A székesfehérváriak elleni rangadót percről percre közvetítettük – rémálom volt.
45.
Nincs hosszabbítás, vége a mérkőzésnek, öt góllal kaptunk ki itthon.
43.
Csizmadia elveszíti a labdát, Nikolics a világ végéről ráemeli, kapufa.
34.
Megalázó: Polonkai a kint álló Ranilovic felett szemtelenül a hálóba emel. 0-5.
33.
Lázár helyett Milanovic áll be.
31.
Tóth szabadrúgását röhögve passzolják ki a vendég bekkek.
30.
Stanity helyett Abdi a pályán.
28.
Tudatos csapatjáték, szervezettség az nincs, egyéni próbálkozások vannak, amik lepattannak a vendégek védőiről. De nem adjuk fel!
25.
A második félidőben még nem találtuk el a kaput, de két gólt már kaptunk. Remek este.
23.
Andrezinho mehet zuhanyozni, Miljkovics váltja.
19.
Idei, eddigi két legfontosabb meccsünkön eddig tíz gólt kaptunk, és egyet sem lőttünk.
17.
Andics zavartalanul robog végig a szélen, Csizmadiát befűzi, Tóth a tizenhatos vonala előtt rántja le, lapot kap érte. Szabadrúgással jöhetnek a vendégek, Andics belövi. 0-4…
14.
Tóth harminc méterről lőhet szabadrúgást, tíz méterrel megy a kapu fölé…
13.
Összezuhant a csapat, de a Tábor fantasztikus: megállás nélkül buzdítják a Fradit.
10.
A vendégek ezt éneklik: itt a fieszta.
8.
Andrezinho 18-ról próbálkozik, gyenge lövés, mellé is megy.
7.
Andics beadása után Lencse 12 méterről gólt lő, 0-3. Kezd csúnya lenni.
4.
Visszahúzódik a Videoton, Alves van elől egyedül, a többiek védekeznek.
1.
Tóth szöglete után Heinz fejel fölé.
1.
Tízezer néző van a stadionban. Csere: Tóth Bence jön be Józsi György helyett.
Az első félidő összefoglalója:
Az mérkőzés elején jobban játszottunk mint a Videoton, a szervezett Fradi helyzeteket is ki tudott dolgozni a sok kockázatot nem vállaló vendégekkel szemben. Balog buta hibája után – a védő kézzel tisztázott a tizenhatoson belül – Kassai büntetőt ítélt, amit Andre Alves elsőre kihagyott, de másodikra belőtt. A csapatunk támadott tovább, Schembri kapufát is fejelt, de egy kihagyás után a székesfehérváriak növelték az előnyüket: egy szöglet után Vasiljevic elé pattant a labda, aki biztosan értékesítette a helyzetet. A mérkőzés után szinte biztos, hogy büntetést kapunk majd, mert Kassait a kettes szektorból nyakon dobták egy korsó sörrel. Jól játszik a Videoton, mi pedig keressük magunkat – pechünkre, két gólos hátrányban. A közönségre nem lehet panasz, kiváló a hangulat a stadionban az eredmény ellenére is.
42.
Vaskó sárgát kap Schembri elleni szabálytalanságáért.
38.
A kettesben közben megy a matek, bent vannak a biztonságiak, valószínűleg a dobálókat akarják kivinni.
37.
Andre Alves áthámozza magát Csizmadián, a rövid sarokra tartó lövést Ranilovic védi. Szöglet következik, amit kapusunk kiüt, de szabálytalankodnak ellene, így szabadrúgás következik.
33.
Újabb gól, egy szöglet után a kapu előtt ólálkodó Vasiljevic elé kerül a labda, aki senkitől sem zavartatva lövi be a vendégek második gólját. 0-2.
32.
Kassait nyakonöntik sörrel a kettes szektor előtt, áll a játék.
30.
Schembri fejese a kapufán csattan, nagyon kevésen múlott az egyenlítés!
28.
Rósa 13 méteres lövésé bravúrra hárítja Bozovic.
26.
Andre Alves lövését elsőre megfogja Ranilovic, de a labda újra a csatár elé pattan, aki belövi, nincs igazság, jók voltunk, egy ilyen buta hiba miatt vezetnek a vendégek, a kurva életbe… 0-1
25.
Balog kezezéséért tizenegyest ítél Kassai… Védőnk lapot is kap…
22.
Sándor György lőhetett 15 méterről, a kapáslövés szerencsére rosszul sikerült, Ranilovic védeni tudott.
20.
Most Andrezinho indulhatott Heinz átadása után, de Bozovic kapujából kimozdulva megkaparintotta a labdát.
19.
Andrezinho indította Schembrit a leshatáron, aki a kaputól nyolc méterre lövésre szánta el magát, mert középen nem érkezett senki – a labda mellé ment.
17.
Lencse két méteres lesről indul, elengedik, de Ranilovic megfogja a lövést.
16.
Vasiljevic és Polonkai összjátéka után a kapu torkában tisztázunk, szöglettel jöhetnek a vendégek, de kifejeljük. Tutority alighanem góltól mentett meg minket, mert a vendégtámadók már csak a kapussal álltak szemben. Heinz nagyon pörög, az elmúlt két mérkőzéshez képest ma sokkal aktívabb.
13.
Rósa elleni szabálytalansága után Polonkai is besárgul.
12.
Stanity Heinz összjáték, a végén a szerb lő, sajnos fölé.
9.
Egy hosszú indítás után Heinz reklamál, Józsi labdájával iramodhatott volna meg, de lesen állították meg.
8.
Van egy rövid videónk a szurkolásról.
6.
Első szögletünk következik, a hosszú sarok felé száll a labda, kifejelik, a másik oldalról jöhet a második. Jó lett volna, de Bozovic kiütötte.
4.
Rósa sárgát kap Gosztonyi felrúgásáért.
1.
Mi kezdünk, fehérben a csapat, a vendégek piros-kékben. A Tábor elénekelte a Himnuszt, amit a vendégek végigszurkoltak, az utolsó két sorban jöttek rá, hogy áll a stadion. Lassan tízezren leszünk a stadionban.
19:36
A koreo:
19:32
A Tábor koreóval fogadja a csapatot, piros-fehér zöld lufikkal van tele a KL szektor, alatta kiírás: Itt az idő, most, vagy soha!
19:30
A csapatok bevonulnak, zúg az aréna: Hajrá, Fradi!
19:29
A kapu mögött megteltek a szektorok, az oldallelátókon még van hely.
19:27
Nem tudom elképzelni, hogy ne nyerjünk ma. Szerintem egy gólos meccs lesz, kevés helyzettel, de azt az egy gólt mi lőjük, és jön a fieszta!
19:22
A mérkőzést megtekinti Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke. Kubatov Gábor most fogadta a közjogi méltóságot.
19:20
Azt éneklik a vendégek, hogy üres a tabló, viccnek rossz, öngólnak tökéletes.
19:10
A vendégek kezdőcsapata: Bozovic, Andic, Lipták, Vasiljevic, Polonkai, Sándor, Gosztonyi, Lencse, Lázár, Andre Alves, Vaskó.
