Nem maradt sokáig csapat nélkül Prukner László: a Ferencvárostól nemrég távozó szakember lett ugyanis a Zalaegerszeg vezetőedzője. Pontosabban hivatalosan csak lesz, hiszen a felek hétfőn írják alá a szerződést.

A zalaegerszegi egylet honlapja viszont már ma bejelentette, hogy Prukner veszi át a szakmai munka irányítását az NB I utolsó helyén szerénykedő gárdánál.

„A ZTE FC klubvezetése a mai napon minden – korábban még nyitott – kérdésben megegyezett Prukner Lászlóval, így a jövőben ő irányítja a csapat szakmai munkáját. A szakember szerződésének aláírására hétfőn kerül sor, így hivatalosan attól az időponttól tekinthető a ZTE FC vezetőedzőjének. A szakmai stáb összetételéről a héten születik döntés” – áll a zalaegerszegi klub közleményében.

A Nemzeti Sport információi szerint a szakemberrel egy plusz kétéves szerződést köt a zalaegerszegi klub.

A Nemzeti Sport korábban már megírta, hogy Prukner László lesz a Zalaegerszeg új vezetőedzője. Ma a hivatalos bejelentés is megszületett.

Prukner László 2003-tól a Kaposvári Rákóczi trénere volt, az ő vezetésével jutott fel a Somogy megyei együttes az első osztályba. Hat éven át stabilan az NB I-ben tartotta az alakulatot, és összesen 179 első osztályú mérkőzésen ült a kaposvári kispadon.

2010 júniusában a Ferencváros vezetőedzője lett, és a legutóbbi idényben a bravúrosnak mondható 3. helyen zárt a csapattal, amellyel kiharcolta a nemzetközi kupában való indulás jogát. A mostani gyenge szezonkezdet után azonban lemondott.

Érdekesség, hogy Prukner első meccse a Zalaegerszeggel pont a Ferencváros elleni, Üllői úti összecsapás lesz – szeptember 11-én, a bajnokság 8. fordulóban, írja a Nemzeti Sport Online.

Reklámok