előtt szóltak nem tartanak meg, mert nem úgy teljesítettem, mint a korábbi másfél évben. Bementem az elnökhöz, hogy nem érzem fernek az eljárást, pláne úgy hogy nem is figyelmeztettek a teljesítményem miatt. Az elnök mindenben igazat adott és új szerződést akart velem kötni, de a bizalom akkor már elveszett.

-Olaszország következett.
-Három hónap alatt mindössze öt meccsen játszottam a Grossetonál. Depressziós lettem, minden este bebeszéltem magamnak, hogy meghalok, így nagyon kapóra jött a horvát Slovan Belupo ajánlata. Fél év alatt huszonhét találkozón léphettem pályára a bajnokság mellett az Európa kupában is. Az önbizalmam és a kedvem is visszatért.

-Ön pedig Magyarországra.
-Még novemberben baráti társaságban megkérdezték: Hol játszanék a legszívesebben Magyarországon? Mondtam engem mindig lenyűgözött mennyien szurkolnak a Fradinak, milyen jó érzés lehet idegenben is annyi rajongó előtt szerepelni. Erre egy hét múlva szólt a menedzserem, hogy átigazolna a Ferencváros, némi huzavona után megegyeztünk. Hála Istenek, mert ilyen jól még sehol sem éreztem magam! Ez most nem kötelező udvariaskodás,tényleg így gondolom, ugyanakkor tudom, egy év alatt nem válhat valaki fradistává. Nekem ahhoz még sokat kell tennem, hogy valódi fradistákkal említsenek egy lapon. De ezen vagyok, és abban is bízom, hogy egyszer újra válogatott lehetek.

(Nemzeti Sport)