Nagy Béla 1980-ban arra kereste a választ, hogy mióta látunk számokat a játékosok hátán.

A Tempó Fradi írását olvashatjátok.

Évekkel ezelőtt Pataki Mihállyal, az FTC legendáshírű középcsatárával beszélgetve, egyszer megkérdeztem:

— Pityke bácsi! — mindig a 9-es mezben játszottál? Rám nézett és szinte mentegetőzve mondta, hogy ő bizony semmilyen számú mezben sem játszott — akkor még csak „számozatlanul” rúgták a gólokat.

Néhány sportbarátomtól próbáltam megtudni, hogy mióta számozzák a játékosokat, de bizony senki sem tudta pontosan megmondani. Egyikük azt mondta 50 éve, a másik csak 20—25 évre becsülte a játékosok mezén a számokat.
Az FTC Napló anyagának gyűjtése közben félszemmel így mindig keresgéltem az erről szóló híreket. Végre megtaláltam, és pontosan jó időben, mivel 1980-ban a játékosmezek számozásának éppen „jubileuma” van. Na, de kezdjük az elején! A Nemzeti Sport egyik 1905-ös számában ezt olvashattuk:

„Számokat a footballistáknak! Ez a jelszó most Bécsben. A Cricketerek már el is határozták, hogy úgy jelölik játékosaikat, mint az atlétákat szokás, hátukon számokkal.”

Ezután több, mint 20 év telt el, de a „számozásról” semmi hírt nem közöltek a sportlapok. A húszak évek végén Angliában viszont konkrét próbálkozás történt.

Buckley őrnagy a W. Wanderers csapat menedzsere 1927-ben „számos mezben” szerepeltette játékosait. Hogy milyen volt a fogadtatás? „A számozás kétségkívül fokozná a játékosok felismerhetőségét, azonban a futballban a 11 játékos helye annyira szabott és szembetűnő, hogy itt a számozás szükségessége nem annyira nyilvánvaló, mint a rugbyben.
Mr. Wall, az angol szövetség népszerű főtitkára is nyilatkozott a kérdésről:
— „Nincs rá semmi szükség!
Lévén Mr. Wall még mindig mindenható, a szabályok területén, — a számozott játékos ideálja minden bizonnyal egyenlőre ábránd marad.”
(Nemzeti Sport)

Angliában azonban voltak, akik másként vélekedtek. Legalábbis erre utal az a tény, hogy az 1933. április 29-i Angol Kupadöntőn már számokkal játszott a két csapat. Ez volt az 58. Angol Kupadöntő, a helyszín a Wembley stadion, a két résztvevő pedig az Everton és a Manchester City csapata. A kupadöntő előtti napon a Nemzeti Sportban így írtak a nagy eseményről: „A kupadöntő érdekessége az, hogy az angol szövetség ezen a meccsen próbálja ki először a játékosok megszámozását. Angliában, ahol annyi sokezer profijátékos van, a közönség nagy része nem ismeri ki magát a játékosok között. A közönség kedvébe akar járni a szövetség, amikor a játékosok mellére és hátára nagy számokat akaszt, hogy a műsorfüzet segítségével így minden néző egy pillanat alatt megállapíthassa az egyes játékosok kilétét. Everton kapta a számokat 1—11-ig, a Manchester City játékosait 12-től kezdve fogják megszámozni. A kupát az angol király képviseletében a yorki herceg adta át.” A döntőt egyébként az Everton 3 : 0-ra nyerte.

Angliában hamar elterjedt az új szokás, hiszen Sárosi György egyik 1933 decemberi túralevelében már ezeket írta: „Svájcban és Franciaországban számokkal a hátukon játszanak a játékosok. Ez számunkra nagyon furcsa és zavaró dolog.”

