Bence a Digisportban beszélt a meccsről, a szezonról és a saját helyzetéről.
“A legfontosabb a győzelem volt, mert így közel maradtunk a Vidihez. A gondok összekovácsolták a csapatot.
A nyári felkészülést ki kellet hagynom, így nem volt jó az erőállapotom, ezért ősszel akkor se ment igazán, amikor csereként álltam be. Ez nem tett jót az önbizalmamnak sem. Most erő és önbizalom dolgában is jól állok. Tavaszi első két meccsen csere voltam, jól is ment. Úgy volt talán kezdő lehetek, végül taktikai okokból lettem ismét csere. Fél év alatt az edzővel is összecsiszolódtunk, vele meg lehet beszélni azokat a dolgokat, amiket korábban az angol szakvezetőkkel nem tudtam. Több van bennem, de még nem vagyok kész játékos, ezért nem foglalkoztat a külföldi szerződés.
Nagyon szeretem ezt a klubot, nagyon szeretek itt lenni, ha nem küldenek el, én jó pár évig itt képzelem el a jövőmet.
Példaképemnek Lipcsei Petit tartom, aki jó játékos volt és a pályán kívül is jó ember, jó is a viszonyunk. A jelenlegi csapatból is több olyan játékos van, akinek adok a szavára.
A külső dolgokat illetően Prukner László részletesen, korrekten beszámol a fejleményekről, de ezeket igyekszünk kívül hagyni, ahogy mondtam már, összekovácsolódtunk ezektől.”

Reklámok