Íjászatban, kukoricamorzsolásban, sőt még diótörésben is összemérték erejüket az FTC labdarúgói. Az NB I negyedik helyén álló együttes tagjai a világbajnok fogathajtó Lázár Zoltán (36) és Lázár Vilmos (47) domonyvölgyi lovasparkjában töltöttek el egy felejthetetlen napot a vasárnapi, MTK elleni örökrangadó előtt.

– Elsőként a parkot néztük meg, lovasszekérrel vittek minket körbe. – mesélte Dragóner Attila (36), a Ferencváros védője.

– Délelőtt volt még egy lovasbemutató, utána pedig jöhetett a kis házi olimpiánk. Hogy ki nyert, az szinte mindegy, a részvétel volt fontos.

Dragóner úgy véli, jól sikerült a kikapcsolódás. A Fradi védője szerint tavasszal nem megy úgy a játék a csapatnak, mint korábban.

– Jót tett nekünk, hogy kicsit kimozdultunk és csodálatos környezetben feltöltődtünk az MTK elleni találkozó előtt. Remélem, ez majd a pályán is látszik.- jegyezte meg Dragóner.
(Blikk)