Amit szabadott a Videotonnak, nem szabadott a Ferencvárosnak: vasárnap Kaposvárra utazunk. A Ferencváros kérte a mérkőzés elhalasztását, amit a Versenybizottság elutasított. Az MLSZ Jogi és Sajtóirodája az Üllői129-nek megindokolta a döntést. 

A Nemzeti Sport honlapjának tájékoztatása szerint – ők a Sport Tv honlapját jelölik meg forrásként – az MLSZ elutasította a Fradi kérelmét, lesz meccs vasárnap Kaposváron, az értesülést az MLSZ honlapja is megerősítette.

A Ferencváros kérte, hogy hadd halaszthassa el a vasárnapi bajnoki mérkőzést az Európa Liga találkozók miatt. A csapat erőltetett menetben van: hétvégén Moszkvában, pár nappal korábban Jerevánban lépett pályára, Tóth és Lisztes sérült, a csapat még nem állt össze a szezon elejére – ezek lehettek a halasztási kérelem legfontosabb okai, de hiába, jelen állás szerint lesz meccs vasárnap a somogyi megyeszékhelyen.

A Videoton szerdán játszik BL selejtezőt, és vasárnap utazott volna a Székesfehérvártól rettenetes távolságra lévő Siófokra, mi egy nappal később, csütörtökön játszunk a norvég Aalesunddal, hogy vasárnap utazzunk a Budapesttől legalább két órányira lévő Kaposvárra.

Az MLSZ Jogi és Sajtóirodája arról tájékoztatta az Üllői129-et, hogy a Versenybizottságnak két különböző döntést kellett meghoznia. A Versenybizottság szerintük az MLSZ elnökségétől független szervezet, hasonlóan a Fegyelmi Bizottsághoz. A döntésnél azt kellett mérlegelniük, hogy ha azt elfogadják, ez milyen hatással lesz az első NB1-es bajnoki fordulóra. A Videoton kérelmének elbírálásakor úgy döntöttek, nem okozhat gondot, ha egy mérkőzés elmarad, most azonban arra a döntésre jutottak, hogy – idézünk – kárt okozhat az első NB1-es fordulónak, ha a Ferencváros mérkőzése is elmarad. A Jogi és Sajtóiroda szerint a Bajnokok Ligája kiemelt sorozat, és a hozadéka több, mint az Európa Ligának. A Ferencváros kérésének pozitív elbírálása esetén fennálhatott volna a lehetősége annak, hogy a Paks, és a Kecskemét is halasztást kér, ebben az esetben jó eredmények esetén hetekig fél fordulókat rendeztek volna.

Úgy tudjuk, hogy sem a Paks, sem a Kecskemét nem adott be halasztási kérelmet. A Ferencváros részéről Orosz Pál nyilatkozott nekünk, aki elmondta, a Fradi tudomásul veszi a döntést, mert mást nem tehet. Illés János, a Kaposvár részéről elmondta, örül is, meg nem is a döntésnek.