19:06
A mieink a Ranilovic – Csizmadia, Tutoric, Balog – Andrezinho, Rósa, Stanic, Maróti, Józsi – Heinz, Schembri összeállításban kezdenek. (ftc.hu)
18:57
Harminc perc van még a mérkőzésig, zadir vagyok, üdvözlök mindenkit. A csapatok már melegítenek a pályán. Rengetegen vannak a stadion körül, reméljük, közel teltház előtt kezdődhet majd el a találkozó. A Tábor már szurkol, mindkét kemény mag felhívta már a másik figyelmét arra, hogy nincsen hangja – mindezt néhány keresetlen jelző társaságában.
2011 március 13 at 12:54
örülök annak, hogy mi ndenki ilyen együtt érző pruknerrel, bár Dalnokival, Vargával, Nyilasival is azok lettetek volna
Akkor sorolom:
Nincs pénz?
mennyit kapnak pakson, kaposvárott?
Rossz a keret?
milyen szedett vedett a kapsovás vagy a paks?
Nem volt idő építkezni?
melyik csapatban volt?
Ki játszik 3 védővel, ha láthatóan nem megy?
Ki szedett össze olyan keretet ahol nincs 2 normális szélső? Tudjuk, voltak ingyen igazolhatók bőven.
Ki nem veszi észre most már sokadszor, hogy alázás lesz, ha nem változtat?
Hagyta? Igen
Végül? nem értek egyet azzal, hogy nélküle 10-ek lennénk. Miért is? Ez a keret az első négyben van, kivéve a szélsőket.
2011 március 13 at 14:37
Egyetértek! Nagy hiba volt hagyni a 3 védőt, egyszerüen széthúzták őket bár ehez kellett az is, hogy a középpályás védekezésünk egyenlő volt a nullával.Változtatásra lett volna szükség, illetve már eleve nem igy kellett volna kiállni. Tudomásul kéne azt is venni, hogy nem kell állandóan támadni, a videotonnak jobb a kerete, egy ovatosabb taktikát kellett volna alkalmazni. Az egy pont tőbb lett volna a semminél. Ez az edzői rész, de ne feledkezzünk meg a játékosokról sem! Lehet valaki jó vagy rossz futballista, de ha egyszer felvesszi a FERENCVÁROS mezét akkor tegye ki a szívét a pályára vagy vegye a kalapját és minnél előbb szálljon metróra!!!!
2011 március 13 at 20:07
gagyi vagy pran…..
ugye tudod mire mondom?!
2011 március 13 at 10:53
Én akkor is büszke vagyok a csapatra, és mindig büszke leszek rájuk! Hajrá Ferencváros!!! A vidi meg örüljön annak az egy bajnoki címnek ha véletlenül sikerül nekik! Majd ha 28 lesz nekik lehet szövegelni! Akkor is utol érjük őket!!! Nagyon örülök, hogy ennyi néző volt! Úttest ellen teltház lesz!
2011 március 13 at 11:21
Milyen teltházról beszélsz az újpest ellen??!! Másodjára aláztak meg játékosaink fél év alatt. Nem emlékszem rá hogy az ilyen fontos meccseken ekkora zakókat kaptunk volna. Sajnos megkellene tanulni focizni nem alibizni
2011 március 13 at 12:43
Tudod:
FRADISTA MINDIG, ÚJPESTI SOHA
csak a sikernél vagy FRADISTA zoli?
jó pár embernek valóban nem múló szeszély a FRADIZMUS, de úgy látom sokan vannak akiknél az!
gyalázat volt a tegnap, a kritikát meg kell írni,de fel kell állni a padlóról és menni tovább!
2011 március 13 at 13:36
Erre a csapatra büszke vagy? Gratulálok..
2011 március 13 at 14:25
Egy szóval nem mondtam hogy csak a sikereknél vagyok FRADISTA…DE ez már egy kicsit sok.
Valószinűleg a szöveget nem tudod értelmezni amit most meg is bocsájtok neked.
Kérlek mégegyszer olvasd el amit írtam és ha nem fogod fel a mondandómat akkor sajnos veled vannak a bajok!!!
2011 március 13 at 14:28
-j
2011 március 13 at 10:24
Rettenetesen el vagyok keseredve , mérhetetlen düh lakozik bennem ! 91 óta járok meccsre ,de nem emlékszem,hogy kaptunk e azóta 5 gólt az Üllőin . Oké…volt egy Ajax,de azt ne hasonlítsuk egy Videotonhoz !
Tegnap megaláztak engem és még sok ferencvárosi szurkolót ! Nem csak azt aki kint volt hanem MINDENKIT !
Nem a bíró volt a hibás és nem a körülmények ! Bár ettől még érhetünk el szép eredményt a bajnokság végén , lehetünk másodikok, matematikailag bajnokok is ,de egy bajnoki szezonban kétszer így megalázni , sárba tiporni ?!
Fáj !
2011 március 13 at 10:54
Két hét múlva ki lesz szolgálva a közönség!
2011 március 13 at 11:00
mert akkor nem lesz forduló….
2011 március 13 at 14:15
Vasi igazad van én is megalázva és becsapva érzem magam!Volt ebben a szezonban eddig 2olyan rangadó ami tényleg a magyar futball ünnepének indult aztán végül az is lett csak nem a mi szempontunkból…2meccs lilák,vidi és 0:11es gólkülönbséget sikerült produkálni…ez több mint arcpirító számomra!mostmár azt gondolom nem is biztos hogy kimegyek a lilák elleni meccsre bármennyire is erre készülök szeptember 11.e óta de ilyen játékkal nem sok jóra számítok és nem hiányzik hogy megint csalódjak mint tegnap este!bármennyire is leszavaztok mivel ez egy közösségi oldal egy CSALÁD fóruma jogotok van erre,de akkor is szar érzés hogy rá viszem magam arra hogy a tegnap esti meccs óta nem merem bekapcsolni a telefonomat…
2011 március 13 at 10:22
Aludtam, bocs hánykolódtam éjszaka a meccs után….40 éves fejjel elhittem azt, amit a média írt, és belelovaltam magam, hogy tényleg: még bajnokok is lehetünk…Egyetértek Prukner mesterrel: ez még korai, habár tudom: a Fradinak mindig csak egy célja lehet, a bajnoki cím.
Tegyük a szívünkre a kezünket és ismerjük el: ez a Videoton tegnap jobb volt…nem sokkal, csak annyi nüansszal, ami a győzelemhez kell. Építik a csapatukat 3 éve…Van 26 egyforma játékosuk, nekünk meg 17….Ha győztünk volna, akkor most mindeki boldog, nem bántanánk jogtalanul a Mestert és a csapatot (4. szektorban ülök, de hányok azoktól a b—któl, akik a pruknertakarodj ordíbálással élik ki magukat….uraim: egy szedett vedett játékosokból csinált a Mester csapatot, ne feledkezzünk meg erről!).
A meccs: a 11-es maga volt a vicc. Rósát pihentetni kellene, aki ekkor hibát követ el a saját 16-osán belül, annál valami hibádzik, majd utána Balog feleslegesen beleüt a labdába, majd a 11-est megfogja Ranilovics, és a védők még le sem reagálják a dolgot…Szóval ebben a büntetőben minden benne volt, ami jellemzi a pech sorozatunkat…Én nem szedtem le volna Józsit, inkább Rósát és a dekoncentrált Heinz-et…de így utólag könnyű -nekem is- okosnak lenni.
