A Pápa elleni mérkőzés végén eldőlt, hat év után újra nemzetközi kupamérkőzést vívhat a Ferencváros. A kapuk ugyan nem nyíltak ki, de a szurkolókat ez nem érdekelte. A Tábor előtti egyik biztonsági kapu kinyílt, így azon keresztül a lefújás után nagyjából tíz perccel a B közép szinte minden tagja beszaladhatott a pályára, de az oldallelátók kordonjait is átugrották jópáran. A biztonsági szolgálat több tucat őrrel készült a lefújás utáni eseményekre, ám ők a Springer szobor mellől nézték végig, ahogy a lelátó népe beözönlik a pályára, hogy kedvenceit ünnepelje.

Az elsőket kiterelték ugyan, de a többséggel már ők sem bírtak, a végén annyit értek el, hogy az egyébként teljesen békés, és a játékosokat éltető tömeg nem juthatott be a székházba.

A szurkolók megvárták az érmek átadását, és hangsúlyozzuk, minden kulturáltan zajlott. Meglepő volt, milyen öröm övezi a harmadik helyet, korábban bajnoki címek után volt ilyen ünneplés, de az elmúlt néhány sikertelen év után – hét éve voltunk bajnokok utoljára, a most érettségizők kisgyerekek voltak még akkor – látszik, mennyire ki van erre éhezve a közönség. Sokaknak ez volt az első alkalom, amikor ünnepelhettek, nem meglepő tehát az eufória még akkor sem, ha korábban ilyen helyezések után erre nem volt példa.