Óriásit küzdött jégkorong csapatunk, aminek eredménye egy hosszabbítás utáni győzelem a Vasas ellen! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy több hiányzó is volt ellenfelünknél, de így sem a mi csapatunk volt az esélyes a mai estén, nagy örömünkre azonban sikerült felborítani a papírformát és ezzel begyűjteni a nagyon fontos két pontot.

Az első harmad felénél gyorsan beszedtünk két gólt, az elsőnél a védelem, a másodiknál a játékvezető trió aludt el igen erősen, a Vasas második találatát egy jó két-három méteres les előzte meg. Röviddel ezután Dancsfalvi használta ki az emberelőnyös helyzetet, majd újabb vendég találat következett, ismét elaludt a védelem, így két gólos hátrányban vonultunk az első pihenőre.

A folytatásban előbb kiállítások jöttek, majd félidőben Borsos Attila szerzett egy okos találatot, miután a piros-kékek kapusa eldőlt a kapuban, távolról helyezte Tika a ketrecbe a pakkot. Pár perccel később újabb véleményes büntetést kaptunk, az addig jó hátrányos védekezésünk hirtelen elromlott, így Svasznek tisztán maradt Pleszkánnal szemben, nem hibázott.

A záró játékrészt előnyben kezdtük, amit ismét Dancsfalvi váltott gólra, így újra csak egy gól volt a hátrányunk. Két nevetséges kiállításunkat remekül kivédekeztük, majd jött a nagy esély, Hüffner Adrián ötperces büntetést és végleges fegyelmit kapott, így fél percig kettős, majd négy és fél percig szimpla előnyben rohamozhattunk. Volna. Helyzetet sem tudtunk kialakítani. De nem adtuk fel, hatalmas szívvel ment a csapat előre, aminek meg is lett az eredménye, egy pazar támadás után Nagy László talált be, így két perccel a vége előtt hosszabbításra állt a meccs. Így is maradt, következett a ráadás, amit gyorsan eldöntöttünk. A buli utáni kavarodásból Peterdi Imre ugrott meg, sokunk kedvencére, Kangyal Balázsra vitte rá egy-az-egyben és bravúrosan helyezett Kiss kapus mellett a hálóba, győzelem a Ferencvárosé!

Szép volt, fiúk!

FTC-ORANGEWAYS 5–4 – h. u. (1–3, 1–1, 2–0, 1–0) VASAS HC
Pesterzsébet, 500 néző. V: Halassy, Kovács B., Soós D.

FTC: PLESZKÁN – VÁNYI, Vychodil (1), PETERDI 1 (1), Hoffmann (1), Borsos 1 (1) – Székely Mádai, János, Tranca, BORBÁS (2), Schellin (2) – Mamics, Barabás, Jánosi, Nagy L. 1, Marosi – DANCSFALVI 2 (1), Galló, Kiss G. Edző: Fekti Bálint

VASAS: Kiss T. – Sille (1), Szirányi, Gergely Cs. (1), Fodor 1, Mäkinen 1 – Hüffner, Kangyal, Strenk, Gröschl, Sabol – Nagy R. (2), SVASZNEK 1 (1), Somogyi, Wéber 1, PAVLIS (3). Edző: Risto Kurkinen
Kiállítások: 16 perc + 10 perc fegyelmi (Jánosi), ill. 15 perc + 10 perc fegyelmi (Mäkinen) + végleges fegyelmi (Hüffner)

MESTERMÉRLEG
Fekti Bálint: – Nehéz erről a meccsről bármit is mondani. A fiúk ugyanazt a játékot folytatták, mint a Miskolc ellen, és ezúttal a „szerencse” is mellénk szegődött.
Risto Kurkinen: – Fegyelmezetlenül játszottunk, és nem voltak kimagasló teljesítmények sem. Saját hibáinkból kaptuk a gólokat. Miután kivédekeztünk egy ötperces hátrányt, öt az öt ellen kaptuk az egyenlítő gólt.

NSO