Sokan tudják, hogy a Fradi jelenlegi edzője majdnem a Juvéhoz igazolt, azt kevesebben, hogy játszott is a csapatban.

Pocsék szezont követően 1991 nyarán a Juventus egy hárommeccses észak- és közép-amerikai túrára utazott. Nekünk, magyaroknak külön érdekesség, hogy Détári Lajos is a csapattal tartott. Most ennek a túrának a története jön, korabeli lapszemlékkel

Alapinformáció: az 1990-1991-es szezont a Juventus mindössze a 7. helyen zárta, így az edzőnek, Gianluigi Maifredinek mennie kellett. Amikor eljött június eleje és az amerikai túra időpontja, akkor még nem lehetett biztosan tudni, hogy ki lesz az új vezetőedző. Átameneti megoldásként a klub egykori legendája, Antonio Cuccureddu ült le a kispadra. Maifredi pedig visszatért a Bolognához, ahova 1990-ben Détári igazolt. A magyar irányítót pedig épp a Bologna adta kölcsön három meccs erejéig a Juventus számára.

Détári is csatlakozott tehát az Orbassanóban felkészülő, és onnan Amerikába repülő csapathoz. Megérkezése után így nyilatkozott: „Maifredivel beszéltem már párszor, de egyébként nem nagyon ismerem, és fogalmam sincs, hogy miért nem ért el jó eredményeket itt, Torinóban.” Détári és a Juventus kapcsolata ekkor már évekre tekintett vissza (erről bővebben egy korábbi posztomban, itt lehet olvasni), Döme szerint a balszerencse is közrejátszott abban, hogy nem igazolták le korábban: „Amikor Gianni Agnelli megnézte egy meccsemet még a Frankfurt színeiben, akkor nem az eredeti posztomon játszottam, hanem támadóként. Húsz perc után azt mondta, hogy nem én vagyok az új Platini… Nem akarok hiú ábrándokat kergetni, de ha egyszer, a jövőben a Juventus engem akarna, akkor készen fogok állni.”


Lendületben az amerikaiak ellen. Összetéveszthetetlen testtartás

1991-ben más olasz csapatoknál is felmerült Détári neve, de ő tagadta, hogy tárgyalásokat folytatott volna: „Semmilyen kapcsolatom nem volt sem a Napolival, sem a Sampdoriával. Akadtak ajánlataim Németországból és Belgiumból, de én jól érzem magam Bolognában.” Détári idény közben térdsérülést szenvedett, ezért meg is kellett műteni: „Amerikában az igazi Détárit láthatják majd: nincsenek fizikális problémáim, 28 éves vagyok, egy focista ekkor van a pályája csúcsán.” Roberto Baggio is elutazott a Juvéval, de csak civilben, a csapategység kedvéért: „Tudnék együtt játszani Baggióval. Sok gólt lő, de én sem vagyok épp eredménytelen. Ő egy világklasszis, akárcsak Mancini vagy Vialli. Sajnos nálunk, Magyarországon nincsenek ilyen tehetségek.”

Érdekesség: Détárit nagyon nehezen kezelhetőnek gondolták az olasz újságírók is, később is sokan panaszkodtak arra, hogy összeférhetetlen személyiség. Détári erről ekkor így nyilatkozott: „Ezeket azok az emberek írják le, akikkel sosem beszéltem. Nem igaz, hogy nehéz természetem van.”

A túra első meccsére New Havenben került sor, ahol az USA válogatottjával játszott a Juventus.

USA-Juventus 0-0

USA: Meola, Calvijo, Trittschuh, Michallik, Agoos, Balboa, Murray (85′ De Brito), Quinn, Hendreson (72′ Snyder), Wynalda (67′ Kinnear), Perez (91′ Savage).
Juventus: Tacconi, Napoli, D. Bonetti, Galia, Luppi, Julio Cesar, Alessio, Marocchi, Di Canio, Détári, Mladenovic.
Vezette: Mauro.

