Második csapatunk vezetőedzője a mérkőzést követően nyilatkozott honlapunknak.

Elégedett vagyok a csapattal, a mezőnyben jobbak voltunk, az éllovas ellenfél két pontrúgásból nyert, a második nagy kapushiba volt, ez ellen egy edző nem tehet semmit. Már ősszel is bíztam a csapatban,
akkor is, amikor sokan azt mondták, az NBIII-ből feljutott fiatalok nem elég jók, de én tudtam, több van bennük, Fél év alatt összeállt a csapat, most már úgy érzem vannak olyanok is, akik, ha Prukner László számít rájuk, akkor alkalmasak lesznek az NBI-re. Az fontos, hogy a kapu előtt megtaláljuk a jó megoldásokat, akkor még előrébb léphetünk.