A Fradi NB I-es visszatérése óta mindössze Fitos László tudta bevenni a lila-fehérek hálóját. A középpályás jelenleg a Szolnokban játszik kölcsönben, így nem tud harcba szállni a derbin, de a szurkolásból kiveszi a részét.

– A találkozó pénteken lesz, mi a Szolnokkal szombaton játszunk, így televízión keresztül tudom majd nyomon követni a mérkőzést – mondta Fitos. – Prukner László remek edző, jól fel tudja készíteni a csapatot. Az, hogy tavasszal hat nullás vereség lett a vége, csak még jobban motiválhatja a társakat. Az egy súlyos vereség volt, de az Üllői úti mérkőzésen már nem lesz benne a fejekben, és azt sem szabad elfelejteni, hogy azóta az Újpest is kicserélődött. Sok újpesti játékosnak ez lesz az első derbije az Albert-stadionban, nem tudni, hogy miként hat majd rájuk a telt ház, a Fradi-közönség. Úgy gondolom, hogy hazai pályán sokkal esélyesebb az FTC.
A szélső hozzátette, hogy elsősorban Rósa Dénestől, Andre Schembritől, valamint Marek Heinztől várja a gólokat.
(nb1.hu)