Így fogadta José Mourinho Lipcsei Pétert.

– Sokan azt gondolják róla, hogy öntelt, nagyképű és beképzelt.
– És mindenki félreismeri őt! José Mourinho remek ember, akinek hatalmas szíve van. Amit időnként látnak rajta a TV közvetítésen keresztül, az inkább csak színjáték, afféle show. A magánéletben rendkívül közvetlen, ha nincs meccs vagy edzés, ugyanolyan hétköznapi ember, mint bárki más. Ha viszont munkáról van szó…

– Kezdjük az elején, mikor találkoztak?
– Kedd reggel. Vasárnap repültem Madridba ifj. Tajti Józseffel, akivel együtt végezzük a pro licences tanfolyamot. Kivettünk a Bernabeu-stadion közelében egy szállodai szobát, sétáltunk egy jót Madridban, megcsodáltuk a várost, aludtunk egyet, aztán hétfőn már ott voltunk a Real Madrid centrumában. José Mourinhoval akkor még nem találkoztunk, minket viszont nélküle is udvariasan, készségesen fogadtak, amit lehetett, megmutattak, és mi csak néztünk nagy lelkesen, hogy így is lehet élni, dolgozni, futballt csinálni.

– Még ön is megdöbbent, hiszen játszott a Portóban, és azért az sem egy falusi csapat…
– Először is azóta sokat változott a világ. Ráadásul a Real külön világ. A jelszó, mindenből a legjobbat! Megannyi füves és műfüves edzőpálya, valamennyi világítással felszerelve, modern orvosi szobák, pihenőhelységek… Folytassam? Tajti Józseffel és a Madridban élő, bennünket tolmácsként segítő Tóth Zele Józseffel megnéztük a Real B és C, valamint U19-es csapatának tréningjét, láthattunk megannyi tehetséges fiatalt, akik egytől-egyik arról álmodnak, hogy egyszer a felnőttcsapatban is bemutatkozhatnak. A nagy Realban, amelyet úgy őriznek, úgy óvnak mindentől és mindenkitől, mint egy Picasso-festményt.

– No és akkor kedden létrejött a nagy találkozó…
– Reggel tízkor már a Real edzőtáborában voltunk, és nagyjából egy óra múlva megérkezett José Mourinho. Nem szeretnék itt nagy szavakat használni, de ő Madridban maga az isten. Sőt, több is annál. Amikor belépett, szinte mindenki vigyázzba állt, olyan csodálattal néztek rá, hogy az valósággal megdöbbentett. Tudtam, hogy hatalmas tisztelet övezi, de amit láttam, tapasztaltam, az engem is meglepett. Az igazi meglepetés akkor ért, amikor José meglátott. Úgy ölelt át, olyan szeretettel üdvözölt, mintha legalábbis gyerekkori barátok lennénk, és rögtön azt kérdezte: “Péter, a gyerek hogy van?”. Megszólalni is alig bírtam, pedig nem jövök könnyen zavarba. A java csak ezután jött. Tajti Józsefet és Tóth Zele Józsefet felkísérték a VIP páholyba, engem pedig José karon fogott és vitt magával be az öltözőfolyosóra, arra a részre, ahová hétköznapi ember be nem teheti a lábát, csak a játékosok és a szakmai stáb. Azt képzelje el, hogy a Real B csapatának trénere hétfőn arról panaszkodott nekem, hogy másfél év alatt José Mourinho egyszer sem engedte be a saját edzésére, a felnőttcsapat közelébe.

– Végignézhette a Real edzését az oldalvonal mellől?
– Igen, és valóban különleges kiváltság volt ez.

– Milyen testközelből a Real?
Fegyelem, alázat, munka. Ezek együtt jellemzik azt, amit láttam. Még a legnagyobb sztárok, Cristiano Ronaldo, Kaká, Özil, Sergio Ramos is némán, egyetlen pisszenés nélkül csinálják a gyakorlatokat, minden szem a mesterre fókuszál, mindenki az ő szavát lesi, nincs visszapofázás, nincs morgás, nincs lazaság. Végignézhettem a keddi és a szerdai tréninget is, a második alkalommal már úgy kezeltek, mintha én is odatartoznék. Kedden még egy idős, Real mezt viselő bácsi állított meg az öltözőfolyosón, azt kérdezve, mit keresek itt, aztán előbukkant José, és csak intett neki: velem van. Másnap ugyanez a bácsi teával, kávéval, szendviccsel fogadott, és nem tudta, hogyan járjon a kedvembe.

– A Real hét ponttal vezeti a spanyol bajnokságot a Barcelona előtt. José Mourinhót mégis kifütyülték a Bilbao elleni, egyébként megnyert meccsen. A Madrid hívei nehezen viselik, hogy a Barca újra és újra legyőzi, kiüti, megalázza a kedvenceket. Nem érezte, hogy a sztáredzőt megviselték a történtek?
– Őszintén szólva nem mertem erre rákérdezni, de Silvino Louro, a Real kapusedzője, akivel annak idején együtt futballoztam Portóban, és aki szintén barátként üdvözölt, elmondta, hogy nagyon zavarja Mourinhot a fütty, bántja, ha fehér zsebkendőt lobogtatnak a lelátón, de profi, nincs ideje lelkizni, csak a munka, a siker érdekli. Egyébként csak annyit mondtam neki ezzel kapcsolatban: “José, nagy tételben fogadnék arra, hogy ti lesztek a bajnokok.” Erre csak a fejét rázta, és mondta: “Péter, óvatosan a jóslatokkal, mert sok, nagyon sok meccs van hátra.”

– Különleges három nap lehetett.
– Még annál is különlegesebb volt. Nem is győzök hálálkodni a felcsúti Puskás Ferenc Akadémián dolgozóknak, valamint Gellei Imrének a segítségért, amiért Madridba utazhattam. Az persze már csak az én külön szerencsém, hogy egykoron Portóban együtt dolgozhattam José Mourinhóval, akivel az internet segítségével azóta is tartom a kapcsolatot. Büszke vagyok rá, hogy barátként fogadott, és hogy belülről is megmutatta nekem a Real Madrid hétköznapjait. Így találkozhattam hosszú idő után Ricardo Carvalhóval, aki annak idején a Portóban még ifjú tehetségnek számított, a kispadon ült, ma pedig a Real egyik klasszisa. Kezet fogtunk, alaposan hátba veregettük egymást, majd telefonszámot cseréltünk. Majd valamelyik szabadnapomon felhívom, mert az mégiscsak jó érzés, ha az ember időnként elbeszélgethet egy Real Madrid futballistával.

– Hogyan váltak el José Mourinhótól?
– Először is a szerdai tréning után levette a melegítőfelsőjét, és hozzám vágta. Azt mondta, Péter, ez a tiéd, szeretettel adom. Aztán elővette azt a kis taktikai tábláját, amelyet rendszeresen használ, ás azt is nekem adta. Mondtam neki, jó, rendben van, elfogadom, de akkor dedikáld. Megtette, átöleltük egymást, és ezernyi élménnyel visszautaztam Budapestre. A gyerekeim azóta felváltva veszik fel a J. Mourinho felirattal díszített, Real Madrid címeres melegítőfelsőt.

Nemzeti Sport