Lisztes Krisztián szerint bármi áron is, de nyernünk kell a Debrecen ellen.

Sok helyzetet hagyott ki a Ferencváros a Soroksár elleni edzőmeccsen, végül Lisztes Krisztián gólja döntötte el a találkozót. Mindez azért is érdekes, mert a helyzetek értékesítésével a korábbiakban is volt gondja a zöld-fehéreknek.

Lisztest a lefújást követően a pepsifoci.hu arról kérdezte, mekkora jelentősége van annak, hogy ismét sorra kimaradtak a helyzetek, mennyire rossz előjel a bajnoki rajt előtt a Détári-csapatnak az, hogy csak egy góllal tudták felülmúlni NB III-as ellenfelüket.

– Minden edzőmérkőzésnek van jelentősége, így a mostaninak is. Való igaz, kimaradt jópár helyzet, de az a fontos, hogy a bajnoki rajton, a Debrecen ellen menjenek be ezek a lehetőségek. Nagyon sokat készültünk műfüvön, most játszottunk először füvön, meglehetősen csúszós, mély volt a talaj, talán ennek volt betudható, hogy kimaradtak a helyzetek. Minden mérkőzés más, ez az edzőmeccs is egy volt a többi közül. Akárhogy is alakult a találkozó, nem vonnék le messzemenő következtetéseket belőle, de az biztos, hogy a helyzetkihasználást illetően többet kell majd mutatnunk, mert a Soroksár elleni hatékonyság nem lesz elég. Egy felkészülésről lehet azt mondani, hogy jól sikerült, vagy sem, de ezt majd csak a bajnokság után lehet megállapítani az eredmények tükrében, hogy valójában milyen is volt. Éltem már át olyan felkészülést a Stuttgarttal, hogy sziporkáztunk az edzőmeccseken, minden meccset megnyertünk, a bajnokságban pedig kaptuk a pofonokat – és átéltem ennek az ellenkezőjét is, például a Brémával.

Lisztes arról is beszélt, hogy elfogadja azt a helyzetet, hogy ugyan ő a legnagyobb Fradi-ikon a jelenlegi keretben, mégis jobbára kiegészítő emberként számolnak vele.

– Amikor visszajöttem, elfogadtam a vezetőségnek azt a döntését, hogy nem feltétlenül rám fog épülni ez a csapat. Ez végül úgy tűnik, tényleg így lett, de örülök minden lehetőségnek, próbálok akkor kitűnni. Jó formában érzem magam, sikerült jó formában sikerült végigcsinálnom a felkészülést, és nagyon bízom benne, hogy ez kitart a bajnokság végéig. Én mindent megteszek, hogy játsszak. Ha csak néhány ponthoz hozzá tudom segíteni majd a csapatot a teljesítményemmel, akkor annak fogok örülni.

A középpályás a bajnoki rajtról is beszélt, aki ugyan elismeri, hogy a DVSC-TEVA kiemelkedik a hazai mezőnyből, mégis győzelmet vár a Loki ellen.

– A Debrecen ősszel egységes benyomást keltett mindenkiben, és mitől változott volna ez meg tavasszal, régóta együtt vannak. Az első mérkőzés mindig egy kicsit más, és hazai a pályán a Fradinak miért kéne megijednie bárkitől? Tiszteljük az ellenfelet, de nagyon fontos számunkra a jó kezdés, nyerni szeretnénk, bármi áron.

(pepsifoci)