A Nike sajtósainak jóvoltából kaptunk néhány képet, amin játékosaink már az új mezben kergetik a labdát, vagy örülnek valaminek, vagy pózolnak marconán.
Ráadásként olvassatok sajtóközleményt:
A Nike és a Ferencváros együttműködéséről
A Nike immár hat éve a Ferencváros labdarúgó csapatának stratégiai partnere. Felszerelés szállítóként megszakítás nélkül kitartott a csapat mellett az NBII-es szereplés és a csapat jövőjét érintő bizonytalan helyzetek alatt is.
A most megkötött együttműködési szerződés jelentős előrelépést jelent mind a klub, mind a sportszergyártó számára és hasonló előnyöket hordoz, mint a többi, a régióban szereplő, Nike által támogatott csapatok szerződései (pl. Sparta Prága, Steaua Bukarest).
Ezek közül is kiemelkedő, hogy az utánpótlás is saját termékkeretet kap, ami biztosítja minden utánpótlás csapat egységes megjelenését.
Újdonság továbbá, hogy a Nike olyan edzésanalitikai eszközöket is biztosít a csapat számára, amelyet az eredményes felkészülésre és annak mérésére használhatnak. Ilyen eszközöket használ a Nike több, nemzetközi sztárcsapata, mint a Manchester United, a Barcelona vagy a Juventus is.
A tervek között szerepel továbbá egy nyugat-európai sztenderdek alapján kivitelezett szurkolói bolt létrehozása is.
A mez szurkolói változata a mai naptól kapható a Fradi shop-ban és a Football Factor és a Lion Sport üzleteiben, augusztustól a Hervis Arena, Europark és Mammut üzleteiben.
2011 július 20 at 11:01
Nekem a széles zöld-fehér csikos jobban tetszik, a hagyományok miatt is. Valamikor, nagyon régen ( 50-es, 60-as évek), évente egyszer, az “örökrangadókon” volt egy ünnepi mezünk, tiszta zöld és gombolós! Ha ebből lenne valakinek egy db…
2011 július 20 at 01:19
Remélem azért ez az új mez nem jelenti a klasszikus csíkos mezünk eltűnését, mert váltómeznek elmegy, de főmeznek gyenge lenne ez.
Ki tud erről valamit? Ugye megmarad emellett a klasszikus csíkos is?
2011 július 19 at 23:54
Mennyi a replika mez ára?
2011 július 19 at 20:44
Facebook, Kubatov Gábor:
“A Nike adta a legjobb feltételeket a csapatnak… Hosszú szerződés és egy cseppet sem előnytelen! ja…és pénzt is ad, ha európai kupában szereplünk majd!”
“A mez tervezésbe nem szólhattunk. Vagy ezt választottuk vagy egy másik márkát!”
2011 július 19 at 14:59
Szép,mert ez a FRADI meze!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2011 július 19 at 13:35
Ritka randa mez…pfffffff
2011 július 19 at 13:12
nem fradi szintű ez a mez
2011 július 19 at 12:47
ADIDAS -t akarunk!
2011 július 19 at 12:08
Ocsmány.
2011 július 19 at 12:27
Légy elnéző, Te se vagy egy szépség!
2011 július 19 at 11:07
15000Ft-ot írtak mint mez ár? mert akkor lionsport-ba kell megvenni. ott csak 11500Ft.
OFF: ha neten regisztráltam, kapnom kell visszaigazoló e-mailt?
2011 július 19 at 11:15
a 15 ezres ár elírás.
11500 a helyes.
2011 július 19 at 11:16
akkor nem szóltam… :$
2011 július 19 at 11:07
Egyáltalán nem olyan, mint a Diósgyőré, mert vannak benne extrák, amik csak a Fradira jellemzők (Diósgyőré egyenmez):
– a mez belsejében, a címer mögött felirat: Fradistának lenni felelősség. ezt csak a játékosok látják
– hátul a nyaki résznél belehímezve, hogy Ferencváros
– megerősített varrások a vállnál, hogy ne lehessen letépni a mezt
– hátul a számokon ott van a címer kétszer
A szurkolói mezek ezt nem tartalmazzák. Ráadáasul a diósgyőri mezek szurkolói mezek, és ebben játszanak a játékosok.
Velünk kivételeznek :)
2011 július 19 at 11:10
a tavalyi fehér mezen amit vettem abban bele volt írva és még a nyakon is ott volt a felirat! akkor most ez nem így lesz?
2011 július 19 at 17:28
És a Diósgyőré felül piros, alul fehér. A miénk a fordítottja, és persze, főleg gyönyörű zöld!!!
2011 július 19 at 10:38
Így elejét-hátát látva sportszárral, gatyóval, összhatásilag azért sokkal jobban néz ki, mint “steril” állapotában a szerelés.
2011 július 19 at 12:56
Az egy dolog, de én nem gatyóval, sportszárral együtt akarom viselni.
2011 július 19 at 14:03
Azé valamit vegyél fel még:)
2011 július 19 at 17:30
Egy sapkát minimum…:-)
2011 július 19 at 10:28
szívesen megnézném hogy a reklámokkal együtt hogy néz ki az új mez..vasárnap venni szeretnék de még nem döntöttem el, hogy ezt vagy zöldet.
2011 július 19 at 10:28
Ebben a mezben az a jó, hogy elméletileg ez a fehér mez, és mégis eléggé hangsúlyos a zöld szín. Vagyis nem úgy kell rá tekinteni, mint csíkos mezre, hanem mint fehérre és szerintem rögtön másképpen néz ki:)
2011 július 19 at 12:05
Nekem is ez volt a benyomásom miután jobban megnéztem.:)
2011 július 19 at 17:33
Szerintem is így van. Ez alapvetően fehér mez. A Diósgyőré, ami a fordítottja, pedig alapvetően piros mez.
2011 július 19 at 10:18
Nekem nagyon tetszik az új mez!
Szerintem ideje volt már annak, hogy egy picit másabb fajta csíkozású mezünk legyen, igaz, hogy a Diósgyőrnek is hasonló van, de nem érdekel, ez akkor is újabb típus az előző évekhez képest.
Remélem imádni fogjuk ezt a mezt, mert mindig győzünk benne!
2011 július 19 at 10:18
Ha a Nike részt vesz egy profi szurkolói bolt kialakításában, akkor talán megbocsátom nekik, hogy egy kalap alá vettek egy Diósgyőrrel.
2011 július 19 at 10:17
Niket annyira nem érdekelte hogy anno a Fradit kizárták, hogy anno nyilatkoztak is erről, miszerint nem számit hogy NB1 vagy NB2, mert a Fradinak az NB2-ben is akkora a hirértéke mint az NB1-ben. Egy ilyen mamutcégben olyan emberek dolgoznak, akik időnként mást nyilatkoznak és elvárják, hogy senki ne emlékezzen arra amit ők mondtak?
Adidast hozzák vissza!