Most kell a csapat mellé állni, és buzdítani őket, mert nekem még az ezüst is szépen fénylik!
Hajrá Fradi!
2011 március 13 at 10:28
Jól beszélsz és maximálisan egyetértek veled . Szintén a 4-es szektorból néztem a meccset ,de 0-4 után elég volt ! Besokalltam és eljöttem haza ! A védelmünk meccsek óta kritikán aluli ! Heinz pedig beleszürkült a magyar valóságba !
2011 március 13 at 09:27
Két fontos un. kiemelt meccsünk volt. O pont 0-11-es gólarány. Idáig ezeken a kiélezett összecsapásokon mindig összeestünk. Ezt nem lehet kimagyarázni, ezek tények.
Feltűnő, hogy Heinz milyen gyenge tavasszal.
Sajnos Balog játékában minden meccsen benne van 1-2 olyan hiba, amiből gólt kaphatunk, ezt sajnos most is bizonyította.
Felmerült bennem egy buta gondolat, amit gyorsan el is hessegettem, csak nem megegyeztek a Fideszes srácok, hogy a Fradi rendberakásáért cserébe, mi leadjuk a pontokat, hogy a Vidike bajnok lehessen, mert ezt a tizenegyest még mindig nem értem? Az ötös vég az nagyon megalázó volt. Ki lehet kapni, de így saját pályán, ennyi néző előtt bűn.
2011 március 13 at 14:20
Ha megnézed minden fontosnak ki kiáltott meccsen mi saját magunk követtünk el olyan hibákat ami miatt ki is kaptunk mindíg:lilák ellen Heinz kiállítása(mondjuk a bíró enyhén fogalmazva szigorú volt)láki ellen Andrezinho 11est csinált az 5. percben…ZTE ellen Maróti buta szabálytalansága miatti 11es,és végül a tegnapi Balog eszméletlen hiba….ezt mindet magunknak köszönhetjük.Heinz is olyan mint a többi nagy sztár aki ide jött levezetni…Signori egyebek van 2-3jó hónapjuk és szépen beleszürkülnek ebbe a lengyos szarba!
2011 március 13 at 09:23
Tele vagyunk romboló emberekkel akiknek még egy stresszes helyzetnél szükséges felszabadító rúgás is problémát okoz , de ha letámadják labdafelhozatal közben tiszta sokkos lesz . A fél csapat nem labdabiztos , ha ehhez hozzávesszük , hogy kettő technikás játékosunk akik labda biztosak voltak ősszel tavasszal egy rakat szerencsétlenségek akkor nem kell tovább keresgélni az okokat . Szerintem ezt nem csak én látom így és nem csak a tegnapi meccsen , szeretjük a problémákat egy kicsit szőnyeg alá söpörni mintha nem is lennének . A mostani helyezésünk maga a csoda ilyen kerettel !!!
2011 március 13 at 08:45
A kecskeméti meccs után kaptam a downokat, mikor azt írtam, maradjunk reálisak. Pedig semmi extrát nem írtam, csak hogy a Kecskemét szerzett egy öngólt és szereztünk egy 11-es gólt.
Kidolgozott akcióinkat -ha voltak is- képtelenek voltunk befejezni. A pontrúgásaink semmi veszélyt nem jelentenek, ugyanis a beívelés után már csak a kifejelt labdákhoz van szerencsénk. Olyan, mintha falnak rúgdosnánk a labdát. Ja, hogy Stanic gólja épp ilyen szituból született a Honvéd ellen??? Hát 100-ból 1 és azért is hálát adhatunk, hogy a szél megnyomta, különben az ellenfél védői simán kifejelik. Még Prukner is úgy kezdte a meccs utáni interjúját, hogy: “hát nem mondanám, hogy egész héten ezt a figurát gyakoroltuk…”. Egyetlen egy szabadrúgást vagy szögletet sem sikerült a mi játékosunk valamelyikének elfejelni. Ugyanakkor az ellenfél pontrúgásainál rendre görcsbe rándul a gyomrom, mivel a legalapvetőbb figurákat is megeszik a védőink (ld. a Vidi elleni 2. gólunk, amit egy jobb 7-ed osztályú csapat is begyakorol.) A védekezésünkben alapvető problémák vannak. Sajnos a két szélső védőnk eléggé megbízhatatlan rendre óriási bakikat vétenek. Van, hogy bravúrral mentenek, de sajnos a bakik épp úgy jellemzők rájuk. Baloghot hetek óta szidják itt rengetegen (-nem ok nélkül, valóban nem az a megbízható, hatékony teljesítmény jellemző a játékára, mint korábban- de Csizmadia legalább annyi bakit csinál. Minden meccsen van, hogy rosszul helyezkedik, a magas labdáknak alá szalad -pechünkre támadásoknál is- és csak a szerencsének vagy kisegítő védőnek köszönhető, hogy nincs komolyabb baj belőle. Ugyanakkor másról sem hallani, mint hogy ő akar a magyar válogatott tagja lenni. Hát Isten óvjon tőle minket! Először talán tanuljon meg egy magyar gólkirályjelöltet levenni a pályáról, utána majd álmodozhat a nemzetközi porondról. (Mindenesetre kétségtelen, hogy nyilatkozni azt nagyon profin tud, hihetetlenül eladja magát vele a szurkolók körében.)De, akinek kis esze és szeme van ehhez a játékhoz, az láthatta, hogy tegnap Alves akkor csinált belőle hülyét konkrétan, amikor csak akart.
Rósa, mint csapatkapitány rengeteget fut, küzd… De sokszor az az érzésem, hogy ész nélkül szaladgál. Arról nem beszélve, hogy a labdakezeléssel is akadnak bőven problémái. Egyáltalán nem érzi, hogy mikor kell passzolni, mikor vezetni a labdát. Tegnapi nap fénypontja az volt, amikor a kétszer akkora Liptákot, mint ő megpróbálta fellökni és majdnem visszapattant róla.
További probléma, hogy “egyoldalú” a játékunk. Alig vannak oldalváltások. Vagy a jobb-, vagy a baloldalon erőltetjük az akcióinkat. Ráadásul mire eljutunk a beadásokig, illetve inkább középre játszásokig, addigra az ellenfél védői simán megtalálják azt a pozíciót, amire szükségük van a sikeres védekezéshez. Ha valakinek sikerül is észrevennie, hogy a másik oldalra kell játszani a labdát -nagyon ritka a keretünkben az a játékos, aki oda is tudja rúgni, ahová kell.
A tolódás szintén hagy kívánnivalót maga után. Épp a kecskeméti meccsen volt olyan, hogy a felező vonalunknál a védőink járatták a labdát, ami elindult jobbra a támadóink, meg mint ha a tűztől menekülnének elől, szaladtak balra. Nem volt alternatívája a védőnknek az előre passzhoz, csak ívelhette. Lássuk be Schembri, Rósa, Morales, Tóth, Miljkovic esetén annyi esély van a fejpárbaj megnyerésére, mint a lottó ötösre. (Ugyanez a helyzet a beadásokkal).
