Szurkolói csapatunk a Grund FC csapatát fogadja a Népligetben. A Budapest kupa elődöntőjében a lehető legnehezebb ellenfél búcsúztatásával várhatják Csókás Krisztián fiai a BLSZ 1. másik élcsapatát. Jelenlegi ellenfelünk szintén dobogón helyezkedik el, múlt heti ellenfelünktől, a Voyage SE-től 5 pontra lemaradva. Ebben a naptári évben idáig két vereséget szenvedtek, ebből az egyiket a három fordulóval korábban az FFC által kivert Ikarus BSE-től.
A legutóbbi fordulóban a közép mezőnyben elhelyezkedő Rákosszentmihály SC ellen nyertek idegenben egy gólgazdag mérkőzésen 5-3-ra. Elmondhatjuk, hogy Csókás Krisztián fiainak nem lesz könnyű feladata a finálé kiharcolására. Katus Pistiék a hétvégén a középmezőnyben elhelyezkedő BEAC gárdáját fektették két vállra, egy 4-0-ás idegenbeli győzelemmel.
A srácok számítanak ismét a szurkolók segítségére, reménykedve minél több megjelenő Fradistára a Lázár Gyula műfüves pálya lelátóin. A csapatba néhány sérült visszatérhet, hiszen a múlt héten egy elég tartalékos FFC diadalmaskodott a negyeddöntőben. A mérkőzés kezdőrúgására csütörtökön 19 órakor kerül sor. Remélhetőleg tömött lelátók előtt. Tempó FFC!

Ferencvárosi FC – Grund 1986 FC
2012.04.12., 19.00; Népliget, Lázár Gyula műfüves pálya