A FourFourTwo magazin rövid összefoglalója a hétről.

Prukner László úgy döntött, hogy a Ferencváros labdarúgó csapata a téli felkészülést Székelyföldön kezdi meg.
Tudni illik, hogy a Ferencváros a határon túli magyarok körében óriási népszerűségnek örvend, a magyarságtudat egyik alapja. Gyorsan tegyük hozzá, hogy a bukaresti csapatoknál a Barcs tartalékcsapata is jóval népszerűbb.
Így tehát egyáltalán nem meglepő, hogy felfokozott várakozás kísérte a zöld-fehérek ottlétét, mely legnagyobb részt erősítésből állt, a kondigépek már-már pityeregtek, annyit használták őket a legények. Ezen kívül elmentek Parajdra is, ahol az ottani sóbányában dolgoztatta meg a játékosokat az edzői stáb, a különleges helyszín mellé különleges lépcsőzési gyakorlatok dukáltak.
Ám a Ferencváros edzői fontosnak érezték, hogy a dagadó bicepszeken és vádlikon kívül, valami olyasmit is kapjanak a játékosok, ami egyáltalán nem szokványos a fociedzéseken. Egyik nap elsétáltak az ezeréves határhoz, ahol a földrajz tanárként is kitűnő képességekkel megáldott Prukner tanár úr tollat és papírt ragadott, majd pedig kövek segítségével magyarázta el a brazil, máltai, cseh, argentin, bosnyák és szomáliai játékosoknak, hogy ezer éven át itt húzódott Magyarország határa. A magyar játékosok pedig ámuldoztak a gyönyörű székelyföldi hegyek gyűrűjében és izomlázukat elfelejtve nyilatkoztak a sajtónak.
Az edzőtáborozás végén pedig legyőzték a Marosvásárhely együttesét, így nyugodtan mondhatjuk, hogy kitűnően sikerült a Fradi székelyföldi útja.
Több Prukner László kellene a magyar fociba…
(Martí Zoltán /FourFourTwo.hu)