1937-re már válogatott mérkőzésen is találkozhatunk a mezek számozásával. A Sporthírlap 1937. május 19-i számában jelent meg a következő rövid hír: Oslo, május 16. Oslóban számmal a hátukon játszottak az angolok. ANGLIA-NORVÉGIA 6 :0 „A közönségnek nagyon tetszett a norvég szövetség újítása: számokat tettek az angolok hátára, így aztán nem volt nehéz megjegyezni a játékosok neveit. A legkönnyebben a jobbszélső Kirchen nevét jegyezték meg, ő ugyanis a 13-as számot kapta …”

Az 1937. december 1-i Anglia—Csehszlovákia mérkőzésen is hódított az új szokás. „Megszámozzák a csehszlovák játékosokat is a londoni angol—csehszlovák mérkőzésen, így döntött a Csehszlovák Szövetség az angolok átiratának hatására.” Így is történt, mint a tudósításban írták „a játékosok nagy számokat hordanak a hátukon. Érdekes kísérlet.”

A kísérlet hírére természetesen Magyarországon is felfigyeltek. A Nemzeti Sport 1937. december 31-i számában megjelent az első magyar vonatkozású reagálás: Megszámozzák a játékosókat! „A Keleti Labdarúgó Alszövetség elhatározta, hogy tavasszal — egyenlőre csak válogatott mérkőzéseken próbaképpen — bevezeti a játékosok megszámozását. A játékosok a hátukon, vagy a mellükön viselik majd a számokat, s a mérkőzés előtt ki fogják hirdetni (de a programba is beírják), hogy az egyes játékosok milyen számot viselnek. Ha beválik ez az Angliában már többször — legutóbb az angol—csehszlovák mérkőzésen is — kipróbált kísérlet, s a közönség tetszését megnyeri, bajnoki mérkőzéseken is bevezetik a számozást.”
A magyar kísérletről ezután semmi hír sem jelent meg, így az is kétséges, hogy megvalósult-e egyáltalán.

A szigetországban azonban már egyre többet foglalkoztak vele, íme az angliai „jelentések.” „A futballjátékosok megszámozásának kérdése (a korongosok mintájára) napirenden van Angliában. A FA legközelebbi ülésén valószínűleg el is fogadják ezt. De nem mindegyik mérkőzésen kapnak számot a játékosok, hanem csak az Angol Kupa elődöntőjén, és a válogatott mérkőzéseken.”
(NS. 1938. június 27.)

„A FA legutóbbi ülésén elhatározták, hogy a kupadöntőn, az elődöntőn, a nemzetközi mérkőzéseken és a jótékony célra tartott meccseken a játékosok 1—10-ig számot kapnak az ingükre (a kapus kivételével). Valószínűnek tartják Londonban, hogy rövidesen az egyesületi mérkőzéseken is számot kapnak a játékosok.”
(SH. 1938. július 2.)

Ami tetszett az angoloknak, nem nyerte meg a skótok tetszését. A skótok tiltakoztak a „számozás” ellen:
Graham főtitkár kijelentette:
— A játékosok azt mondják, hogy nem hagyják kinevetni magukat! Még az angol-skót meccseken sem fogják viselni a számokat!

A folyamatot azonban már nem lehetett megállítani. Nem kisebb eseményen, mint az 1938. október 26-i Anglia-Kontinens válogatott (3 : 0) mérkőzésen történt. Az Angol Labdarúgó Szövetség 75 éves jubileuma alkalmából meghívta Londonba a Kontinens válogatottat. A magyarok közül Bíró Gyula (Hungária), Lázár Gyula és dr. Sárosi György (Ferencváros), Zsengellér Gyula (Újpest) kaptak helyet az Európa-válogatott 16-os keretében. Végül azonban csak Zsengellér Gyula tehetett eleget a megtisztelő meghívásnak.

