Régi anyagaim rendezgetése közben akadtam rá erre a dokumentumra. 2010 május 18-án hazai pályán győztük le a Pápa együttesét. A mérkőzése felejthető volt, de Lipcsei Péter ezen a találkozón búcsúzott az Üllői úttól, és itt döntötte meg Sárosi György rekordját – 647. mérkőzésen lépett pályára a Fradiban. A sajtótájékoztatón elhangzott beszélgetést szóról szóra olvashatjátok. 

– Örülök és érzem azt, hogy ekkora elődöket meg tudtam megelőzni, ők nagyobbak is voltak, mint én. Amikor az 500. meccsemet ünnepeltük, akkor láttam, hol tartok, hogy csak tizen vannak előttem, és mindegyikük mekkora alakja volt a Fradinak.

A mai meccsről…

–  Meglátom, mennyit számít majd rám az edző Kispesten. Nem leszek kezdő, visszatérnek a hiányzóink. Megbeszéltük, hogy a második félidőben lejövök a hatvanadik perc környékén, talán a mezszámom a hatos miatt, nem tudom. (Nevet) Tiszteletben tartottam Craig döntéseit ebben a fél szezonban. Köszönöm neki, és Ron Reidnek is, hogy végig támogattak, nagyon jó párost alkottak, sajnálom, hogy el kell menniük a Fradiból.

Hogy több néző is lehetett volna ma? (alig 2000 néző volt. zadir) Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy igen, jöhetett volna több néző is, de rossz volt az időjárás, hétközi forduló volt, így alakult. Nagyon köszönöm azoknak, akik kijöttek ezen a hideg délutánon, akik végig támogattak. Különösen az utolsó sérülésemnél, két szalagom szakadt el. Rengeteg e-mailt kaptam akkor, volt miből erőt meríteni, hogy vissza tudjak térni a pályára. Én csak köszönettel tartozom a szurkolóknak.

A mai meccsen viselt mezemet eltettem magamnak, a cipőmet a múzeumnak adom majd, ők is kértek valamit, hátha beteszik a Flóriéké mellé, bár ők nagyobb játékosok voltak, mint én.

A folytatásról? Az edzői pályára készülök, ígéretet kaptam Krisztiántól, hogy az NB3-as csapatot megkaphatom. Velem is úgy vannak mint a többi játékossal, legyen vége a bajnokságnak, utána megbeszéljük, a jövő héten talán már mondanak majd valamit.

A család…

– Köszönöm a feleségemnek, aki az utolsó sérülésem után, és egész pályafutásom alatt támaszom volt. Amikor megsérültem, és a Sportkórházban láttam a diagnózist – kettős szalagszakadás – azt mondtam kész, befejeztem, abbahagyom. Ekkor a feleségem volt az, aki azt mondta ne add fel, ezt együtt fogjuk végigcsinálni. Végigkísérte a pályafutásomat, 90-től vagyunk együtt, mindig velem volt, jóban, rosszban, ő volt a legnagyobb támaszom, a legtöbbet neki köszönhetek. A Portó elnöke mondta azt annak idején, hogy ha a családban minden rendben van, akkor a játékos feje is a helyén lesz, és nem kell másra koncentrálnia, csak a focira.

– Krisztián fiam az U12-ben futballozik, teljesen átvette már a Fradi-imázst. Csak Fradi-dalokat hallgat, azokat bömbölteti egész nap, néha már az agyamra megy, de ebben nőtt fel. Jó helyen van a Ligetben, jó környezetben játszik, hadd focizzon, szeresse meg ezt a játékot, 16-17 éves korában majd eldől, hogy mi lesz belőle. Nagy vágyam, hogy ő is játsszon majd a Fradiban.

Emlékezetes meccsek…

– Az 1997-es, Újpest elleni meccs után kaptunk egy feliratot a szurkolóktól, az van ráírva, hogy a rossz emlékek elégnek, a jó emlékek örökre ragyognak. Nekem is van jó, és rossz emlékem is. Az NB2-es szereplést szívesen elégetném, az a három év szörnyen kínos volt számunkra. De beszéljünk inkább a jókról, nagyon sok szép meccset játszhattam a Fradiban, különösen az első öt évben. Nyertünk négy kupát, bajnokságot 92-ben. Ezt azt hiszem ki is emelhettem, amikor Diósgyőrben harmincezer ember előtt nyertünk 2-0-ra, és utána hatalmas ünneplés várt minket az Üllői úton, az felejthetetlen volt. Lehet, azért ez a legkedvesebb, mert 11 év után nyertünk bajnokságot, de kiemelhetem a 2004-es bajnoki címet és a kupagyőzelmet is, amikor az utolsó fordulóban itthon 3-1-re megvertük a Debrecent. Most örülök, és talán lehetett volna jobb, és rosszabb is, de elégedett vagyok a pályafutásommal.

Kedvenc edzők…

– Edzőim közül a legtöbbet Nyilasi Tibornak köszönhetek, ő igazolt le a Fradiba. Egy Honvéd-Kazincbarcika meccsen vettek észre, NB1-es osztályozó volt. Tibivel értem el a legnagyobb sikereket. Portugáliában nagyszerű edzőm volt, Bobby Robsonnak is nagyon sokat köszönhetek. Ő vitt oda, ehhez persze az kellett, hogy jól játsszak a Fradi Portó elleni meccsén, amit 2-0-ra megnyertünk. De említhetném Garami Józsi bácsit, Gellei Imrét, László Csabát, és végül, de nem utolsó sorban Shortot, és Ron Reidet, akik a szememben hatalmas párost alkotnak, nagyon jól kiegészítették egymást.

Játékostársak…

– A profi szemléletű társak közül kiemelném Détári Lajost, aki a válogatottban, és a Fradiban is kimagasló focista volt. Szűcs Lajos, Tököli Attila, de mondhatnám a maiak közül Ferenczi Pistát is a futball iránt mutatott alázata, és hihetetlen edzésmunkája alapján, velük igazán jó volt dolgozni. Tökölivel hihetetlenül jó volt együtt játszani, annyira jó ritmusérzéke volt, olyan jól mozgott be a résekbe, hogy csak oda kellett tenni elé a labdát. Simon Tibiből és Keller Józsitól is rengeteget tanultam, de említhetném a kis Flórit is, rengeteg játékost fel lehetne sorolni. Gera Zoli volt talán a legjobb játékos, akivel együtt játszhattam, ki ne hagyjam, de akkor már mondhatom Huszti Szabit, Lisztes Krisztiánt, elnézést kérek mindenkitől akit kihagytam, de én is 38 éves vagyok már, kezdek feledékeny lenni…

A mérkőzés után Lipcsei így nyilatkozott a Sport Televíziónak: