Jégkorongosaink Újpestre készülnek, de előtte még jön egy miskolci túra. Hokisaink az ünnepek alatt sem fognak tétlenkedni, hiszen két igen fontos mérkőzés vár rájuk. Huszonharmadikán, pénteken Borsod megyébe látogatnak, ahol a Jegesmedvék vendégei lesznek. Idén háromszor csaptunk össze velük, az első fordulóban elszenvedett súlyos vereség után a következő két bajnokit behúztuk hazai pályán.

A bejglik megemésztésére sem marad sok idő, hiszen a Szeretet ünnepe után egyből a rivalizálásé lesz a főszerep, legnagyobb riválisunkhoz, az Újpesthez látogatunk. A lilák nem töltik pihenéssel a válogatott fordulót, ugyanis a Szabadics kupán vesznek részt Zalaegerszegen.

Huszonhetedikén remélhetőleg nagyon sok Fradi szurkoló gondolja úgy, hogy a család után itt az idő egy kis szurkoláshoz! A lilák készülnek a mérkőzésre, és több régi játékosuk meghívásával próbálják kicsalogatni a szurkolókat. A mérkőzést aSzusza Ferenc Stadion melletti jégcsarnokban rendezik, a belépők egységesen 900 Forintba kerülnek. Töltsük meg a vendégszektort és biztassuk a csapatot! Hajrá Fradi!