Zsiga Laci ismét belevetette magát klubunk gazdag történelmébe, hogy érdekes információkat közöljön velünk.
A 75. FTC – DVSC bajnoki mérkőzés következik, a mieink pályaválasztásával a 37. meccset rendezik. Az eddigi 74 találkozón 34 ferencvárosi, 23 debreceni siker született, 17 alkalommal megosztoztak a pontokon a csapatok. A gólarány 116-80. Bizony a hazai mérleg böngészésekor azonnal kiderül, hogy nem győzni jár a Debrecen az Üllői útra. Az eddigi 36 találkozón 25 Fradi-győzelem született, 8 döntetlen és mindössze 3-szor örülhetett a DVSC. A gólarány is kitűnő 76-22. 1943. szeptember 5-én fogadtuk a Debrecent először az Üllői úton, ekkor Lakat Károly és dr. Sárosi György két-két góljával 4-0-ra győztünk. Ezt követően 1950-ig hol felbukkant a Lokomotív az első osztályban, hol meg kipottyant onnan. Egy sosem változott, rendre vereséggel távoztak az Üllői útról. 1950-ben hosszú időre, tíz évre eltűntek az NB I-ből. Búcsúzóul hatalmas vereséget mért a hajdúságiakra a Fradi, 7-1-re nyertünk. A találatainkat Kocsis 4, Czibor, Horváth, valamint Mészáros jegyezték. A újabb találka alkalmával sem járt jobban a DVSC.
1960-ban vizitáltak ismét Budapesten és ekkor megszületett a mindmáig legnagyobb arányú diadalunk felettük: 7-0. Albert Flórián egymaga hatot vállalt, mellette egy öngól esett még. 1964 után megint osztályt váltott a Debrecen és nem is tértek vissza az NB I-be egészen 1979-ig. Azonban hiába lettek újra első osztályúak, nyerni ekkor sem sikerült nekik. Az első Üllői úti pontszerzésükre egészen 1987-ig kellett várniuk, ekkor 0-0-s döntetlent értek el.
Aztán a DVSC megint hol a legfelső osztály mezőnyében volt, hol nem, de a hajdúságiak számára mindig vereség lett a ferencvárosi kirándulás vége. 1995-ben hosszú idő után újból döntetlenezett a két együttes (3-3), mégis a Fradi ünnepelhetett, hiszen ekkor nyerte 25. bajnokságát. Aztán eljött 1999 ősze és a vasutasok a 25. nekifutásra megszerezték az első győzelmüket az Üllői úti arénában. 1-0-ra nyertek, amit 2001-ben és 2002-ben megismételtek. Mindkét alkalommal 0-1 lett a végeredmény. Azaz hiába ér el sikereket a DVSC a kétezres években, a Ferencvárost 2002 óta mégsem tudja legyőzni az Üllői úton. Tavaly májusban 1-1-re végeztek a felek, találatunk egy öngólból esett. Érdekesség, hogy a két együttes legutóbbi nyolc fővárosi összecsapásából ötön 0-0-s döntetlen született. Az FTC – DVSC budapesti mérkőzések ferencvárosi gólkirálya: Albert Flórián 7 találattal, őt dr. Sárosi György, Kocsis Sándor és Pogány László követi 4-4 góllal. A Fradi még nem játszott ezen a napon a DVSC-vel.
Zsiga László
(FTC Múzeum)
(Fradi.hu)
Neked mi a véleményed?