Újabb fél éves kihagyás vár tehetséges irányítónkra.

Dajka Bettina

– Már régebb óta bajlódtam a vállammal. Az elmúlt időszakban már nyugalmi állapotban is nagyon fájt. Éreztem, hogy teljes kivizsgálás kell. Hétfő reggel elmentem MRI-re, majd az orvossal megbeszéltük, hogy másnap belenéz, ami kedden délelőtt meg is történt. Műtét közben látta meg, hogy komoly a baj. Ma már egészen jól vagyok. Ha minden rendben lesz, holnap hazamehetek. Végül is megnyugodtam, hogy túl vagyok rajta, hiszen régóta motoszkált bennem, hogy nem normális állapot, hogy ennyire fáj. Örülök, hogy kiderült, valójában mi a baj. Remélem, hogy napról napra jobb lesz, és már csak előre nézek.

Dr. Pavlik Attila

– A MRI képe alapján már gyanús volt a bicepsz körüli rész. Régebben is érezte a vállát, de az az állapot rosszabbodott, valószínűleg rá is sérült, ezért döntöttünk a műtét mellett, melyen kiderült, több sérülés is volt a vállában. Az operáció rendben zajlott. A teljes felépülés várhatóan négy-hat hónap lesz.

ftckezilabda.hu