A keddi ligaülésen megállapodtak a csapatok a Magyar Kupa 2011/12-es szezonbeli lebonyolításáról.

Ezek szerint ez évben nyolccsapatos kupát rendez a szövetség, az öt OB I.-es csapat mellett a Dab.Docler farmcsapata és két OB II.-es klub, a Tisza Volán-MTK és a Vasas indul el a sorozatban. Január 22. és február 12. között az utóbbi három csapat kiegészül a Mol Liga-negyeddöntőbe – tehát az első hat közé – nem kerülő magyarországi csapatokkal. Négy- vagy ötcsapatos selejtező lesz ez, hiszen az UTE már biztosan ott lesz, rajta kívül a Fehérvár és a Ferencváros veszélyeztetett még ebből a szempontból. A kupa második szakaszában hozzájuk csatlakoznak azok az egyesületek, amelyek nem jutnak a MOL Liga döntőjébe. Ha lesz magyar klub a MOL Liga döntőjében, az mindenképpen résztvevője lesz a négycsapatos final fournak, amelyet március első hétvégéjén, 3-án és 4-én rendeznek meg. A helyszínről és a további lebonyolítás pontos menetrendjéről később, a második szakaszba kerülő csapatok számának ismeretében születik döntés. A MOL Liga programját érintő kérdésekben is döntöttek. A junior VB miatt elmaradt két mérkőzést januárban pótolják, 2-án a Volán Dunaújvárosba látogat, 13-án pedig Pesterzsébetre. A romániai csapatok javaslatára az év elején elfogadotthoz képest változik a rájátszás menetrendje is. Az elődöntőket 2-2-1, a döntőt pedig 2-2-2-1 rendszerben játsszák majd le.

jégkorong.blog