Heinz-cel nem tudom mi a gond. Többször láttuk, hogy kivételes képességű játékos. Tavasszal sajnos neki sem megy úgy. Lehet ez a kötetlen pozíció nem neki való -ha valóban igaz, hogy azt játszik, amit akar. Talán jobban menne neki, ha a mester konkrét utasításokat adna neki is. Ő lehetne az a futballista a keretünkben, aki Lipcsei Petihez hasonlóan képes lehetne irányítani a gárdát. Hallottam, hogy magánéletbeli problémái lehetnek. Amit nagyon sajnálok, de ha nem tud úgy játszani, hogy segíteni tudja a csapatot, akkor ne vállalja a meccset!
És sajnos ezek jellemző gondok voltak minden tavaszi meccsünkön. -Talán a Siófok elleni kupameccs a kivétel, de véleményem szerint, ne a kiesőjelölt elleni meccsünkből induljunk ki, ha mi dobogóért akarunk küzdeni.
Mindenki arról beszél, hogy milyen egységes, önbizalomtól duzzadó csapatunk van. DE ez az önbizalom épp a komolyabb tétmeccseken hiányzik. Ősszel a lilák ellen, tegnap a Videoton ellen. Időnként szánalmas volt, ahogy a 2. félidőben már meg sem lehetett állapítani ki mit játszik, össze-vissza szaladgáltunk a pályán.
Őszintén szurkolok a csapatnak, hogy meglegyen az ezüst- / bronzérem, de ha ezeken a dolgokon nem változtatunk, akkor igen kínkeserves meccseink lesznek mondjuk a Kaposvárral, a ZTE-vel, a Debrecennel…
Őszintén szólva nem leszek kíváncsi az Újpest meccs előtti nyilatkozat áradatra, hogy vissza akarunk vágni az őszi 6:0-ért, egységesek vagyunk, jobb formában vagyunk mint a lilák, megverjük őket. Én csak azt kérném, hogy maradjanak csendben a “nyilatkozat-sztárjaink”! Fogják be a szájukat egyszerűen nézzenek magukba, majd a hangzatos szövegelés helyett, menjenek szépen ki az Albert stadionba és reklamáció meg duma nélkül csendben, szerényen verjék meg az Újpestet! Na meg szépen csendben mindenki mást is. Nem kellenek a hangzatos süketelések, hogy jó vagyunk, egységesek vagyunk, lemossuk őket, sárba tiporjuk, meg átfestjük a Megyeri csárdát. Na meg jöjjenek a szurkolók… Szemmel láthatóan a mi játékosainkat sokkolja a tízezer szurkoló és nem az ellenfelet. Ők örülnek, hogy végre futballhangulatban játszhatnak ennyi néző előtt.
Azzal is tisztában vagyok, hogy rossz a helyzet a csapat körül -bár állítólag a héten mindenki megkapta a fizuját. De gondolkozzon már el az is, aki “titokban” azt tervezi év végén úgyis itt hagyja a Fradit. Ha a tavasszal nem mutat semmit, ősszel hová megy el futballozni?? Látom a “tárgyalást” a másik csapat vezetőivel. “Hmmm-hmmm… azért jössz el, mert anyagi gondok vannak a Fradinál? OK! Mik a céljaid? Mert mi Magyar Kupát, bajnokságot, ligakupát szeretnénk nyerni,de mindenképpen nemzetközi kupás helyen szeretnénk végezni. Nézzük, mit is csináltál az elmúlt félévben, hogy teljesített a csapatod. Aham, kaptál 8 sárgát, abból 5-öt dumáért. Sem gólt, sem gólpasszt nem jegyeznek a neved mellett. Nézzük a komoly téttel bíró meccseken mit csináltál? Ja hogy kaptatok egyszer egy 6-ost, utána a következőn egy 5-öst…és ahogy nézem semmit nem mutattál ezeken a meccseken, amik a nemzetközi mércének talán az alsó fokát megütik. Mennyit szeretnél itt keresni? Ja hogy annyit… hát ezért a produkcióért ezt sokallom, bocsi.”
Szóval csak szépen szerényen, csendben azt kérem mindenki tegye a dolgát és felejtse el a hangzatos interjúkat.
Az edző elemezze az ellenfelet, állítsa össze a csapatot, a hibákat igyekezzen kijavíttatni velük edzésen, dolgozza ki a taktikát. A játékosok edzenek, nyerjék meg a mérkőzéseket, tegyenek meg mindent a sikerért. Mi pedig -velem együtt- szurkoljunk! Hajrá Fradi!!!
2011 március 13 at 08:41
A következő meccsre nagyon kellesz a vérfrissítés a kezdőben, akármennyire is ki kell hagyni Pruknernek kedvenc játékosait, mert ugyanaz lesz mint anno a Siófok ellen. Van egy olyan mondás, hogy győztes csapaton ne változtass, de olyan nincs hogy vesztesen se. A videoton ellen favorizáltam volna a négy védős rendszert, de a Győr rendre egy csatárral játszik Aleksidze személyében, most kár lenne feladni egy támadó játékost egy plusz védőért. Viszont ugye az nem kérdés, hogy Csizmadia, Tutoric és Rodenbücher legyen az a három védő. Illetve a középpályánk már meccsek óta egy borzalom. Hiába játszottunk most is ÖT(!) középpályással, semmi fölényünk nem volt, de ugyanez elmondható a Kispest elleni meccsről is. És ez mind azért van, mert az összes középpályásunk lényegében semmilyen, arculattalan munkás játékosok. Józsi, Rósa, Stanic egyszerűen semmilyen. Se nem támadó, se nem védekező játékos. Csak egyszerűen gyülekezgetnek ott a középpálya környékén, aztán alibi passz vissza, vagy a szélre vagy előre egy minden kreativitást nélkülöző indítás és vége, mehetünk védekezni. Ha megnézzük az utolsó meccseinket, kínkeserves csapatjáték mindenhol. Kecskeméten második félidőben nyomtunk, de a középpályások nem tudtak kialakítani helyzeteket, pedig a második félidőben végig nálunk volt a labda. Kispest ellen végig védekeztük a meccset, helyzeteink alig voltak és most a tegnapi. Szürkék vagyunk. Egyre inkább. Lassan kezdünk úgy játszani mint az angol edzők kezei alatt.
2011 március 13 at 08:20
Szomorú hogy a játékosok nem tudták elviselni a nagy terhet,amikor a FERENCVÁROSBA jöttek játszani akkor mire gondoltak hogy a kiesés ellen kell majd harcolni,abba meg belegondolni
is szörnyű hogy a nemzetközi kupában mi vár ránk ha esetleg sikerül dobogón végezni,mert onnan még ez a magyar szinten erősnek tartott vidi is simán kiesett.Sajnos sokan másokban keresik a hibát pl. játékvezető egy szerencsés gyengén játszó videoton elvert minket úgy hogy ehez a mi játékosaink minden segítséget megadtak nekik.Remélem valaki elmagyarázza nekik hogy ez nem egy csapat ez a FERENCVÁROS és itt mások az elvárások de az a minimum hogy küzdjenek megalkuvás nélkül.
2011 március 13 at 07:58
Máténak egy hsz a Dk-ról
Akkor kérhetünk számon tartást, ha bennünk is van… Ha a szarban is kiállunk a csapat mellett, ha nem kezdjük fikázni őket. És ha nem indulunk haza 0-4-nél, ahogy nem is indultunk. Ha ugyanúgy éneklünk és megtapsoljuk a mieinket. Én nem a győztes Ferencváros szurkolója vagyok, hanem a vesztes Ferencvárosé is, a mindenkori Ferencvárosé.
