Fiatal támadónk néhány hete került ki Angliába, a klub honlapja szerint a jövő reménységei lehetnek.

Négy külföledi ifjúsági labdarúgót is szerződtetett az átigazolási időszakban a SUFC. Ők egyelőre a tartalék együttesben lépnek pályára és innen próbálnak feljebb lépni, végigjárva a szamárlétrát.

Mark Warren, Kristoffer Lokberg, Erik Tonne és Gárdos András – a jövő emberei. A 18 éves ausztrál utánpótlás-válogatott Warren a McCabe-hálózatba tartozó ausztrál Central Coast Mariners együttesétől érkezett, a 19 éves Lokberg norvég utánpótlás válogatott, az ugyancsak 19 esztendős Tonne mellett a Strindheim csapatától szerezte meg a Sheffield, a 20 éves Gárdos András pedig a Fradiból igazolt Angliába.

Mark Smith, a tartalék együttes edzője bízik az új játékosokban:
– A négy új futballista mutatja, hogy milyen hosszú távú terveink vannak. Mindannyian tehetségesek, ezért ha jól végzik a dolgukat és keményen teljesítenek, Micky Adams látókörébe is bekerülhetnek.

Gárdos ismertetve a klubhonlap megemlíti, hogy pályára lépett és gólt is szerzett már az első osztályban a Fradinál.

A klubigazgató Trevor Birch is megszólalt az ügyben:
– A nemzetközi kapcsolatrendszerünknek és játékosmegfigyelő-hálózatunknak köszönhetően számos tehetséges futballista kerülhet hozzánk. A célunk, hogy a klub identitásának részévé tegyük a saját nevelésű fiatalok beépítését. Úgy reméljük, hogy erős tartalékgárdát tudunk felépíteni, ahonnan olyan játékosok érkezhetnek, akik az első csapatnál támasztott kihívásoknak is megfelelnek.

sufc.co.uk