Sváb Dániel a Wolfsburgnál szerepel próbajátékon, és a német klub második számú csapatánál tréningező játékos bízik benne, hogy megmutathatja magát Felix Magath vezetőedzőnek is.

Azok közé a fradisták közé tartozom, akiknek decemberben megmondták, a fejlődésük érdekében kölcsönadják – mondta Sváb Dániel a Nemzeti Sportnak. – Megértettem a vezetők szándékát, s kértem a menedzserek segítségét, rajtuk keresztül jutottam Wolfsburgba. Úgy tudom, bal oldali védő kell a csapatnak, én vasárnap óta edzem a kerettel, s mert mindig is a német futballba vágytam, sok meglepetés nem ért. Rengeteg futás, erőfejlesztés szerepel a programban, de nincs semmi gond, hiszen otthon is szerettem és tudtam edzeni. Jó lenne maradni, s játszani, még ha a negyedosztályban is. Jó lenne a nagycsapat közelében tüsténkedni, esetleg megmutatni magam Felix Magath vezetőedzőnek is. Gyermekkori álmom válna valóra a németországi légióskodással.

(nso)