Korábban a távozásáról szóltak a hírek, de a 32 éves csatár bizonyítani akar Détárinak. Hetvenkilenc NB I-es gól állt Oláh Lóránt névjegyén, amikor 2011 nyarán megérkezett az Üllői útra. Most nyolcvannál tart, enyhén szólva tehát nem a tizenhét meccses őszi produkció volt élete főműve. Hallani lehetett arról, hogy továbbadják, arról is, hogy visszamegy Kaposvárra, ahonnan kölcsönbe érkezett a zöldekhez. Hogyan tovább? A csatár úgy számol, hogy tavasszal is a Ferencvárosban futballozik.
Nem tudok arról, hogy ne itt folytatnám – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére Oláh Lóránt, akiről megírtuk, a neve szerepel azok listáján, akikre elvileg nem számít az FTC. – Itt vagyok, itt készülök, és azon vagyok, hogy megmutassam, itt a helyem. Ezt eldönteni persze nem az én tisztem, hanem Détári Lajos szakmai igazgatóé. Azon vagyok, hogy meggyőzzem, ne mondjon le rólam, s hogy helyem van a kezdőcsapatban.”
A nyáron Kaposvárról egy évre kölcsönbe az Üllői útra érkező csatár értékelte is az elmúlt fél évet, úgy érzi, az igazán nehéz időszakon már túl van.
„Azt hiszem, már túl vagyok a nehezén. Egy éve nagyon kellemetlen hasfalhúzódásom volt, csak gyógyszerekkel tudtam játszani, de az sem volt az igazi, elmaradtam attól a teljesítménytől, amelyet éveken át nyújtottam. Tudom, aki engem az őszről faggat, már a könyökén jön ki ez a téma, csakhogy a sérülés minden elképzelést tönkretett. Amikor idekerültem, fizikailag nagyon le voltam maradva, ráadásul a teljes nyári felkészülést ki kellett hagynom, szinte alig estem be az öltözőbe, máris háromnaponta játszottunk bajnoki és nemzetközi kupamérkőzéseket. A meccsterhelés persze jó, de a felkészülést sem véletlenül találták ki, anélkül nagyon nehéz folyamatosan jól teljesíteni. Nekem sem ment, de úgy voltam vele, ha a csapat jól játszik, a többiek »elbírnak«, amíg teljesen fel nem építem magam erőnlétileg, és azt reméltem, a meccsek közben összecsiszolódunk a társakkal. Sajnos hullámvölgybe kerültünk, a csapat is, én is, nekem még szükségem lett volna a többiek segítségére, így nem tudtam hasznára lenni az együttesnek. A sérülésem már a múlté, ha most egészségesen végigcsinálom a felkészülést, jobb leszek, ebben biztos vagyok” – mondta határozottan Oláh, aki azt is hangsúlyozta, ha rajta múlik, marad az Üllői úton.
(nso)
2012 január 18 at 18:50
Megadtuk neki a lehetőséget, illetve nem mi, prukner. piszkosul nem élt vele.
Csak rajta múlt a dolog, azt hitte, ha kicsinálja Abdit, akkor majd lesz helye.Rácseszett.
Tud focizni, mert korábban ezt bizonyította, én azt mondom, itt nem akart, valószínű, ezért jobb pénzt kapott.
Jobban fizetett, ha fölévágja a temérdek 5 méteres ziccerét vagy éppen ziccerben 1-1-ben a kapussal bepasszol a lefedezett társnak középre vagy éppen ellövi agyatlanul a támadást, mikor védősor áll előtte, ahelyett, hogy kijátszanánk a támadást, szóval sok “ügyes” megoldása volt.
Korábban bevágta a pipába a ziccert, aztán meg látványosan elfelejtett focizni…bűzlött az egész, örömtáncot jártam, mikor kikerült a csapatból végre…
Ráadásul Abdit is elintézte egy időre, amiért még jobban a bögyömben van -mondtam párszor, kár, hogy Abdi nem ütött nagyobbat.
