Egy napilap  értesülése szerint McCabe nem finanszírozza tovább a csapatot és  egy szerződés szerint nem is kötelessége.

Kíváncsiak vagyunk, hogy a többi érintett tudott-e erről az eddig titkolt szerződésről és hogy ki kötötte meg kivel? Ugyanakkor a magyar jog szerint a tulajdonosi jogok gyakorlása kötelezettségekkel is jár.

 

– Elsőként a részvényeseket tájékoztatjuk. Csütörtökön többet mondhatok – titokzatoskodott Alexander Gerstl (51), az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója. Az angol üzletember 2008 februárjában nyílt pályázaton nyert, és közel hétmilliárd forintért vásárolta meg az akkor az NB II-ben szereplő együttest és azt a 6+2 hektáros területet, amelyen a Fradi Üllői úti stadionja is található. A csapat azóta visszajutott az NB I-be, ám új arénája még nem épült – pedig a pályázati kiírás szerint két éven belül legalább fel kellett volna újítani a régi létesítményt. Igaz, a határidőt többször is módosították, legutóbb 2014-re.

A Blikk információi szerint a futballcsapatot már nem is köteles finanszírozni McCabe. Úgy tudjuk, egy szerződés szerint 2010 nyaráig kellett fizetnie a tulajdonosnak a zrt. költségeit – ennek ellenére McCabe még az ősszel is vállalta a labdarúgócsapat működtetését. – Való igaz, McCabe úr túlteljesített – erősítette meg értesüléseinket Gerstl.

blikk.hu