Összefoglaló sorozatunk legújabb fejezete szurkolói csapatunk sikeres idényét eleveníti fel.Szurkolótársaink egy elég kemény és sikeres éven vannak túl, ahol Budapest kupa győzelmet és egy újabb bajnoki címet tudtak ünnepelni. Kitérünk a Magyar kupa mérkőzésekre is, nézzük mi történt az FFC-vel az idén.
Az év egy kemény Budapest kupa mérkőzéssel kezdődött volna az FFC számára, csak egy téli TNT (Téli Nagypályás Torna) miatt az ellenfél nem tudott kiállni, így szurkolóink készülhettek a bajnoki rajtra, és a BLSZ I./B-s BEAC csapatára a kupában. A 2011-es év a Merkapt Maraton ellen kezdődött akinek igyekeztek visszavágni Fehér Zsolt fiai az őszi 2-1-es vereségért.  A küldetés teljesítve lett, hiszen 3-2-re legyőztük a kőbányai csapatot.

Külön ki kell térnünk a kupamenetelésre: az őszi szezonban a nyári események után zárt kapuk mögött játszott az FFC, és úgy búcsúztatta az AC Zrínyit (3-0) és a légiósokkal és egykori NB1-es játékosokkal (köztük az Újpest korábbi csapatkapitánya, Tamási Zoltán) felálló Nagytétényt (1-1, alacsonyabb osztályúként az FFC lépett tovább). A harmadik fordulóban elmaradt a Rákosszentmihály elleni mérkőzés, így fiaink készülhettek a 4. fordulóra, ahol mint említettük a BEAC következett, amit meglepően könnyen ejtettünk ki 5-0 arányban, ami után jöhettek a Testnevelési Főiskola hallgatói. Az előző szezonban egy elég jó hangulatú mérkőzésen 5-2-es Fradi győzelem született, most mindenki tudta, hogy sokkal nehezebb dolga lesz Lőrincz Marciéknak. Nem is tévedtünk, hiszen a TF keményen küzdött, hajtotta a visszavágás. A 2-2-es végeredmény ismét az FFC továbbjutását eredményezte, a vendégek magasabb rangsorolásának köszönhetően.
Következett az elődöntő, és az a Budatétény, amelyik a budapesti elsőosztályban elég gyengén szerepelt. A találkozón nem ezt az arcukat mutatták, a vezetést is megszerezték. A második félidőben végül feltámadtak Katusék, és Lőrincz az 52. percben egyenlített. Úgy nézett ki, hogy szurkolóink ismét a rangsor alapján jutnak tovább, de egy utolsó percben szerzett Juhász Gyuri gólnak is köszönhetően a pályán elért eredmény döntött, 2-1-re nyert az FFC!
Készülhettünk a Csepelen megrendezésre kerülő döntőre, ott a szentendrei illetőségű, de Budapestre bejelentett Voyage SE volt az ellenfél. Közel 500 szurkoló látogatott ki a helyszínre az FTC kaposvári vendégjátéka ellenére. Aki kilátogatott az nem is bánta meg, hiszen egy 5 gólt hozó mérkőzésen, Fehér Zsolt által edzett fiaink 3-2 arányban bizonyult jobbnak, és a BLSZ történetében legalacsonyabban rangsoroltként nyerték meg először a Budapest kupát! A találatokat Lőrincz Marci és Juhász Gyuri szerezték, utóbbi kétszer volt eredményes. Következett az igazi ünneplés a Népligetnél, és lehetett készülni a Magyar kupa küzdelmekre! A Ferencvárosi Torna Club a Pápa elleni NB1-es mérkőzés szünetében köszöntötte a kupagyőzteseket az Albert Stadionban egy tisztelet kör megtételével a kupával.

A tavaszt a bajnokságban az utolsó fordulóig 100%-osan teljesítették, amikor csapatunk már bajnokként 4-0-ás vereséget szenvedett az ezüst érmes AFC Soroksár ellen. Ez a kis pofon se vette el a szurkolók kedvét az ünnepléstől, készülhettünk az ötödosztályra!

Nyáron edzőváltás történt a csapatnál. Fehér Zsolt időhiányra hivatkozva lemondott az FFC vezetőedzői posztjáról, a helyét Csókás Krisztián vette át. Egy elég kemény felkészülés vette kezdetét, ahol a Vasas II. csapatával is megmérkőztek a fiúk. Azzal a csapattal, amelyik edzőmeccsen még az NB1-es csapatukat is legyőzték. A Fáy utcában megrendezett találkozó papírforma eredményt hozott, 8-1-es vereséget szenvedett a Csókás-legénység a Vasas ikon Tóth András edzette fiataloktól.