Détári igazi vezéregyénisége volt a csapatnak, aktívan focizott, ő valóban komolyan vette, hogy nem kirándulni érkezett a Juve. Az olasz származású, amerikai állampolgár játékvezető, Mauro nem adta meg Alessio szabályos gólját.


A Juventus 10-ese: Détári

A második meccsre 1991. június 11-én került sor, Los Angelesben, a Luis Angel Firpo nevű salvadori csapat ellen. Itt is 0-0-ás döntetlen lett a vége, aztán – ellenétben az első találkozóval – 11-eseket rúgtak a csapatok. A Juvénál Marocchi és Alessio is hibázott, a salvadoriaknál senki sem, így 4-2-re megnyerték a büntetőpárbajt. A Juventus a következő összeállításban lépett pályára:

Tacconi, Napoli, D. Bonetti, Galia, Luppi, De Marchi, Alessio, Marocchi, Di Canio, Détári, Mladenovic.

„Jól játszottunk, valóban győzni akartunk, és ha megszereztük volna a vezetést, akkor igazi gólparádét rendezhettünk volna” – mondta Antonio Cuccreddu, megbízott edző. Détáriról is volt véleménye, méghozzá igen jó: „Ott van a három-négy legjobb légiós között. Jobb csapatot érdemelne annál, mint ahol most játszik: megvan hozzá a klasszisa, hogy beilleszkedjen egy ilyen helyre.”

Détári ezt mondta: „Már lenyilatkoztam, hogy készen állok, ha a Juventus szerződtetni akarna. De erről Gianni Agnellit kérdezzék meg. Én inkább nem beszélnék a jövőmről, a jelenem pedig a Bolognához köt.”

A turnézáró előadást már Mexikóban, Leonban rendezték, ahol a haza klub Uirbe és Tita góljával 2-0-ra nyert. A körülmények nem voltak ideálisak: az 1850 méteres magasságban játszott meccs idején árnyékban 32 fokot mértek, Détáriból pedig (aki ezúttal hátravontabban játszott) talán előjöhettek az öt évvel korábbi, mexikói emlékek, amikor a magyar válogatottal ugyanebben a stadionban kikapott a franciáktól. A Juventus ugyanabban az összeállításban futballozott, mint a második meccsen.

Eközben már Torinóban folytatódtak a Trapattoni visszatérését előkészítő tárgyalások. Cuccureddu amerikai élményeiről és arról beszélt, hogy még ekkor sem adta fel a reményt, hogy őt nevezik ki véglegesen: „A három meccsen összesen 15 nagy helyzetünk volt, de nem rendelkeztünk igazi góllövővel. Nagyon örülök, hogy több játékosal, például Di Canióval is jó kapcsolatot építettem ki. Ez talán jelent valamit. Mindenesetre én készen állok a beszélgetésekre. A Leon ellen sok problémánk volt. Mindössze egyszer edzettünk a meccs előtt, meg az egész túrát gyakorlatilag ledaráltuk. Legalább még egy hét kellett volna ahhoz, hogy akklimatizálódni tudjunk. Az utolsó meccs második félidejében többen hányingerre panaszkodtak. Akartak a srácok, de már nem bírtak menni. Détári? Az első két meccsén remekül focizott. Remek labdarúgó. A Juventusnak már van három légiósa, Julio Cesar, Reuter és – ha sikerül leigazolni – Kohler személyében, feltéve, hogy Hassler a Rómában folytatja. Détárinak egy klasszis csapatban a helye, kár lenne eltékozolni őt.”

A folytatást már mindenki tudja: Cuccureddu nem lett a Juventus vezetőedzője, Détári pedig maradt a Bolognánál, hogy aztán a harmincas éveinek elejére biztossá váljon: sosem lesz belőle igazi, európai nagycsapatban játszó sztár.

forrás: bianconeri.blog.nepsport.hu