Érdekes, hogy ugye Abdi is azért emelte rá a kezét, amiket itt korábban felsoroltam.
Sok a véletlen egybeesés, nem bánnám, ha máshol kísérleteznének vele, amúgy sem lesz már belőle nagyon semmi.
Csak fogná itt a 11 posztból az egyiket, kár rá pazarolni, ha hoztuk a fiatalokat, valahogy játszanak inkább azok,
háá nem? Hát dee…
2012 január 18 at 18:57
Szóval, burkoltan letippmixezted?
2012 január 18 at 19:17
Én pont a csatársorral vagyok elégedett, amikor elől van a labda mindig biztonságban érzem magunkat.
Ebbe Ő nem igazán férne be,ráadásul most a középpályánk is erős lesz.
2012 január 18 at 15:16
Lóri keményíts be, és HAJRÁ!
2012 január 18 at 14:35
Lóri! Bizonyitsd be a gólképességed, s a menyekbe visz a Tábor, ellenkező esetben…….., nagyon csendesen távoz.
2012 január 18 at 15:04
Ez a sz@rdarab még itt van? Mennyit ad a tippmix, hogy elmegy? Megfogadom, még ha csak 0,9-es az oddsa.
2012 január 18 at 13:21
Tesóim, majd az idő a drága idő eldönti.Az biztos hogy az őszinél jobb lesz mert annál már nincs lejebb
2012 január 18 at 13:14
Miracle Worker.
2012 január 18 at 14:15
Akkor is.
Elgondolkoztam az Abdi Oláh vitán.
Ha fájt a hasa minek pattogott?
Az biztos, hogy beteg volt, látszott a mozgásán,de vajon öt méterről a hasfájósok mindegyike fölé rúgja a labdát?
Próba szerencse, de szerintem 90 percig nem lehet rá számítani.
De cserének beválhat.
2012 január 18 at 12:26
huhuhuhu
2012 január 18 at 12:27
Ezt a niggerhez akartam, de a tippmix oláh is elhúszhat a pi.csába!
2012 január 18 at 13:42
Te is…
2012 január 18 at 11:41
Ha rajtam múlna akkor meg elhúznál innen mint a vadliba !
2012 január 18 at 12:10
Minden meccsen golt kell rugnod ahhoz hogy visszabillentsd a mérleg nyelvét és akkor oké,de ha nem,ha marad az alibi,akkor dádá lesz.
2012 január 18 at 12:50
Ha rajtad múlna te csak a ghb majszolnád,még szerencse hogy semmi közöd a csapathoz.
2012 január 18 at 13:12
zolika elhúzhatsz innen..a feszkó keltés nem kell ! Menj szépen és tologasd a kisautóidat ! :)
2012 január 18 at 16:36
nagyon vicces gyerek vagy majd akkor megyek el innen ha én akarok de nem te fogod megmondani mit tegyek.
2012 január 18 at 19:03
nem megmondtam hanem csak tanácsoltam …nem ugyan az ! :)
Kis fogalomzavaros FRADI DRUKKER ! :)
2012 január 18 at 11:20
Evekig elneztem egy souare,moussa bamba, wolfe benazasat ahoz kepest meg Olaht kibirom fel evig ki tudja a vegen meg lehet jol jarunk …
nekem se a kedvenc jatekosom, de csatarunk nincs ugyhogy proba… szerencse???
MINDHALALIG FERENCVAROS!!!
2012 január 18 at 11:18
Ha végre kaposvári szinten termeli a gólokat, oké. Amilyen kevés csatárunk van… A debreceni produkciója ugyanis egy normális csapatba csak mint csereembert hozhatja szóba.
2012 január 18 at 11:01
Ez nagyon kedves dolog tőled Lóri. De azért csak menj nyugodtan, biztosíthatlak, itt nem sok mindenkinek fogsz hiányozni.