Készülhettünk a Magyar kupa küzdelmeire azon belül először a Komárom-Esztergom megyei elsőosztály bajnokával a Tardossal kerültünk szembe. A mérkőzést a Ferencváros-Pécs NB1-es bajnoki után rendezték, így elég szép számú közönség jött össze. Az első félidő közepén Jáky Gergő hatalmas szabadrúgás góljával szereztük meg a vezetést. A második félidő közepén egy elég lesgyanús góllal egyenlítettek a vendégek, így készülhettünk a 2×15 perces hosszabbításra. Fortuna nem igazán volt velünk, hiszen Zsíros Zsolt hatalmas ziccereket hibázott, ezek után készülhettünk a szétlövésre. A 2010-es Bp. kupa-döntő után mindenki aggódott, hogy mi lesz de Katus Pistiék nem hibáztak. Ellenben a tardosiak, akik lövését a 4. sorozat végén védte Nagyjános “Muki” Zoltán. A szurkolók elözönlötték a pályát, és egy hatalmas ünneplés kezdődött a műfüvön.

A büntetőpárbaj a Tardos ellen:

Vártuk a következő ellenfelet, nem kisebbet, mint az 1994-es magyar bajnokcsapat, az NB2-ben szereplő Dunakanyar-Vác együttese. Mindenki nagyon készült a mérkőzésre, és aggódott a fiúkért. Közel 500 néző jelent meg a Goldball pályán. Egy elég tartalékos felállásban küldte pályára a srácokat Csókás Krisztián, hiszen Jáky Gergő és Lőrincz Marci dolgozott, többen meg sérülten vállalták a játékot. Ötödosztályú kiscsapatunk nem feltartott kézzel állt ki az NB2-es ellenfél ellen, Scheffer Bencének és Zsíros Zsoltnak megvoltak a helyzetei, de a vége nem sikerült, miután Lovrencsics Balázs (a pápai Lovrencsics testvére) került helyzetbe a 89. percben, és helyezett Muki kapujába. Az utolsó másodpercekre még küzdöttek a fiúk, de a váciak tisztán láthaó kezezését nem fújta le Wittmann játékvezető, de kiállította az esetet reklamáló csapatkapitányunkat, Katust. Ezzel ért véget az FFC 2011-es MK menetelése. Ami jobban idegesítette a Fradistákat, a Vác következő ellenfele volt, hiszen továbbjutás esetén nem más következett volna, mint az Újpest. Szerintem sokan bele se mernénk gondolni, hogy mi lenne egy Fradi szurkolók vs. Újpest futballmérkőzésen.

A Csimbumgól összefoglalója a Vác elleni MK meccsről:

Készülhettünk a bajnokságra. Az első fordulóban Csepelre látogattunk, az egykori kapusunkkal, vezérigazgatónkkal (Szeiler József) kiálló Szabadkikötő ellen. Egy ötödosztályú mérkőzéshez képest eléggé sok készenléti rendőri egység volt jelen a találkozón. A mérkőzésen 1-1-es döntetlen született, ahol Tánczos Tibi büntetőből volt eredményes. A második félidőben lett volna esély a győzelemre is, de Katus Pisti kapu mellé fejelt, vagy a játékvezető rossz ítéletet hozott.
Ebben a szezonban már nem a legjobban jött ki a lépés fiainknak, hiszen négy vereséget is elszenvedtek. De egy jó esemény is született, visszaköltözhettek az Üllői úti 2-es edzőpályára.

Szót érdemel az ősz rangadója is, az Afrique International CDFSE ellen. A bevándorlók csapata nem egy botrányt számlál a bajnokságban, és élvezik sokszor a játékvezetők előnyét is. Rengeteg szurkoló, kíváló hangulat, és remek mérkőzés. Így lehetne jellemezni a találkozót, amin 2-1-es FFC győzelem született. Az első félidőben egy öngóllal szereztünk vezetést, amire az afrikaiaknak volt válasza. A mérkőzés hajrájában Jáky Gergő eresztett meg egy hatalmas lövést, ami a vendég kapu jobb alsó sarkában landolt. Elszabadult a pokol az Üllői úton! Tombolt mindenki, egy kupacban játékos, szurkoló.

Az ősz zárómérkőzése papíron idegenben, mégis hazai pályán történt a Népligetben. Dragóner Attila szurkolók általi búcsúztatása miatt mondhatni otthon vendégeskedtünk a Budakeszi ellen. Az első félidőben vezetést szerzett pályaválasztó, amire a második játékrészben érkezett válasz az FFC-től. Scheffer Bence egyenlített, Lőrincz Marci a vezetést is megszerezte számunkra. Az Akadémisták még ki tudták egalizálni az eredményt, de Juhász Gyuri utolsó perces góljára már nem érkezett válasz, győzelemmel búcsúztatta az évet szurkolói csapatunk.

Mit hoz a következő év? Remélhetőleg egy Fradihoz méltó tavaszt a bajnokságban feljutással, és címvédéssel a Budapest kupában. Bízunk benne, hogy a Magyar kupában is sikerül egy nagyobb menetelést véghez vinni, és a 2013-as Magyar kupa döntőn két Ferencvárosnak is szurkolhatunk, miután az Amatőr kupa-döntőben az FFC is részt tud venni. Reménykedünk a sikeres évben! Tempó FFC!