Hogy irigykedve mondják a parasztok, hogy milyen egység, összetartás van nálunk. Akkor is ha épp szopunk. Ezt jelenti az a sor, hogy “mi akkor is győzünk, hogyha kikapunk.”
Mit kellett volna csinálni, bekkelni? Soha. Mondtam az elején is ezt a meccset az nyeri aki az első gólt rúgja, utána kontrázik. Nekünk támadni kell a végsőkig, mi vagyunk a Luftwaffe, a spártaiak, a Ferencváros. :) Nem jött be, megesik. Felállunk, leporoljuk magunk és megyünk tovább.
2011 március 13 at 08:28
Dobcsány tisztellek
2011 március 13 at 09:50
Te így gondolod, én így gondolom, de van sajnos rengeteg ember akik, már a kecskék ellen, sőt már ősszel megmondták, hogy tele vagyunk ügyetlen játékossal, meg minek álmodozunk a bajnoki címről, mikor a 9-10. hely a realitás…..
nagyon örülök az idézetednek, mert én sem a győztes FERENCVÁROS, hanem a mindenkori FERENCVÁROS szurkolója vagyok és ezt büszkén vállalom a tegnapi gyalázat után is!!
ja ! akik pedig tudták, hogy ez a “realitás” azoknak üzenem, hogy vegyenek a következő szezonra “győztes meccs” bérletet!
2011 március 13 at 09:59
Hát én ezzel nem teljesen értek egyet.
Egy csapatnak tisztában kell lenni az értékeivel,és ahhoz kell alakítania a taktikáját.A Videoton egy nálunk lényegesen erősebb játékosállományú átgondoltan összerakott csapat. Egy ilyen csapat ellen egy kicsit átgondoltabb taktikával(4 védővel) TALÁN több esélyünk lett volna. Bár a meccset nézve egy pillanatig sem éreztem hogy bármi esélyünk lenne. Ilyen bizonytalan védelemmel és ilyen passzív középpályával ennél gyengébb csapatok ellen is gondban leszünk. De most legalább a helyünkre kerültünk, mert már sokakban felvetődött a bajnoki cím , ami azért egy ilyen közepes játékosállománytól azért csoda lenne.
2011 március 13 at 07:54
Sokan elhittük, hogy van egy nagy esély! De nincs és nem is lesz! Addig amíg politikai alapon szervezik a bajnokságot még befektető sem lesz! Magukkal fognak focizni orbán h.ülyegyerekei. Nagyon nincs itt rendben valami és nemcsak a Fradinál, egész országban! Ez a csapat nem lett felkészítve erre a meccsre, nem adtak bele apai-anyait, nem volt tűz, csak elkeseredett tehetetlenség. Vajon miért? Ilyen lesz az elkövetkező évek magyar focija? És a legszörnyűbb az, hogy néhány fradista ebbe beletörődik, mert narancssárga a szemüvege! Mivé lettünk?
2011 március 13 at 06:58
Sajnos ez a felállítás már kispesten is dadogott.Vissza a 4 védős felállást, s természetesen Dragit is a csapatba. Mielött nagyobb baj lenne.Nem szabad leállni, kell a 2. hely. Azért elgondolkodtató egy bajnokságban két ilyen megalázás (0-6, 0-5 !). Győrben javítani, hajrá FERENCVÁROS !!!!!
2011 március 13 at 04:29
tud valaki bármit is az Úrról aki az L szektorban összeesett és valamilyen rohamot kapott? remélem nincs nagy baj és felépül! jobbulást neki!! nagyon megrázó volt átélni mindent ami ezzel az estével járt…kivétel a buszos túra, le a kalappal!
2011 március 13 at 06:45
Én láttam, amikor az orvosok kísérték kifelé. A saját lábán hagyta el a stadiont
2011 március 13 at 04:12
Félidőben annyit írtam,hogy ezt a csapatot ne bántsuk,akkor sem ha ma kikapunk.
De egy 0-5,0-6-ot nekem senki sem magyaráz meg!!!Egy Ferencvárosban legyen már valami tartás!Kibaszott szégyen!!!!
Ferencváros mindörökké!Ez nyilvánvaló.Pont ezért fáj,hogy ilyeneket kell lássunk és benyeljünk.Egy szezonon belül…..
A Club szeretete örök,de a 6-os után ez a csapat/edző ma eljátszotta minden bizalmamat.
Nyomjátok a downt,eddig sem érdekelt.Sajnos az eligénytelenedés már rég felütötte fejét errefelé.
HAJRÁ FRADI!
2011 március 13 at 01:52
Tele a szátok Orbánnal fehérváriak?
Mezey elment hozzátok mert kapott keze alá egy szerződést, hogy bajnok lesz, pár mutáns játékost, meg pár bírót és kész is a vidi fieszta.
Sose szeretném, h ilyen undorító csapatnak kelljen szurkolnom, szerencsére nem is kell :)
Csapat csak egy van, Mindörökké Ferencváros! Az eredmény pedig egyelőre 28:0 ide! Történelmet, közönséget és dicsőséget nem lehet vásárolni!
2011 március 13 at 01:36
Egy Simon, Telek,Lipcsei,Keller,Kuznyecoz, Balogh G,Balogh T. Wukovics stb. csapat nem kapott soha ennyit az Üllőin ! Miért?! mert Őket a Fradi szív hajtotta előre míg ezek …Csizmadia, Maróti?! pfff Rósa? ezek kurvák ! Ribancok ! Sehonnai bitang emberek!
Elintézték,hogy egy ideig ne menjek meccsre megint !
Helet offolni ! -legozós ovisok !
2011 március 13 at 01:22
a sok okosnak, “pruknertakarodjozónak” írom, hogy őszintén irigylem a naivitásukat.
és persze igazatok van, elképesztően béna az az edző, aki innen-onnan összevadászott, szedett-vettet kerettel nem tudja felvenni a versenyt a milliárdokért összevásárolt vidivel. pláne, hogy ilyen beton biztos és stabil háttérrel dolgozhat.
hónapok óta nincs fizetés és fogalmunk sincs róla, hogy a továbbiakban lesz-e? senkinek halvány fingja nincs róla, hogy ki finanszírozza a következő hónapokban a csapat működését. van helyett ismét (több?)százmilliós adósság. amit szintén nem tudunk, hogy miből lesz kifizetve. sőt, azt sem tudjuk, hogy lesz-e licencünk a következő szezonra? (és ha nagyon őszinték akarunk lenni, azt sem tudjuk megmondani, hogy vajon mire adnák meg?) jelen állás szerint igen sanszos, hogy nyáron még ez a szedett-vettet keret is szétszéled (sőt, az sem biztos, hogy nem már szezon közben). és új játékosokra nem lesz pénzünk. ja és csak úgy mellékesen, a jelenlegi tulajdonos pár hete megpróbálta megszüntetni a csapatot…
na de szó se róla, igazatok van, most a legfontosabb, hogy pruknertakarodj, mert ilyen idilli körülmények közt nem tud rendet tartani a fejekben.
és természetesen abban is igazatok van, hogy jelenleg a legnagyobb gondunk, hogy mit játszottunk a vidi ellen és, hogy másodikok vagy harmadikok leszünk-e idén. a többi, fent említett “apróság” mellékes, szót sem érdemel.
zsenik vagytok.
