Hullámzó mérkőzésen a második félidőben nyújtott játékunk kevésnek bizonyult a lelkesen játszó szekszárdiak ellen.

Viszonylag gyorsan szereztünk 8 pontos vezetést a mérkőzés elején, miután a palánk alatt Turóczi Niki, a kisemberek közül pedig Süle Kriszta, Kovács Kriszta és Englert Orsi is eredményesek voltak (12-4). Sőt, Szlimák Hajni triplájával a 7. percben 9 pontra hízott az előnyünk (15-6). Sajnos nem csak a pont, de a fault is sok volt az első negyedben, a szekszárdiak így elsősorban a büntetőknek köszönhetően tartották a lépést, illetve a negyed végére 5 pontra faragták a hátrányukat (19-14).

Nem indult jól nekünk a második negyed, a Szekszárd két gyors centergóllal 1 pontra csökkentette a különbséget (19-18). Jókor jött Orsi triplája, de sajnos a másik oldalon ziccerben faultoltunk, és mivel a ráadás büntető is beesett, maradt az egypontos különbség (22-21). Mindkét oldalon sok volt a fault, így nem tudott igazán folyamatos játék kialakulni. Felváltva estek a kosarak, majd Niki hintett szép triplát, és Orsi hátára vette a csapatot: sorozatban szerzett 5 pontjával ismét 9 ponttal vezettünk (34-25). Sajnos nem nyugodtunk meg a vezetéstől, továbbra is sok hiba volt a játékunkban, amit a Szekszárd ki is használt. Két triplát is szereztek, és a büntetőket is jól értékesítették, így a félidőre 1 pontra feljöttek (37-36).

Mintha az öltözőben maradtunk volna a második félidő kezdetén: a Szekszárd villámgyorsan átvette a vezetést. Bálint Réka nagyon elkapta a fonalat, sorra termelte a pontokat, vezetésével 7 ponttal megléptek a vendégek (40-47). 3 perc elteltével kezdtünk éledezni, Orsi és Süle Kriszta duplájával jöttünk közelebb. Nikit faultolták a palánk alatt ziccerben, de a ráadás büntető kimaradt, így nem sikerült egyenlíteni (46-47). Czvetanovics két centergólja ismét növelte a távolságot, és nem segített rajtunk az sem, hogy saját palánkunk alatt is rosszul lepattanóztunk. Kovács Kriszta csak egy büntetőt dobott be, és bár Ruják Nóri tempója beesett, a palánkunk alatt Tamás Ritát döntötte fel a szekszárdiak egyik magas embere, a támadófault helyett viszont néma maradt a síp, a ziccer pedig beesett, így 4 pontos hátránnyal fordultunk a záró játékrészre (49-53).

Tamás Rita és Kovács Kriszta révén pillanatok alatt kiegyenlítettünk az utolsó negyed elején , de Zele ellen nem védekeztünk jól a saját palánkunk alatt (53-55). Próbáltuk bontani a szekszárdiak védelmét, ez eredményezte, hogy a vendégeknek már másfél perc elteltével megvolt a négy csapathibájuk. Egész meccsen hadilábon álltunk viszont a büntetőkkel, így mindössze egy ponttal tudtunk vezetni 6 perccel a lefújás előtt (56-55). Bálint sokadik tempójára Hajni szép egyéni megoldással válaszolt (58-57), és a szintén Bálint álltal jegyzett triplára is érkezett válasz Tamás Rita révén (61-60). Sorra estek a pontok itt is, ott is, a szekszárdiaknál egyértelműen Bálint volt a nyerő ember, aki szinte minden helyzetből és mindehonnan betalált. Felválltva vezetett hol egyik, hol másik csapat, az utolsó perc kezedtén azonban egy rossz védekezés után Bálint megint egyedül maradt a triplavonalon, és 20. pontja után 4 ponttal lépett meg a Szekszárd (68-72). 34 másodperccel a vége előtt Hegedűs Rita lépett be ziccerbe (70-72), és kivédekeztük a szekszárdiak támadását, ám sajnos támadásban eladtuk a labdát, így nem maradt más, mint faultolni. A meccs embere, Bálint azonban a büntetőt is magabiztosan dobta (70-74), így 5 másodpercünk maradt fordítani. Ruják Nóri végigrobogott és faulttal együtt dobott ziccert 0.2 másodperccel a vége előtt. A ráadás büntetőt szándékosan rosszul dobta, a lepattanót meg is szereztük, de a visszatett labda nem esett be, és a bírók sípja is néma maradt a vélt szabálytalanság láttán, így a Szekszárd 72-74-re megnyerte az első mérkőzést az alsóházi rájátszásban.

Sok volt a pontatlanság a lányok játékában támadásban és védekezésben egyaránt, és a mai estén a szekszárdiak jobban akarták ezt a győzelmet. Javítási lehetőség szombaton este Szekszárdon – és ha versenyben akarunk maradni az 5. helyért, akkor kötelező a győzelem.

FERENCVÁROS–ATOMERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD 72–74 (19–14, 18–22, 12–17, 23–21)
Népliget, 200 néző. V: Bognár T., Rácz Zs., Tőzsér

FERENCVÁROS: ENGLERT 18/9, Süle 6, Szlimák 7/3, Kovács K. 5, TURÓCZI 14/3. Cs: Ruják 6, Hegedűs R. 7/3, Russai, Tamás 9/3, Barnai. Edző: Farkas Sándor

SZEKSZÁRD: Tamis 8/6, BÁLINT 22/12, Demeter 2, Zele 11, CVETANOVICS 15. Cs: Fejes, Baksa 6, Medgyessy, Pap R. 4, Marics 4, Hajdú 2. Edző: Magyar Gergely

Az eredmény alakulása. 4. p.: 8–4. 7. p.: 17–8. 13. p.: 24–23. 18. p.: 35–28. 24. p.: 40–44. 28. p.: 47–51. 33. p.: 54–55. 37. p.: 63–64

Kipontozódott: Tamis (39. p.)

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0, a Szekszárd javára

MESTERMÉRLEG
Farkas Sándor: – Teljesen megérdemelten nyerte meg a találkozót a Szekszárd. Bízok benne, hogy szombaton egyenlíteni tudunk, mindent megpróbálunk megtenni a visszavágón.
Magyar Gergely: – Úgy gondolom, hogy nagy fegyvertényt hajtottunk végre a Fradi idegenbeli legyőzésével. Rég mondtam már, most megteszem: büszke vagyok a csapatomra.

Fradi.hu