“On tour Viborg”, avagy szurkolói beszámoló a dániai mérkőzésről.

Folytatódtak a női KEK küzdelmei, csapatunk a mezőnyből a legnehezebb ellenfelet kapta a Viborg személyében. Megállapíthattuk mind úti cél, mind pedig a továbbjutás szempontjából kaphattunk volna könnyebb ellenfelet. Igen múltidőben mert az „első felvonás” több mint jól alakult, de haladjuk sorjában. Több mint 1500 km-es távolság miatt már péntek reggel nekivágtunk a túrának egy kisbusszal. Jó hangulatban indultunk útnak, ezt csak fokozta az egyre nagyobb mennyiségben fogyó alkohol. Folyamatosan ment a dvd, Torrente maraton és „jobbnál jobb” magyar filmek voltak műsoron. Az első nagyobb megálló a német határ után volt ahol a rendőrség igazoltatott minket. Először sikerült elhitetni velük hogy kézilabda csapat vagyunk, azonban miután leszállt egy két ember és elkezdett cigizni már nem igazán. Végül is papírok ellenőrzése után indulhattunk tovább. Éjszakát a társaság egyik része alvással a másik része pedig filmnézéssel töltötte. Kolndigban felvettük egy kint élő Fradi szurkoló „kollégánkat” és meg sem álltunk a cél állomásunkig. Végül szombat délre értünk ki, összesen 26 óra buszozás után. Sofőrjeink elmentek pihenni, mi pedig a csarnok előtti téren dalolásztunk egy kicsit a helyiek nagy-nagy örömére. Megvártuk a csapatot, hogy tudatosítsuk bennük hogy hiába a másfél ezer kilométer a Népligettől bizony itt is hazai pályán fognak játszani nemsokára. Egy két dal után a csapat bevonult a csarnokba, közülünk pedig volt aki ebédelni indult, páran közeli pubba vettük az irányt, valamint két ember „városnézésre” adta a fejét. Közeledett a három óra és mindenki a csarnok fele vette az irányt. Jöttek még két kocsival rajtunk kívül Dániába így a kezdésre kb. 25 gyűltünk össze a vendég szektorban. Amilyen szurkolást nyomtunk végig egyszerűen nem lehet leírni. Mindenki teli torokból tolta a dalokat, és szinte az összes fradista félmeztelen tombolta végig a meccset. Úgy érzem itt is leraktuk a névjegyünket és megmutattuk, hogy mi is az a Fradi Tábor. Hazai nézők szerintem többet néztek minket mint a meccset(nah meg persze fotókon is meglettünk örökítve), nem igazán értették, hogy mit csinálunk, de hát feléjük ez nem divat, az elmúlt években például a magukkal oly nagyra lévő győri szurkolók sem mutatták meg milyen is az amikor igazán szurkol egy tábor. A csapat végig (szokás szerint) kitette a lelkét a pályán, hatvan percig partiban voltunk a meccsen. A második félidő elején elment pár góllal a Viborg, ekkor félő volt hogy összezuhan fiatal csapatunk, de szerencsére nem ez történt. (Fradi-)Szívvel küzdve végül is hatalmas eredményt értünk el, a tavalyi bl győztestől csak egy góllal kaptunk ki, ezzel teljesen nyitott maradt a továbbjutás kérdése. A csapat a meccs után feljött hozzánk a lelátóra(!) hogy megköszönje a szurkolást. Majd leszedtük a drapikat és indultunk is kifele az arénából. Kint megvártuk a lányokat és egy közös kép erejéig összeálltunk mi szurkolók és a csajok. Bementünk iszogatni még egy kicsit a közeli pubba a maradék koronából, majd indultunk haza. Az éjszaka szinte a buszon mindenki aludt, pihenve egy kicsit a meccs és az odaút fáradalmait. Másnap volt aki filmnézéssel valaki kártyázással és pár ember pedig beszélgetéssel ütötte el a túra utolsó óráit. Budapestre vasárnap este hatra érkeztünk meg, 23 órás utazás követően.
Összességében elmondható, hogy egy jó kis túrán vagyunk túl amit egy hatalmas szurkolás tett feledhetetlenné a jelen lévők számára. Végig jó hangulatban telt a rövidnek nem mondható utazás, ha kicsit is unatkoztunk elég volt a FFC történetének első sárga lapos játékosához szólni, és egyből „sírtunk a nevetéstől”.
(sfod.gportal.hu)