Kemény küzdős meccs volt, de a végét jobban bírta a ZTE.

A kosaras lányok és a csapat vezetősége sok mindent megtett a mérkőzés hangulatának emeléséért, az átlagosnál több néző is érkezett a Főtáv-FTC Arénába a mai kosárrangadóra. Az atmoszféra növelése érdekében, a mérkőzés elején a Zöld Sas is  megjelent a parketten.
Az első játékrész eléggé pontatlan játékot hozott a két csapat részéről, hiszen elég kevés pontot szereztek. A mérkőzésen először a 3. percben Turóczi Nikolett büntetőivel került fel változás az eredményjelzőre. A pontatlanság folytatódott az első negyedben, ahol a csapatok fej-fej mellett haladtak, és a zalaiak egy 3 pontosnak köszönhetően szerezték meg a 9-7-es előnyüket.

A 2. negyed elején növelték fórjukat a kékek, de a saslányaink gyorsan tudtak válaszolni, és a 3. percre ki is egyenlítettek. Az 5. perc végére 6-tal mentek a vendégek. 17-11 Még egy rohamot indítottunk és már úgy éreztük sikerülhet felállni, a látogatók nagy rohamba kezdtek, és 28-21-es eredménnyel vonultak öltözőbe.
A szünetben dobóversenyt rendeztek ificsapatoknak olyan csapatkapitányokkal, mint Dajka Bettina, Dragóner Attila, Ambrus Tamás és Várkonyi „DJ Dominique” Attila. A szünetbeli dobóversenyt az utóbbi által vezetett Kőbányai Darazsak. A meghívott vendégek egy hárompontos dobó versenyen is részt vettek, amit vízilabda csapatunk edzője nyert meg.

A második félidőre feljavult a védekezésünk és 3 pontosainkkal elértük a ZTE-t a szurkolók hatalmas buzdítása közepette, akik ma a szokásoshoz képest szép számmal jelentek meg, és megállás nélkül teli torokból űzték-hajtották a lányokat, ennek eredményeként Turóczi Nikolett a vonalról egyenlített.  Ekkor időt kért a kékek mestere, és a ZTE megint elhúzott négy pontra, de Szlimák a vonalon kívülről  ismét pontos volt, így nem engedtük el őket. A 8. perc végére már nálunk volt az előny. Még jött egy kis negatív széria, a ZTE ismét vezetett, de egy utolsó másodperces kosárnak köszönhetően előnnyel készülhettünk a záró játékrészre amit Postás Józsi (közepesen legendás szurkolótársunk) az utolsó 10 perc a halál címen emleget.

Sajnos a negyedik játékrész nem a mi szánk íze szerint kezdődött. Támadásainkat nem a legjobban szerveztük meg, védekezésünket meg egyre többször feltörte a ZTE. 3 perccel a vége előtt 6 pontos vendégelőnyt lehetett olvasni a táblán. Még egy 3-assal tudtunk szépíteni, de az utolsó támadásainkat sajnos elhibáztuk. A Zalaegerszeg megnyerte a mérkőzést, és nagy valószínűséggel kiharcolta a pályaelőnyt a rájátszásra.
Végeredmény: Ferencváros-Zalaegerszeg 52-59.

Farkas Sándor így értékelt a mérkőzés után:
“Jelenlegi helyzetünkben ennyi sikerült, a küzdelemmel elégedett vagyok. A playoffra igyekszünk javulni.”