A két ferencvárosi játékost klubja nem engedte. Bíró pedig csak biztonsági tartalék volt, így nem kellett kiutaznia.
Londonban az Arsenal pályán 50 ezer szurkoló üdvrivalgása közepette futottak ki a csapatok. Az angolok sötétkék nadrágban fehér ingben, a Kontinens csapata fehér nadrágban égszínkék mezben, mellükön a FIFA címerrel. Valamennyi játékos mezén számozás! — így mutatják be őket a nézőknek, és így mutatja be az Európa-válogatottat Pozzo a kenti hercegnek, aki valamennyi játékossal kezet fog. Zsengellér csak az első félidőben játszott, de így is „sporttörténeti” perceket szerzett. Ő volt az első magyar játékos, aki mezén számot viselt!
És ez a mez a kontinens válogatott meze volt…

Ezután már viharos gyorsasággal peregtek az események.
Számot kapnak az angol profi futballisták!
„Az angol liga tanácsa 24 : 20 arányban úgy határozott, hogy ősztől kezdve a ligamér-kőzéseken kötelező a játékosok megszámo-zása.”
(NS. 1939. június 16.)

„Számot kapnak az olasz futballisták is. Az új rend már a most soron következő bajnokságbanéletbe lép.”
(NS. 1939. augusztus 8.)

Mr. Allison az Arsenal igazgatója mondta 1939. augusztus 18-án:
— Az idén csak megszámozott játékosokkal játszhatunk ligamérkőzést. Már az eddigi edzőmérkőzéseken is így játszottunk és holnap is úgy játszunk a Tottenham H. elleni hagyományos mérkőzésen.
Tehát másnap — azaz augusztus 19-én — volt a számozott játékosok hivatalos premierje! Ekkor az Arsenal—Tottenham (1 : 0) jótékonycélú mérkőzést játszották. 40 ezren voltak …
Az új módiról a mérkőzés után így írtak: „A számozás a kapusnál kezdődik és a balszélsőnél végződik. A kapus tehát az 1-es, a jobbhátvéd a 2-es, a jobbfedezet a 4-es, a jobbszélső a 7-es.Érdekes volt megfigyelni, hogy az 5-ös és az ellenfél 9-ese mindig egymás közelében voltak. Az ötös a középfedezet, a 9-es a középcsatár …”

Az 1939. december 2-i Németország-Olaszország mérkőzésen is sikert arattak a számozott játékosok. „Számokat viselő játékosok küzdöttek végig a berlini német—olasz válogatott mérkőzést. Minden játékos a hátán hordotta a számát. A kapus az 1-est, a balszélső a 11-est. A közönség hálásan fogadta ezt az intézkedést, mert olyan hatalmas stadionban, mint a berlini, a külső karéjban ülők bizony már nem nagyon tudják felismerni arcról, alakról az egyes, főleg idegen játékosokat.”

A magyarok két évet még mindig vártak, csak utána történt újabb kezdeményezés:
Számot kapnak játékosaink?
„Az MLSZ elnöksége megkereste a Szent István Kupa mérkőzések rendezőbizottságát, hogy a résztvevő csapatok játékosait a játékosok mezén, kísérletképpen számozással lássa el. A szövetség ugyanis azzal a tervvel foglalkozik, hogy az 1942/43-as bajnoki idényben az NB I játékosait megszámozza. Ezzel a játékosok könnyen és gyorsabban felismerhetők lesznek.”
(NS. 1942. VIII. 11.)

A csapatok a kérésnek nem tettek eleget…
Négy év elteltével azonban mégis a Latorca utca volt a nevezetes helyszín.
Az 1946 augusztusában játszott Esti Kupa mérkőzéseken nagy feltűnést keltett, hogy az Újpest—Elektromos mérkőzésre a lila—fehérek „megszámozták” játékosaikat. „Úgy kezdődött, hogy 8 óra 25 perckor felgyulladtak a népszerű fények. A pályára kivonult fehérben az Újpest, a mellén Újpest felirattal, a hátukon hatalmas számokkal. Igazán jogosan mondhatjuk, hogy — az Újpestet számosan üdvözölték.”
(Képes Sportlap)

