A Videoton vezetőedzője állítólag labdának nézte egy újságíró fejét, emiatt áll a bál a magyar sportsajtóban. Mókás történet.

Végre egy olyan balhé van a magyar fociban, amin mi, Fradi szurkolók hátradőlve röhöghetünk, mert nem vagyunk érintettek az ügyben. A cikkeket olvasgatva összeáll a kép, az történt, hogy a Nemzeti Sport újságírója egy negyven méteres, hajszálpontos keresztpasszal gólhelyzetbe hozta a Videoton kétszeres BL győztes mesterét, aki ennek ellenére kihagyta az ordító helyzetet. Az újságíró erre vizet vitt neki és lágy bőrt, hogy letisztítsa a csukáját, erre a tuskó portugál anyázva lefejelte, hogy miért nem fűzővel kifelé adta a labdát.

Nem szabad lefejelni senkit, barátságos meccsen pláne nem. De az össznépi Sousa szidásban érdemes elgondolkodni arról, hogyan lehet úgy felidegesíteni egy profi futballistát, hogy homlokon stukkoljon egy firkászt. Sousa 13 éves profi pályafutása alatt rengeteg PR rendezvényen megfordult, most azonban valami miatt mégis elszakadt a cérna.

Ez nem volt szép, sőt, elítélendő cselekedet volt. De ami a magyar sportsajtóban zajlik tegnap óta, az legalább ilyen gusztustalan. A Nemzeti Sport szalagcímben hirdeti, mi történt, a Népszabadságban Fejétől bűzlik címmel jelenik meg publicisztika, az MSÚSZ elnöksége bocsánatkérést vár a szakembertől. A sportnapilapban állítólag ilyen sort is sikerült leírni:

A szétnyíló duzzadó bőrt, a vércsíkot látom, szinte hipnotizálva nézem hogyan kanyarog le kollégám nyakán, és hogyan issza be a hófehér ns feliratú póló a vörös színt. És a folt terjed, egyre terjed”

A Nemzeti Sport rendszeres hisztijei mindig érthetetlenek voltak számomra. Volt, hogy a Kisteleki-féle MLSZ-el rúgták össze a port, vagy a Fradival, érkeztek a szalagcímek, a glosszák az ártatlan lapról, és a gonosz magyar futballvalóságról. Aztán amilyen gyorsan jött a düh, olyan gyorsan el is múlt, mivel egy tálból cseresznyézik a két fél, bármilyen rossz is az a cseresznye.

Keményen játszani lehet, vagánykodni lehet, sőt, néha kell, jól is esik, férfiak vagyunk. De világfájdalmat kiáltani, sokkoló szóvirágokkal élni, rendőrhöz szaladni, és sírni-ríni egy  ilyen eset után van olyan visszataszító, mint lefejelni valakit.