2011 március 13 at 01:19
Sztem nem az Újpest elleni is nem a mostani meccs volt az elmúlt évtizedek legmegalázóbb élményei, ezek bolhafingok az mellett, hogy egy Fradinak kétszer sem sikerült feljutnia az NB1-be, és ilyen Bőcsök, meg Nyíregyházák, meg Kecskemétek aláztak minket. Na az volt a szégyen, nem az, hogy az nb1 második helyén beleszaladunk egy-egy pofonba. Máshol is beleszaladnak, Barca-Real 5-0, PSV-Feyenoord meg mennyi is volt? 10? 11?
Szóval nem kell itt hisztizni!!
2011 március 13 at 01:25
Ja! És nyáron már senkit nem fog érdekelni, h milyen pofonokba szaladt bele ez a kialakulóban lévő, a pénztelenség árnyékában így is nagy bravúrt felmutató csapat, ugyanis nyáron már az Európa Liga meccsünkkel fog mindenki foglalkozni!!
2011 március 13 at 01:32
igen, ez mondjuk igaz.
az első nb2-es szezonban még rá lehetett fogni, hogy a felpumpált szpari jutott fel, de aztán a második évben, amikor egy laza négyest gurított nekünk a kecskemét, aztán feljutott előttünk, na az nagyon kemény volt.
2011 március 13 at 02:09
A laza négyest gurító kecskemétnek a miénk duplája volt a költségvetése, és ebbe az igazolások nem számítottak bele. A Nyíregyházával is ez volt a helyzet. Egy újpesttől hatost kapni a legmegalázóbb dolog mind közül. Egyébként a facebookon már nagyban nyáladzanak és a Fradit szidják a 13 éves emo-s tokio hotel rajongó szintjén lévő újfidisták.
2011 március 13 at 01:16
most értem haza… elég nehéz bármit is mondani…!!! ezt meg kell emészteni kell hozzá 1-2 nap! nem értem h fontos meccseken miért remeg meg a láb! ujpest, debrecen, fideszoton…
2011 március 13 at 01:12
Ja és még valami…a fradit lehet utálni, de elért azért nem keveset, és olyan helyzetekben tudott lábra állni, amire más sosem lenne képes.
Illetve most jön a lényeg…amikor a debrecen, mtk, vagy bárki bajnok lett, elfogadta mindenki..megdolgoztak érte. Most viszont azt hiszem mindenki egyet ért abban, az ország összes szurkolója, összes klubja, h ez a videoton egy senkiházi unszimpatikus banda és nem érdemel sz.rt sem!
2011 március 13 at 01:17
hát ez igy van! nem lesz bajnok a fideszoton hanem bajnokot csinálnak belőle… és ez nem mind1…
2011 március 13 at 01:20
Sztem meg nem túl férfias, és nem méltó hozzánk ez a hozzáállás. A Videoton jobb csapat, megérdemelten nyertek, ők lesznek a bajnokok és kész. Nem velük kell foglalkozni, hanem saját magunkkal.
2011 március 13 at 01:11
[…] Megaláztak minket: öt góllal nyert a Videoton A székesfehérváriak elleni rangadót percről percre közvetítettük – rémálom volt. […] […]
2011 március 13 at 01:01
Nem kell elkezdeni károgni, de ilyenkor át lehetne gondolni hogy tényleg jó ötlet-e “festés szagot érzek” címû cikkeket publikáöni.
Kicsit vissza lehetne venni a nagy arcból, fogunk még csúnyán kikapni.
De lesznek fölényes több gólós gyôzelmeink is.
Hajrá Fradi!
2011 március 13 at 01:29
aki meg szidja a pruknert az egy bunko még két napja mindenki szerette most meg mindenhol azt olvasom h takarodjon el innen mert szar edző mirol beszélunk egyáltalánigen is jo edző itt nem őt kéne szidni hanem azokat akik cserbenhagyták a fradit,ha pruki nem lenne mi nem lennénk a második helyen az biztos.hajrá fradi
2011 március 13 at 00:59
Jobb csapat a tv gyártós, DE….
DE ekkora vereségekbe nem szabad belerohanni. Ez amatörizmus a felső fokon! Tudjuk, h csapatunk már régóta erőn felül teljesít, de ez a mai taktika, és fejetlen foci, ez azt hittem az újpest meccs után nem fordulhat többet elő. És mégis… 3 fehérvári jutott minden fradi támadóra, azonnal odaléptek, mi viszont messziről néztük, ahogy az ő csatárjaikhoz kerül a labda. Igazi amatőr fellépés volt a mai minden tekintetben, sajnos elhittük, h van esélyünk (a média belehajszolt minket ebbe)…remélem ez többet nem fordul elő.
Mindettől függetlenül azt mondom, h a bíró rósa első mozdulatára adott sárgánál dőlt el a meccs. Mindenhol a világon első csak figyelmeztetés…ott Rósa egyből megkapta, ezzel éreztük, h nincs ma esélyünk…így is lett.
Hajrá Fradika, szeretünk FERENCVÁROS, gyerünk fiúk tovább, ezt a csodálatos közönséget ki kell szolgálni!
2011 március 13 at 00:55
Nem ezt érdemeltük, nagyon nem.
Hogy tudok-e mondani pozitív dolgot a mai mérkőzéssel kapcsolatban? Sokak számára meglepő lehet, de tudok.
Béla, hatalmasat nőttél a szememben. Az már korábban is egyértelművé vált számomra, hogy érdemes volt leigazolni a nyár folyamán, de ma teljesedett ki bennem ez az érzés. Lehet, hogy sokaknak nem fog tetszeni, amit mondok, de idővel neki adnám a csapatkapitány karszalagot.
Lehet, hogy Dénes többször öltötte magára a Ferencváros mezét, mégis úgy érzem, hogy jelen pillanatban Bélának sokkal nagyobb megtiszteltetés nálunk játszania.
Nem a nyilatkozataival próbálja megnyerni a szurkolókat, hanem a teljesítményével. Néha ő is fog ki rossz napokat -mint minden futballista- , de azt egyszer sem róhattuk fel neki, hogy nem küzdött. Végre cselekkel is próbálkozik és többségük be is jött a mai nap folyamán. A labdát jól játssza meg és nem utolsó sorban remekül szerel.
Most már tartom, hogy ő volt a legnagyobb igazolásunk. Csak azt sajnálom, hogy ő sem fiatal már. A többiek példát vehetnek a róla!
A többiekkel kapcsolatban csak annyit szeretnék mondani, hogy többségük megélhetési focista. Ezt be kell látnunk. Nem megtiszteltetés számukra, hogy nálunk játszhatnak, de pár játékostól nem is várom el.
A legfélelmetesebb számomra mégis az, hogy sokszor a magyar játékosaink nyújtják a legtragikusabb teljesítményt.
Prukner Lászlót remek edzőnek tartom, de lássuk be, a rangadókra nem tudja mentálisan felkészíteni csapatunkat. Ezt az eredmények is igazolják.
Heinz egyre botrányosabb teljesítményt nyújt, ősszel kalapomat emeltem előtte, de most nagyon remélem, hogy jövő héten már a kispadon kezd.