2012 január 18 at 13:07
SENKINEK nem hianyozna
2012 január 18 at 11:00
Azért ez jellemző ránk sajnos…
Van egy játékos aki azért már letett valamit az asztalra. Nálunk produkál egy bűn rossz félévet és egyből elhajtanánk a rákba.
Miért nem kaphat Ő még egy esélyt? Miért nem vagyunk egy picit türelmesebbek?
Lipcseinek is volt egy olyan szezonja nb2-ben még az angolok előtt, hogy hallani lehetett a lelátóról, hogy szidták, mint a bokrot.
Aztán azóta is istenként tisztelik..
Szóval megérdemel Ő is egy második esélyt.
2012 január 18 at 11:06
Szánlak ha ezek komolyan gondolod…
2012 január 18 at 13:41
Én is téged, ha ezt az egy mondatot komolyan gondoltad. Legközelebb rágd meg jobban mielőtt leírnád
2012 január 18 at 15:05
Miről beszélsz teeeee???????????? Ennek még egy esélyt, a tippmix királynak?
2012 január 18 at 10:41
Szimpatikus és sportemberhez méltó nyilatkozat.
2012 január 18 at 10:37
Csatlakozom azokhoz, akik megtartanák Lórit.
Eddig is azon a véleményem voltam: amíg legalább olyan kaliberű támadót nem találunk, mint amilyen ő (statisztikák alapján), addig maradjon.
Ingyen ilyent nem fogunk találni.
Hátha tényleg elkapja a fonalat.
Bár a (remélem tényleg csak sérülés miatti) alibi játékától többször a gutaütés környékezett.
2012 január 18 at 10:44
A Száguldó Pölö mögött úgy is csak csere lesz!
2012 január 18 at 10:51
Drága barátom! (képtelen vagyok a nick neveden szólitani, remélem megérted) :-)
Amennyiben Pölö 5 gólnál többet termel tavasszal, az utolsó bajnoki után gálánsan megvendégellek és még szivesen is teszem.
2012 január 18 at 11:07
Döme remélem nem egy csatáros játékra készül.
Beállt védelmek ellen ez a legbiztosabb eredménytelenség.
A hazai meccseken legalább 3 csatáros játék kellene.
Jó erőnlét, gyors játék, állandó nyomás, a védők figyelmének megosztása.
Átlövések, kényszerítőzések, szélről beadott-belőtt labdák, begyakorolt pontrúgások, és a váratlan egyéni megoldások (Abdi, Somália, esetleg Lóri, stb).
Akkor ( még a vidire és a lokira is igaz lehet) jönnek a hibák, mert az egysíkú játékra könnyű felkészülni (legutóbb lásd angol éra).
Azt pedig tudjuk, hogy minden gól hibából születik.
Ha Lóri belelendül, akkor Pölőnek is több esélye nyílik a gólszerzésre.
2012 január 18 at 11:09
Száguldó Pölö a góllövő.
Bockor barátom, szép tavaszunk lesz!
2012 január 18 at 11:24
Tudod jól, hogy vakon bizom benned:) Ha simán, izgalommentesen bentmaradunk, miközben meccsek előtt – után nagyokat beszélgetünk, én elégedett leszek.
2012 január 18 at 11:58
Mi ez a kishitűség?
Az erőnlét már tuti.
Bedarálunk mindenkit és készítjük a fradi-kolbászt.
Arra csúszik a jó bor.
Milyen kiesés?
2012 január 18 at 12:06
Kishitűség? Óvatosság!
Én majd nyártól szeretnék nagyot álmodni. A bor az jól csúszik igy is, úgy is:)
2012 január 18 at 12:12
Amíg a pruki-k@ki itt van, addig nem is lehet nagyot álmodni.
Jelentősen a tisztulás, de cserébe- mint évek óta – megint (ha csak félig is) új csapatot kell építeni.
De talán egy el indulás a következő szezonban elérhető.
