A Szakállként ismert néhai gyúrónkkal a Magyar Hírlap készített interjút.

Kilencszer lett magyar bajnok kerékpárosként, a szurkolók mégis amiatt ismerik, hogy évtizedekig ő volt a Ferencváros labdarúgó-csapatának gyúrója. Bodnár József ma már nem jár Fradi-meccsre, de a londoni olimpián ott lesz. A korábbi rossz fiú megtért ember lett, mindenkinek megbocsátott, még az őt becsapó Tasnádi Péternek is. És változatlanul gyúr tovább.

– Sok-sok cikket olvastam önről, és szinte mindegyikben úgy emlegetik mint ősfradistát. Mikor járt utoljára focimeccsen az Üllői úton?

– Hú, ezen gondolkodnom kell. Több mint egy éve, nem is tudom, kivel játszottunk, milyen mérkőzés volt.

– Akkor mégsem akkora ősfradista.

– Dehogynem, de ez már más világ. Ezeknek nincs közük a Fradihoz. A mi példaképünk Dalnoki Jenő volt. És bevallom, nekem már a 2001-es Csank-féle bajnokcsapat sem volt ugyanolyan, mint korábban a Nyilasi vagy a Novák vezette együttes. 1958-tól emlékszem vissza, hogy meccsekre jártam. Varga Zolit csodáltuk, tényleg zseni volt, Albert Flórián technikai tudása meg földöntúli. Nem érdemtelenül lett aranylabdás. Emlékszem, az ő idejükben volt olyan kettős rangadó a Népstadionban, hogy tizenötezren nem jutottak be a nézőtérre. Ma előfordul, hogy hét végi bajnoki fordulóban jönnek össze annyian, mint ahányan akkor kint ragadtak. Sőt, az nem is volt olyan régen, húsz éve, bizonyára sokan emlékeznek még rá, amikor Nyilasi Tibi az első edzését tartotta az Üllői úton, ezer ember jött ki. Ez ma már hihetetlenül hangzik.

– Olyannyira, hogy manapság zárt kapusak az Üllői úti edzések.

– Nem értem, miért csinálják ezt. Ezzel cseppet sem segítik, hogy visszajöjjenek az emberek a lelátóra. Amikor kizártak minket az NB II.-be, szolidaritásból vettem három bérletet, pedig a kerékpárszakosztály elnökeként járt nekem hivatalból. Az első pofon az volt, amikor lefalazták a klubházban Albert Flóriékat. Úgy éreztem, ekkor engem is kizártak. Az angoloknak belülről sikerült felőrölni, szétzúzni azt, amit a Ferencváros jelentett.

– Pedig ez még Rákosiéknak sem sikerült, igaz, ők kívülről támadtak.

– Igen, pontosan, jól mondja, bár akkor én még kicsi voltam, de a szüleim elmondták, hogyan is ment akkor az élet. Amióta az eszemet tudom, ehhez a csapathoz tartozom, ennek szurkolok. Kerékpárosként kezdtem a Fradiban, és kilencszeres magyar bajnokként, huszonhét évesen hagytam abba. Úgy voltam már vele, tudjon más is nyerni, ne csak én. De még aktív biciklisként elkezdtem tanulni a sportmasszőrséget. Abban is a legjobb akartam lenni. Minden tanfolyamot elvégeztem, annyit, hogy amikor az FTC labdarúgóihoz kerültem, több oklevelem volt, mint az összes gyúrónak az NB I.-ben.

– Hogyan keveredett a focisták-hoz?

– Gyarmati Jenőnek, a csapatorvosnak sokat köszönhetek, ő hívott oda. Mielőtt megüresedett a gyúrói poszt, egy évig ingyen dolgoztam. Abban az időben még megszállott voltam. De tegyük hozzá, akkortájt egy pályamunkási állásra is több mint ezren jelentkeztek. Hatalmas rang, megtiszteltetés volt ennél a klubnál dolgozni. 1979-ben kerültem az első csapathoz, Friedmanszky Jenő volt az edző. Hivatalosan orvosi asszisztens voltam. Orrvérzésig melóztunk, de örültem, hogy ott lehettem. Kevesen tudják, hogy Hajóson, egy hírverő meccsen brahiból még be is álltam a Fradiba mint középpályás. Az edző azt mondta, kerüljem a labdát, és nem lesz baj, a játékosok persze egyből mindent nekem passzoltak. Nekem, a kerékpárosnak, suták a lábaim.

– A kezét viszont istenítik a páciensek, mégsem a tehetsége miatt került be olykor a lapokba, hanem a botrányai okán.

– Rossz gyerek voltam, sok rosszaságot elkövettem, amelyeket mai fejjel bánok és szégyellek, de már nem tudok rajtuk változtatni. Egy időben mindig rosszaságon járt az agyam. Sok hülyeséget csináltam, csodálom, hogy még élek.

– Mik voltak ezek?

