Saját nevelésű középpályásunk századik meccsére készül és bízik benne, hogy egy sikeres tavaszi szereplés részese lehet.

– Természetesen tudok a jubileumról – mondta Tóth Bence. – Nyilván nagy jelentőséget nem tulajdoníthatok neki, de ez is egy szép állomás. Ebbe minden tétmeccs és nemzetközi felkészülési találkozó tartozik bele, jelenleg ugyebár Lipcsei Péter a csúcstartó a téren. Épp pár napja beszélgettünk erről a srácokkal, akkor Józsi Gyurival azt számolgattuk, hogy Peti kivételes rekordjának eléréséhez legalább 10 évet le kéne húznom a Fradiban, de lehet, hogy akár 14-et is. De ez természetesen csak egy nagyon-nagyon távlati dolog, nem is nevezném célnak, egyszerűen csak szóba került közöttünk, de nem lehetetlen elérni, hiszen nem vágyódom el egyelőre sehova, itt szeretnék minél több meccset lejátszani. Az első meccsemre egyébként 3 éve került sor, 2008 tavaszán egy Tököl elleni bajnokira állhattam be. A gólok számát nem tudom egészen pontosan, 14-15-nél járhatok.

Küzdök a helyemért, de ami számomra öröm, hogy most kifejezetten jó erőben és formában érzem magam. Persze, én sem kerülhettem el a fáradtságot, hiszen nagyon sokat utaztunk és edzettünk, de ennek meglehet az eredménye a szezonban. Megmondom őszintén, nem is bánom, hogy legutóbb nem nyertünk, mert könnyen lehet, hogy a győzelmi sorozatunk sokakat elkábított volna. Hamarosan itt a szezon, amely nagyon sűrű lesz, sorra jönnek a meccsek, de azt az időszakot én kedvelem, hiszen szinte csak a mérkőzések alkotják olyankor a heti programot. A bajnokságban jó lenne eredményesen kezdeni, hiszen az az egész tavaszi idényt meghatározhatja, de ami számomra különösen fontos, hogy a kupában is kell harcolni a továbbjutást, mindegy, hogy hogyan, de túl kell jutnunk a Siófokon, ha már az első meccset picit elszúrtuk.

ftc.hu