A siker ellenére maradt minden a régiben.
Hivatalosan nem történt semmi. A MOGÜRT csapata azonban „magánszorgalomból” újított: az 1947. február 23-i FTC-MOGÜRT (3:1) éremmérkőzésre a játékosok új mezben jelentek meg. A Népsport nem is hagyta szó nélkül: „A mérkőzés előtt a MOGÜRT-ista Füstös belátogat az öltözőbe. Vadonatúj mez van rajta, a hátán számmal.” Két év elteltével már válogatott meccsen is láthatott a közönség hasonlót. Az 1949. június 12-én játszott Olaszország—Magyarország (1 : 1) mérkőzésen az olaszok mezén voltak számok. A magyarok ekkor még mindig nem „számoztak”. De már csak hónapok kérdése volt és nálunk is megtörtént az első konkrét intézkedés.

1949. szeptember 22. Népsport: „az MLSZ legutóbbi elnökségi ülésén foglalkoztak a labadrúgócsapatok kapitányainak hatáskörével és a játékosok mezének számozásával. Kovách Jenő ügyvezető nyomban az ülés után felhívta az NB l-es csapatok vezetőit, hogy a jövőben számozott mezeket rendeljenek meg. A csapatkapitányoknak pedig valami megkülönböztető jelzést kell viselniök a pályán.”
A csepeliek ehhez tartották magukat. Az 1949. október 2-i Üllői úti rangadóra „beöltöztek.”
1949. október 2. Üllői út: FTC-Csepel 1 : 0 „Amikor kifutnak a csapatok, feltűnik, hogy a Csepel játékosai már számozott mezben játszanak.”
Ez volt az első bajnoki mérkőzés, ahol az egyik csapat már számozott mezben játszott.

A válogatott még a hónap végén (1949. október 30. Megyeri út: Magyarország—Bulgária 5 : 0) sem kapott számozott mezt. (A bulgárok meze számozott volt!) Igaz, hogy egy nagyobb dolog miatt nevezetes ez a találkozó: a magyar csapat először játszott hazai pályán Népköztársaságunk új címerével!

A következő eset 1949. november 13-án történt: A Kispest—Újpest mérkőzés előtt a kispestieket egy napos edzőtáborba akarták vinni. A játékosok azonban megígérték, hogy sportszerűen készülnek, nincs szükség az edzőtáborra, inkább azon a pénzen vegyen a vezetőség egy új garnitúra mezt, olyant, amejy már számozott!
Igy történt a Kispest már számozott mezben „verte” 4 :1 -re az Újpestet.

Harminc éve, 1950. február 15-én az MLSZ pontot tett az „ügy” végére. „Minden csapat számára kötelező a számozott mez. Az MLSZ elnöksége még a múlt év októberében határozatot hozott arra, hogy az NB I-es csapatok számozott mezben kötelesek játszani. Az MLSZ elnöksége most ezt a határozatot az összes labdarúgó egyesületekre kiterjesztette.
— Már ősszel is akadt olyan NB I-es csapat, amelynek játékosai számozott mezben játszottak — mondta Kovách Jenő ügyvezető elnök.
Most azonban kötelezővé tettük, hogy valamennyi egyesületünk számozott mezt adjon játékosainak.”

Három nap múlva az ÉDOSZ-MTK (2:1) Szabadságharcos Kupa mérkőzésen játékosaink már számozott mezben léptek pályára!
Az egyesület életében ez volt az első ilyen eset, de volt egy „szépséghibája”. A számok nem FTC mezeken, hanem az ÉDOSZ címerrel ellátott, egyébként zöld ingeken voltak.
Mivel 1951-től a Kinizsi piros—fehér színű mezét viselték játékosaink egy jó ideig várni kellett a számozott Fradi mezre.

Csak 1956 végén jelentek meg az első számozott Fradi mezek!

Nagy Béla
1980. március 29.