Múltidézés Károlyi Andreával és Rónaszéki Szilviával.

A múlt és a jövő. Fotó: Fradikosár.hu

Károlyi:

– Hogy emlékszel vissza arra a 15 évvel ezelőtti döntőre?
– Kuriózumnak számít a mai napig az a 15 évvel ezelőtti döntő, hiszen két budapesti csapat vívta, amire azóta sem volt példa, ráadásul mindkét csapat színmagyar volt, egyikben sem játszottak légiósok. Emlékezetes döntő volt, minden szempontból.

– Neked ez volt az első bajnoki aranyérmed, igaz?
– Igen, előtte két Magyar Kupát nyertem már, egyet a BSE-vel, egyet a Fradival, de valóban, ez az első bajnoki aranyérmem.

– A BSE-től kerültél át a Fradihoz, milyen érzés volt pont ellenük játszani a döntőt?
– Ezt a kérdést többször feltették már nekem a pályafutásom során, az utóbbi időben a Pécs-Sopron mérkőzések kapcsán. Igazából nem tulajdonítottam akkor sem, és később sem nagy jelentőséget ennek, bár az igaz, hogy jó volt olyan közegbe menni, amit ismertem. De az ember mindig az aktuális csapata sikeréért küzd, és ez akkor sem volt másként.

– Pályafutásod alatt rengeteg sikert elértél, számtalan bajnoki- és kupaaranyat nyertél. Ezek között hol helyezkedik el ez a 15 évvel ezelőtti bajnoki cím?
– Minden győzelem más és más, és mindegyik kedves valamiért, de az kétségtelen, hogy ez a bajnoki győzelem azért ott van valahol a lista elején.

– Hogy a jelenhez kanyarodjunk: milyen volt a mai meccs?
– Azt gondolom, lehetett volna szorosabb is, bár alapvetően számunkra ez a meccs a jövő heti, Cegléd elleni találkozóra való felkészülést szolgálta. Mindazonáltal a meccs a félidei köszöntés miatt számomra igazán különleges volt.

Rónaszéki:

– Ronca, neked mi jut eszedbe az 1996-97-es döntőről?
– Elsőként az, hogy fájdalmas. Másodikként pedig, hogy küzdelmes.

– Tényleg a BSE volt a nagy esélyes?
– Kétségkívül igaz, hogy a mi csapatunkat tartották esélyesebbnek a győzelemre, hiszen a válogatottak közül többen is nálunk játszottak. Ráadásul két évvel korábban már összehozták a nagy álomcsapatot a BSE-ben, olyan játékosokkal, mint például Németh Ági, Balogh Bubu vagy Besenyői Andi, és akkor sem sikerült a győzelem, hiszen a Pécs simán nyerte a bajnokságot. Így egyértelmű elvárás volt, hogy nyerjünk.

– Ehhez képest nem éppen így indult a döntő…
– Az első két meccsen borzasztóan rosszul játszottunk, tényleg. Rögtön elvesztettük a pályaelőnyt és a második meccsen is kikaptunk. Aztán a harmadik meccsen, a Városmajorban nagyon simán nyertünk, a negyediken itt, a Fradi pályán viszont vért izzadtunk, és éppen csak sikerült győzni. Akkor nagyon fogadkoztunk, hogy az ötödiken nem lehet ilyen rosszul játszani, és hogy otthon, a Városmajorban nem lehet kikapni. Emlékszem, a meccsre menet én még a Moszkva téren egy koldusnak is adtam pénzt, hogy nehogy ezen múljon a győzelem! A Fradis lányok viszont elképesztően felszabadultan, tét nélkül játszottak, felszedték szinte a parkettet – és a végén ők nyertek.

fradikosar.hu