Kubatov Gábor ma reggel a Magyar Televízió vendége volt.

Mint arról beszámoltunk, Liban Abdi meglepetésre ott volt az FTC szerdai edzésén, ami előrevetítette a később több sajtóorgánumban is megjelent hírt, mely szerint a norvég-szomáliai labdarúgó újra az első keret tagja lesz. Abdi egy korábbi afférja miatt került ki a legjobbak közül, amikor egy vita során megütötte Oláh Lórántot.

Kubatov Gábor akkor és most is igencsak elítélte az esetet, de több szempontot is figyelembe kellett vennie elmondása szerint.

– Ennél sokkal többrétegűbb az ügy. A Fradinál ez nem szokás, nem is vezetjük be, a családon belüli erőszakot nehezen viseljük, de Liban Abdi egy 22 éves, fiatal srác, aki az NB I egyik legjobb labdarúgója, és aki megbánta, amit tett. Nem volt rövid a megbeszélésünk, hisz hetek óta tárgyaltunk vele. Revideáltam az álláspontomat, ha ő változásra kész, én is, ezért úgy döntöttünk, hogy adunk neki egy utolsó utáni esélyt, amit megérdemel – nyilatkozta az FTC elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

A másik, a Fradit érintő aktuális ügy – melyről honlapunk elsőként adott hírt szerda este – annak a szurkolói csoportnak az akciója, amely a zöldek nyílt edzésén történt. A rövid időre félbeszakadt – igaz, mindenféle komolyabb atrocitás nélküli – tréningnek lesz következménye.

– Szerintem egy darabig nem lesz nyílt edzés. Az a legnagyobb baj, hogy összekeveredtek a szerepek: a vezető a feltételeket teremti meg, a szurkoló szurkol, a labdarúgó labdába rúg. Ha a szurkolók próbálják meg irányítani a csapatot vagy a vezetőedzőt, az helytelen dolog. Nem vagyok egy galamblelkű gyerek, a külvárosban nőttem fel, de ha a Fradi egy család, akkor ez a „családon belüli erőszak kettő”. Most délelőtt összeülünk és meg lesznek ennek a következményei. A legnagyobb fájdalom az, hogy azok a nyugdíjasok, akik kijárnak nap mint nap…ezek a skacok nem jártak ki minden nap, és amikor megszűnik egy nyílt edzés, akkor az idős emberektől vonjuk meg a szórakozást. Hozzáteszem: én megértem az indulatokat – mondta az esetről Kubatov.

(pepsifoci via MTV/Ma reggel)