Ami azt jelenti, hogy már nem juthatunk be a négyes döntőbe.

Alba Volán 4-3 (bü.) Ferencváros

Borbás Gergely gólpasszal tért vissza, és Kiss Gábor is tudott játszani, mégis a Sapa Fehérvár AV19-farm nyerte a másik Magyar Kupa selejtező mérkőzést. Magosi egy és Hajós két góljával 25 perc alatt háromgólos fehérvári előny született. Borbás passzából Wéber aránylag gyorsan szépített, és még a második szünet előtt Hrajnoha révén a Ferencváros egyetlen gólra csökkentette a hátrányt. A harmadik harmadban Hietamaki kiegyenlített, és mivel a finn légiós gólja után nem sikerült a 60. percig eldönteni a mérkőzést, jöhetett a hosszabbítás. A túlórázás egyben azt is jelentette, hogy az Újpest már semmiképpen nem érhetett oda a selejtezőcsoport második helyére, nem alakulhatott ki ugyanis körbeverés a Volán, a Ferencváros és az újpestiek között. A hosszabbításban nem született gól, jöttek a büntetők. Hajós és Feil belőtte, Fekti, Hietamaki, Magosi és Berta kihagyta. A negyedik párban Németh Attila eredményes volt, Jánosi viszont nem, ezzel a Volán 4-3-ra nyert, és behozhatatlan előnyre tett szert a két fővárosi csapat előtt.

jegkorong.blog.hu