2012 január 18 at 13:00
Uraim óriási dolog, hogy az egész csapat együtt alapozik végre.
Van három egész jól induló játékosunk és még néhány meglepetés is.
Körvonalazódik a csapat és a csapatjáték!
Döme megint talált egy hozzá hasonló játékost.
De nem is sorolom tovább mert túlpörgünk a végén.
2012 január 18 at 10:35
Nyárig legyen meg a 100. gólod, természetesen Fradi játékosként………….
2012 január 18 at 15:06
Arra nem fizet a tippmix, úgyhogy nem lesz 100.gól
2012 január 18 at 10:31
Egy jó formában játszó Oláhra mindenképpen szükségünk van, bizonyítson.
2012 január 18 at 10:51
Bizonyított már eleget!
2012 január 18 at 10:27
Frenetikus.
2012 január 18 at 10:21
Az első három fordulóig türelemmel lesznek iránta sokan! Ha tényleg látszik a javulás, s igaznak bizonyul hogy a sérülés volt a ludas. Mert a fájdalomtól nem tudott 120% koncentrálni. Megkövetjük magunkat! S légy gólirály!!! Azzal mindenkinek bizonyítasz!!!
2012 január 18 at 10:11
Az EL-Lórit nagyon szívesen látom a csapatban. A másikat nem.
2012 január 18 at 10:15
Egyetértünk. Egy jó Oláh hasznunkra lehetne. Csatárunk különben sem nagyon van.
2012 január 18 at 10:06
takarodj!!!!! itt ne bizonyítgasson semmit!!! az a lélektelen szar,amit eddig tőle láthattunk.nem jogosítja arra ,hogy a tavaszt nálunk töltse!!
2012 január 18 at 10:21
aki down-ok,kérem írja azt is,hogy miért!!! ilyen szarok miatt,mint oláh vagyunk ott sajnos,ahol nem kéne!!!
2012 január 18 at 10:25
Parancsolj:
Egyrészt nem értek egyet veled, másrészt meg a stílus miatt.
2012 január 18 at 10:37
Üvöltözhetünk, cirkuszolhatunk, de ahogy jelenleg az átigazolási piacon szerepelünk, bizony egy megtáltosodó Oláh lehet a legnagyobb igazolásunk. Nem tudom mi a realitása, de amig nem hozunk mást, csak ebben reménykedhetünk.
A Pölöskey, Somalia csatár pártól 10 gólnál többet nem igazán várhatunk el tavasszal, az meg nagyon kevés.
2012 január 18 at 10:37
Én sem értek veled egyet, egyrészt szeretném, ha maradna, másrészt nem hiszem, hogy ha a Rákócziban csúszva-mászva kiharcolja, hogy gólt lőhessen vagy gólpasszt adhasson, akkor nem létezik, hogy itt ez a játéka megszűnjön létezni – nincs formában, szerintem sokan tudják, milyen ez az érzés.
2012 január 18 at 10:03
hajrá!
2012 január 18 at 10:01
Menj apád után Zalaegerszegre. Itt már bizonyítottad,hogy egy alibi játékos vagy.
2012 január 18 at 10:14
Erre jár a rate up!
2012 január 18 at 15:07
Ő nem az apja, a szeretője.
2012 január 18 at 09:59
persze Lóri, meg túl zöld volt a fű, és túl kerek a labda……
nem dumálni kell egy ilyen ősz után hanem bizonyítani ha már maradsz!
viszont valamennyi igazsága nyilván van, ami pedig Prukner tevékenységével kapcsolatban vet fel újabb kérdéseket….
2012 január 18 at 10:29
épp azt írta, hogy próbál jelenleg is bizonyítani Te nagyonokos…
milyen kérdéseket vet fel Pruknerrel kapcsolatban??? hogy egy sérüléssel küzdő játékost nem hajszolt szét alapozáskor??? állat….
2012 január 18 at 09:56
Helyes!