Minden egyes bekapott gól olyan volt, mintha összefacsarnák a szívemet… Nem kívánom senkinek ezt az érzést, de úgy gondolom sokan osztoztunk ebben az “élményben” a mai nap folyamán…
A szurkolóknak ismét kijár a tisztelet. Végig libabőrös voltam a lelátón, egy valami azonban nem tetszett.
Az “Álé-álé-óóó, szívünk zöld-fehér” című indulót körülbelül fél órán át énekeltük. Semmi fantázia nem volt a vezérszurkolókban. Remekül tüzelték a szurkolókat, de az indulókat szerintem nem megfelelő arányban vezényelték le.
A “3-2-1: FRADI!” Mindössze egyszer hangzott el a mérkőzés során… Pedig ezek a legerőteljesebb indulók.
Magyarország szégyenei a biztonsági szolgálat emberei. Arra bőségesen felkészülnek, hogy szükség esetén megverjék a szurkolókat, de arra nem, hogyha valaki rosszul van, annak azonnali segítséget nyújtsanak… Körülbelül 20 percbe telt, mire az eszméletét vesztett sráchoz kiértek a mentők. Nagyon remélem, hogy jól van, aki tud valami információt vele kapcsolatban, az kérem szóljon.
Két jelentőségteljes idézetet szeretnék megosztani a beszámolóm végére:
“Ami nem öl meg az megerősít.”
(A másik pedig épp aktuális. A márciusi forradalomban elhangzott Kossuth-beszédből idéznék):
“De önök felállottak, mint egy férfiú, s én leborulok a nemzet nagysága előtt.”
A feladat tehát adott… Álljatok fel a padlóról és harcoljatok a három pontért Győrben!
HAJRÁ FERENCVÁROS!
2011 március 13 at 09:08
Heintznek nagyon beteg a felesége azért nem megy neki,nincs itt fejben.
2011 március 13 at 00:49
A Ferencváros az 1974-ben épített Üllői úti stadionban még soha nem szenvedett ötgólos vereséget.
2011 március 13 at 00:51
Bajnokin, a tegnapi mérkőzésig.
2011 március 13 at 00:52
Erről beszélek én is:-)
Ez egy nagy szégyen.
Egy 70 éve embert láttam ma sírni e miatt.e siralmas meccs miatt.
Még akkor is ha KASSAI benne volt az eslő két góóóóóóólban
2011 március 13 at 00:54
A másodikban volt benne!
Előtte mi jöttünk volna szabaddal 18 méterre az ellenfél kapuja előtt!
2011 március 13 at 00:32
Hányadszor aláztak meg minket idén?
Újpest
Siófok (1-2) A Real egy 5-ös után Valenciat vert)
Siófok
Paks
és most hazai pályán…
… én akkor is itt leszek!
CSAK FERENCVÁROS!
Engem erre neveltek!
Menni kell tovább!
Hajrá Fradi!
2011 március 13 at 00:34
Szegény buta bratáom
2011 március 13 at 00:35
barátom csak már részeg vagyok
2011 március 13 at 00:40
Nézz szembe a tényekkel bármennyire fáj!
Nekem sem könnyű! Minden bekapott gólt úgy fáj, mintha kést döfnének a szívembe, de itt valami nincs rendben!
2011 március 13 at 00:42
Persze h nincs van egy gyenge edzőnk meg nulla csatár posztunk.
Nincs miről beszélni.
2011 március 13 at 00:46
Ezt most remélem nem gondoltad komolyan?!
2011 március 13 at 00:49
dE DE DE .
És ezt meg is mondtam Prunknernek .
És ő is azt mondta nagy fába vájta a fejszéjét
2011 március 13 at 00:53
Akkor mi baj az első írásommal?
Félidőben a barátaimnak azt mondtam, hogy 9 emberrel nehéz nyerni!
2011 március 13 at 00:29
Látom más hírportálokon, hogy a meccs után azért sikerült megint szép bizonyítványt kiállítania magáról a szurkolóknak. Mi értelme van ennek???
Tóth sérüléséről azt hallottam, hogy súlyosnak tűnik. Mit tudtok erről?
De szar kedvem van. Ráadásul naponta háromszor le fogják ezt a meccset is adni mint az uttest elleni zakót. Ha valamelyik sportadóra kapcsolok akkor biztos belebotlom majd pedig mindent megteszek, hogy ezt a meccset elfelejtsem.
2011 március 13 at 00:25
Én meg azt mondom hogy “szarból nem lehet várat építeni” aki Pruknert szidja….
2011 március 13 at 00:28
Prukner gyenge.
Ott voltam láttam.
Egy nulla ez az edző
2011 március 13 at 00:08
“Nincs csüggedés csak tovább!” Hajrá FRADI!
2011 március 13 at 00:12
Márpedig van! Mert a “rangadókat” cseszettül elbukjuk.
Továbbra is Hajrá Fradi! de ez most mélypont, nekem.
2011 március 12 at 23:47
Ezt lekvár híg fost amit nyújtottak ma nem lehet értékelni ! Rekord vereségek a szezonban 6 – 0 , 0 – 5 . A 80- as évek közepe óta járok meccsre , láttam jó pár kutyaütő Fradit játszani , de ezt a társaságot nem tudom hova tenni . Nem azért , mert annyira rosszak , hanem kétarcúságuk miatt ! Nagyon szét vagyok csúszva ! Hajrá FRADI ! Jó éjt !
2011 március 13 at 00:10
aronwood voltam.
Teljesen igazad van, kétarcú a brigad.
biztos túl sokan voltak, nagy volt a nyomás, talán sokat kellett buszozni (bkv), de ilyen játékkal hazai pályán , ne legyenek bajnokesélyes gondolataink. Magunkat vetük meg.
Nagyon szomorú vagyok.
2011 március 13 at 00:11
Igazad van.
Én is ott voltam és sajnáltam h fradista vagyok
2011 március 13 at 00:15
Imádkozom h Pruki menjen innen gyenge mint a lófasz.
Ezen a meccsen lőttünk kétszer kapura.
Na menjen a faszomba ez az isten.
Ez egy gyökér
2011 március 13 at 00:29
t ahókám!
én még soha életemben nem sajnáltam, hogy Fradista vagyok! és nem is fogom, soha.
gyökér…
2011 március 13 at 00:30
Lehet fújolni de ti nem voltatok ott a meccsen,hanem itt keménykedtetek a tv előtt.
Prukner egsy gyenge edző,Garami kell ide.
2011 március 13 at 00:31
Ez azért van mert nem voltál kinn soha meccsen barátom
2011 március 13 at 00:38
nem hát.
te meg minden meccsen ott vagy, gondolom 1901 óta. ne szerénykedj, te vagy a sztár… :D
2011 március 13 at 00:44
Tisztelt Janolibusz!
Kint voltam, nem a tv előtt voltam kemény, nem hánytam a Szentélyben( mint a kolléga az előttem lévő sorban- gratulálok ezúton is…), nem mentem haza idő előtt, nem provokáltam oszlatást, mégis büszke vagyok, hogy Apám Fradistának nevelt!
2011 március 13 at 00:47
Mész te a picsába te sztár közöd nincs a fradihoz.
a harmadik gólnál elmentem inkább sörözni,mert szégyelltem h ott vagyok.
És nem is ez a fő,ha nem az h találkoztam egy 70 éves házaspárral aki a fradibussz hálózattal tudtak felmenni,és azt mondták h ez a FRADI nem a FRADI ez egy foss.
