Végérvényesen bizonyítást nyert, hogy honlapunk szerkesztői sem tévedhetetlenek. 

A tegnapi győzelmet szokásos helyünkön, a megszokott kiváló társasággal ünnepeltük. A sajtótájékoztató, és az anyagok elkészítése után fél tizenegy volt, mire mi leértünk. A kocsmában kiváló volt a hangulat, néhány új olvasóval is volt szerencsénk találkozni. A Fradi induló éneklése közben a szomszéd asztalnál örménynek kinéző embereket láttunk magyar sört inni, és vacsorázni. Amikor már a poharaik is összekoccantak a dalok hangerejétől, ők is kezdték jól érezni magukat.

Üllői kollégával gondoltuk, jófejek leszünk, és rendelünk négy sört az örményeknek, egyrészt mert egy büszke, és ősi nép fiai, másrészt azért, mert aki ilyen távolságot megtesz a csapatáért, az megérdemli a tiszteletet. Figyelgettük őket, de csak ennyit hallottunk a beszélgetésből: da, da. Örményül, és oroszul sem beszélünk, de nekünk ennyi elég volt, küldtük a pincért.

Az egyikük felállt, és megköszönte a sört. Kiderült, románok voltak, akik Veszprémbe utaznak egy kézilabdához köthető konferenciára. Közösen dícsértük kicsit Marian Cosmát, és mindenki ment a dolgára.

Mi pedig szakadtunk a röhögéstől, hogy ezt bizony benéztük.