– Zalaegerszegen olyan közel volt a kispad a lelátóhoz, mint az Üllői úton, szinte hozzáért a kerítéshez. Történt, hogy mentünk ki a meccs előtt, már ott voltunk a kispadnál, a helyiek szidtak, köpdöstek, dobáltak minket, én meg megelégeltem, fogtam a fagyasztót, és kifújtam rájuk. A másik történet, ami nagy publicitást kapott, amikor a Tatabánya gyúróját fenéken billentettem. Nem tudtam kihagyni, pont úgy állt, felkínálta magát. Ő a földre esett, aztán meg szóltam neki, hogy minek iszik, aki nem bírja. Sok újságíró barátja volt, felhívta őket, akik persze felkapták a témát. A hétfői edzésen tíz újságíró várt az Üllői úton. Szóval, voltak hülye dolgaim, de mára megjavultam, megtértem, templomba járok, mélyen vallásos lettem.

– Akik közelről ismerik, nehezen hiszik ezt el.

– Pedig így van. Ez folyamat volt, ahogy lépésről lépésre megváltozott az életem. Régebben nem értettem, mi az a kegyelem, de világosságot kaptam.

– Honnan jött ez?

– Nem tudom, ez belső dolog. Nem döntés vagy elhatározás kérdése. Kérdeztem még anno Gera Zolit, amikor a Fradiban játszott, hogy mit csináltok ti ott, a Hit Gyülekezetében. Sokat nem mert elárulni. Azt mondta, énekelnek, táncolnak, jól érzik magukat. Gondoltam magamban, nektek sikerült az élet. Aztán 2005 karácsonya előtt, hogy mitől vezérelve, nem tudom, de elmentem egy misére. Megismertem az igazságot, az igazságosságot, a valóságot. A Biblia csodálatos mű, mindenre választ ad. És egyszer csak eljutottam arra a szintre, hogy mindenkinek megbocsátok.

– Még Tasnádi Péternek is? Köztudott, hogy őrajta húszmillió forintját keresi.

– Igen, még neki is. Jogilag kötelességem volt feljelenteni őt. Isten nem azt mondja, hogy egy vallásos hülyének teremtettelek, hanem győztesnek. Isten mindenkinek ad talentumot, csak nem mindenki találja ezt meg az életében. Engem kézügyességgel ajándékozott meg. Az idők során emberek százainak adtam vissza az életkedvét, nyugodt éjszakai alvását, néhányat a tolószéktől is megmentettem. Nem vagyok varázsló vagy füvesember, nem vagyok energiákkal hókuszpókuszoló sarlatán. Kézzel, masszázzsal gyógyítok, ezért leginkább sportmasszőrnek szoktak nevezni, de ez nem kunszt, amit teszek, az számít. Igen, Tasnádi jól becsapott, húszmillió forint hitelt vett fel, amire én kezességet vállaltam a házammal, ő meg aztán meglépett a pénzemmel. Ironikusan mondhatnám, nézhetem úgy is a történetet, hogy csak huszonöt évig kell ezt visszafizetnem. A helyzet azonban nem ennyire humoros. Kérdezték többen is, nem félek Tasnáditól, amiért bíróságra vittem az ügyet? Mondtam, miért félnék, nem én vettem el az ő pénzét, hanem ő az enyémet.

– Mi lett a per vége?

– Hat évet kapott első fokon.

– Gondolom, megbánta már, hogy befogadta Tasnádit, aki akkor szabadult a börtönből.

– Óriási hibát követtem el, de engem csak a jó szándék vezérelt. Bizonyságot akartam tenni szeretetből. Azt mondta, bent a börtönben megtért, gondoltam, akkor miért ne segítsek rajta. Aztán, mint később kiderült, pont az ellenkezője volt igaz, zsigerből gyűlölte a hívő embereket. Jól becsapott, de az Úr úgyis visszaadja a jó szándékot, csak más formában.

– Hogyan?

– Most jön az újabb gyerek a családban, már a negyedik. Vagy mondhatnék egy másik példát, jövő nyáron megyek a londoni olimpiára. Én vagyok a kardvívócsapat masszőre és fizioterapeutája.

– Hogyan keveredett oda?

– Szabó Bencével nagyon jó a kapcsolatom, már a 2004-es athéni olimpián is ott voltam velük. Annál nagyobb ajándék kevés van, mint amikor egy olimpiai bajnok örömében sírva a nyakadba borul, és megköszöni a munkádat. Márpedig Nagy Tímea ezt tette. Bevallom, az elején kicsit tartottam Bencétől, úgy voltam vele, újpesti, túl sok benne a lila, az pedig nem biztos, hogy jó. Aztán nagyon kellemes meglepetés ért, a világ egyik legrendesebb embere, igen sokat köszönhetek neki. Egyébként most Kovács Tamás szövetségi kapitány hívott, dolgozzunk együtt. Ki mondott volna nemet erre?

– Mire számít Londonban?

– Aranyért megyünk, ez egyértelmű. Isten szeretetet és csodálatos életet adott nekem. És mennyi jót kaphatok még?

Magyar Hírlap

Hírdetés