Ők is azt mondták h ki lehet kapni DE NEM ÍGY ,H MÉG KAPURA SE LÖVÜNK.
2011 március 13 at 00:57
Sztraszi bácsi!
kár a gőzért, ő szentül meg van győződve, hogy egyedül volt tízezren ma a stadionban. mi többiek csak a tévé előtt ültünk, így természetesen nem is tudhatjuk, hogy ki a jó edző.
2011 március 13 at 01:14
Igazad van, Noti, csak nekem is jól esik kiírnom magamból a ma estét…
2011 március 12 at 23:45
Nagyon szeretem Prukner Lászlót, mint embert. Azon viszont el kéne gondolkodni, hogy tavaly ugyanezzel a védelemmel, és lényegesen gyengébb játékosállománnyal ilyen dolgok nem fordultak elő. Az újpest ellen, és a mai meccsen is a széleken veszítettük el a meccset. Európában már nem játszank 3 védővel!
2011 március 13 at 00:31
nem hiszem, hogy a tavalyi játékosállomány lényegesen gyengébb lett volna. sőt, semmivel sem volt gyengébb.
de a három védő szerintem is hülyeség, el kell felejteni.
2011 március 13 at 00:40
Ez a keret bajnok esélyes lenne ha volna csatárunk.
2011 március 13 at 03:12
Ha szerinted erősebb volt a tavalyi keret a mostaninál, akkor indokold is meg, hogy szerinted miért!
2011 március 12 at 23:27
Hát haza értem és az első gondolatm az volt,hogy nagyon szégyelem magam.A második,hogy miért is én?Hiszen ez nem kollektív bűn.Mindenki tegye a dolgát én is és a csapat is.Keresem azt,hogy a mai este miért is alakult így.De se okot se kifogást nem találtam.Erre nincs magyarázat és most már tudom,hogy hol a helyünk.A végére csak annyít,hogy ez a videoton ebben a bajnokságban senkineknem rúg ennyit.
2011 március 12 at 23:27
39.
Újpest után itthon is megaláznak minket. Nem érdekel, hogy másodikok vagyunk, vagy tizedikek, ha nem nyerjük meg a bajnokságot, nekem mindegyik szezonban ugyanaz a fontos: nyerjünk itthon mindig, és verjük el a Dózsát. Ebben a szezonban nem leszünk bajnokok – mínusz kilencről szinte biztosan nem, de megaláztak minket a város szélén, és a saját stadionunkban is. Számomra ez az elmúlt húsz év legrosszabb szezonja. Üllői szerint ez baromság.
Szerintem viszont teljesen igazad van!!!
2011 március 12 at 23:16
Az egész meccsen érződőt hogy valami nincs rendben,kassain látszót hogy mi nem nyerhetünk.Amit ma a csapat produkált az egy vicc,látszót hogy lefeküdtek ennek a cigány király bandának.
2011 március 12 at 23:20
Sztem az látszott, hogy a Vidi kapott fizetést, mi meg nem.
Kassait meg most tényleg nem érdemes csesztetni, a ZTE meccs miatt lehet, ezért nem.
Az megérdemli a csesztetést az McCabe és a haveri kutyái.
2011 március 12 at 23:21
Aki megérdemli a csesztetést
2011 március 13 at 00:36
így van, Kassait kár lenne piszkálni, korrekt volt ma. rajta semmi sem múlt.
2011 március 12 at 23:14
Kubatov Gábor Elnök Úrnak is lehet kommentálni a mai meccset FB-n.
KG: “Nehéz nap volt, nehéz estém lesz.
Azért, mert tudom, hogy ennél sokkal, de sokkal jobbak vagyunk!
Hajrá Fradi! Hajrá Fradi!”
Úgy legyen. Ha sokkal nem is, de egy újpestnél legyünk jobbak. Két, három góllal, és akkor megnyugszik a lelkünk. Egy kicsit.
2011 március 12 at 23:11
Aki Pruknert bántja ahelyett, hogy McCabe-et szidná, aki a legundorítóbb módon cserben hagyta ezt a csapatot, az fogjon egy pisztolyt…
A JÁTÉKOSOK MÉGSEM KAPTAK FIZETÉST – EZ A LEGFRISSEBB INFÓ: BERKI MEGINT HAZUDOTT!
2011 március 12 at 23:20
Az hagyján, hogy valaki hónapok óta nem kap a munkájáért egy ruppót sem!
Viszont a legkeményebb az, hogy a Videoton 100 milliókat érő csatáraival szemben a mi szakmai stábunknak nulla forintból kellett ezt a keretet kigazdálkodnia, tulajdonképpen kikukáznia!
Persze azért Prukner takarodj, stb-stb… :-(
Nem ártana néha gondolkodni, ránézni a tabellára és utána megnyilvánulni!
Ennyi
2011 március 12 at 23:20
Neeee…. Pedig még amikor olvastam a hírt, eszembe jutott, hogy Üllőiéknek meg kellene kérdezni a játékosokat, hogy igaz-e.
2011 március 13 at 04:21
A hatosnál kaptak fizetést?Csak úgy kérdezem….
2011 március 12 at 23:09
Az első gólig nem volt baj, még talán addig jobbak is voltunk, bár túl sok helyzetben ez nem mutatkozott meg, de előre felé többet próbálkoztunk.
Aztán jött Rósa gólpassza, ami után Balog kezezett…mi nem láttuk, de valaki mondta, hogy sajnos bele kapott, persze Kassai alig várta, résen volt, nem hibázhatott, hiszen be volt fenyitve.Igaz vagy nem, idiótának mondott mindenki tegnap este, mikor mondtam, hogy belenyúl, 11-es vagy kiállítás…:-(
Persze nem ezen múlt.
A vidi azt játszotta amit mindig, a széleken támadott.3 belső védővel halálra voltunk ítélve, Balog tél óta minden meccsen gólos hibát vét, gyakorlatilag 2 védővel játszuk a meccseket, Józsi továbbra sem védő szerintem, a Józsi-Bence csere már unalmas, előre tudta Gyuri bá, ezzel átálttunk 2 védőre.
Az biztos, hogy ők védekezésben minden támadónk mellett ott álltak szorosan, mi senki mellett nem álltunk, ez volt a döntő, ezért nyertek, enélkül lehetett volna 0-0.
Támadásban Heinz továbbra is nulla, a többieket fogták, Rósa áááhh.
MEg kell emészteni ezt a vereséget, nem tehetünk semmit, mert most ezen az estén jobbak voltak.Hogy 5 góllal vagy sem, ez teljesen mindegy.Mi ész nélkül mentünk előre és pont azt játszottuk, amit nem tudunk, ami az ő játékuk.
Beleszaladtunk a késbe.
A partjelzőnek, aki az Üllői út felől lengetett, külön gratulálok, biztos jó vastag borítékot kap az este, ennek többen hangot is adtunk.
2011 március 12 at 23:17
Aki itt a mi oldalunkon a kettesnél lengetett, az se volt topon, finoman szólva…
2011 március 12 at 23:09
Hajrá fradi hajrá fiúk CSAK TOVÁBB
süvít a labda a hálóba varva hajrá hajrá FTC
2011 március 13 at 10:29
Balra.