Képzeljük el, hogy a lakásunk felújításra szorul, de a pénzünk kevés, és a tavalyinál várhatóan jóval keményebb tél vár ránk.

A lakásban vannak ajtók, (a példában a középpályások) melyek cserélje helyenként indokolt lenne, és a pincében is tárolunk még egyet-kettőt. Viszont nincs ablakunk (csatárunk). Már tavaly télen is szükség lett volna rá, de nem volt igazi ablakunk, toldozott, foldozott nyílászárót használtunk a hideg ellen – kevés sikerrel. Most van némi pénzünk, és a kereskedők el akarnak nekünk adni egy szép ajtót, amit még évekig használhatnánk. De nekünk igazából ablakra van szükségünk, és nem tudjuk megvenni mindkettőt, döntenünk kell.

Vegyünk egy új ajtót, holott a mostani is használható, de tök jó lenne, vagy vegyünk egy olyan ablakot, ami egy-két évig azért csak kitart? Egy olyat, amiért egy-két éve a fél karunkat odaadtuk volna.