Beszámoló az idei szezon legemlékezetesebb utazásáról – fotókkal!

Előkészületek
A tavalyi KEK meneteléssel ellentétben az idei nem volt igazán szurkolóbarát az utazás szempontjából. Míg az elmúlt szezonban a dánok elleni mérkőzés volt talán a legnehezebben megközelíthető, addig idén ez volt az egyik legegyszerűbb túra, köszönhetően annak, hogy sorozatban háromszor is Oroszországba szólított minket a kötelesség. Szerencsére csodálatos csapatunkat ez sem állította meg, így az őszi ausztriai kirándulás után ismét indulhatott a tervezés.

A nehezen múló hetek során több lehetőség is felvetődött, elsőként egy hét személyes, kisbuszos, Dózsa-meccs után útra kelős kiruccanás, azonban ez meghiúsult, pont a második gondolat miatt. A baráti társaságunk „kettészakadt”, négyen a repülőgép biztosította kényelmet választották, míg mi hárman, azaz ketten, mivel a harmadik személy végül „feladta”, egy a dániai helyszínt személyautóval megközelítő fradistához csatlakoztunk. Volna. Ugyanis a döntőt megelőző hetekben egy igen drága alkatrész elromlott a kocsijában, így tájékoztatott minket, nem biztos benne, hogy el tud indulni Viborgba. Így érkeztünk el a negyedik, immáron végleges megoldáshoz, a Végel Tamás menedzselte FradiBusz-hálózat által szervezett csoportos utazáshoz. Gyors email váltásokkal megbeszéltük a részleteket, majd bátyámmal befizettük a részvétel díját, csatlakozott hozzánk Sherlock, valamint már az utasok között volt egy törzskommentelőnk is, Fradiroli.

Utazás
Találkozó a május 13-i, vasárnapi visszavágót megelőző péntek este a Nagyvárad téren, innen szándékozunk indulni tíz órakor az ötven férőhelyes autóbusszal Dániába. A csomagok mellé a jókedv fokozására alkalmas italok is kerülnek bőven, valamint üdítőkből és élelmiszerekből sincs hiány. A helyszínen egy hirtelen ötlet és a szervező jóvoltából egy-két búcsúzkodó szurkolótársunk is átvált utas szerepre, így végül két üres székkel (az egyik lett a büfé helye, a másikat pedig Geri bitorolta) kezdjük meg az 1600 kilométeres buszozást.

Indulunk…

Az első nagyobb pihenőt Győrben tartjuk, ahol a helyi fradisták várnak minket törzshelyükön, egyikük az előzetes egyeztetés szerint itt száll fel a viborgi járatra. Rövid frissítő(k) után tovább haladunk, átlépjük előbb a magyar-szlovák, majd a szlovák-cseh határt. Utóbbit érezni is lehet, mivel a cseh autópálya külső sávja hihetetlenül gyenge minőségű, így folyamatos rázkódás borzolja a gyomrokat. A hajnal itt ér minket, a reggel pedig már Németországban, Drezda határában, ahol ismét hosszabb pauza következik. Ezen megállóban tömegesen bevesszük a helyi McDonalds mellékhelységét, valamint találkozunk több Borussia Dortmund szurkolóval is, akik Berlin felé tartanak a Német Kupa döntőjére.

Faljuk tovább a kilométereket az Autobahnon, amely felüdülés volt a cseh utakhoz képest. A hosszú órákat hol zenehallgatással, hol filmnézéssel próbáljuk elütni. Előbbiből főleg a magyar előadók, ebből is a nemzeti rock dominál, a DJ a túra sztárja, Geri. Ki ne emlékezne arany mondatára: „Misi bá’, Kárpátia cd van?”.

A sofőrök kedvence.

Egyre többet jár már a fejünkben a Derbi is, jöttek a hírek: elindult a Tábor, betörtük a kerítést, kezdődik a meccs… Hamburg közelében kell először tankolás miatt megállni, itt ér minket a gólöröm, az egész kút tőlünk hangos, a wcben, az üzletben, a szabadban is fradisták énekelnek, a németek nem értették, mi történhetett. Egyre közelebb kerülünk Dániához, a Dózsa elleni mérkőzés is a vége felé jár, így remek hangulat kerekedik. Amely aztán amilyen gyorsan jött, úgy ment is, hiszen kiegyenlítettek a lilák. De sokat nem búsulhatunk, hiszen ott lebeg lelki szemeink előtt, hogy odaérjünk a lányok edzésére, ahol csak egy gyors köszöntést tervezünk, hogy ne tartsuk fel Ziziéket a felkészülésben.

Megérkezés Viborgba
Ismét határátlépés, ezúttal a német-dán, nézzük az útjelző táblákat, Kolding hetven, akkor már csak százhetven, mindjárt ott vagyunk! Még két rövid pihenőt közbeiktatunk, az egyik alatt megkínálunk egy tehenet sörrel, ízlik neki, lehet másnap érdekes íze lesz a tejnek. Az utolsó órában már az edzésre hangolunk, egyre hangosabb énekkel, ekkor borul ki először úgy igazán az egyik sofőr, Imre bá’. Ennek hatására lehalkulunk, de a célunkat elérjük, pontban nyolckor leparkolunk a sportcsarnok mellett. A fotocellás ajtó nyílik, bemegyünk, robban a Fradi-induló, a lányok és a szakmai stáb arcán látszik az öröm. Odajönnek hozzánk, köszöntjük őket, majd egy búcsúdal után kivonulunk. Észrevesszük, hogy az egyik zászlórúd üresen árválkodik, nosza, elő a magyar trikolort és egy Fradi-sálat, cipőfűzővel rögzítjük, majd felhúzzuk, a szélben büszkén lobog, jelzi, hogy Viborgot is bevették a kalandozó magyarok.

Bevettük Viborgot.

Következő állomás a szállás, ez is egy szép történet. Az első hely az utolsó pillanatokban visszamondta a foglalást, mert rájött, hogy szurkolók érkeznének hozzá. Nehéz lehetett kilogikáznia a döntő dátumából és abból a tényből, hogy ötven Magyarországról érkező ember szeretne megszállni nála… Így jutottunk el a Motel Spar 10-hez, ahol szívesen fogadnak minket, igaz ez lehet azért van, mert amúgy szinte üresen állt aznap, de ez mellékes. A 42€-s egységárnak a tulaj elengedi a felét, így 26€-ért lehet aludni, a két pótágyat pedig ezen ár feléért biztosítja. A fizetendő összegben benne van a reggeli is, amit az autóbuszban alvók 5€-ért rendelhetnek maguknak. A csehországi „kalandnak” hála én a fürdést, majd alvást választom, a csapat negyede/fele pedig elindul a viborgi éjszakába. Ezen történések idejére bátyám, alias Kredenc veszi át a billentyűzetet.

Viborgi éjszaka
Még a csarnok környékén érdeklődtünk, hogy mennyire éberek a viborgi rendőrök, a válasz érdekes volt: nem tudják, mivel régen nem látták őket. A fürdés után így indulunk neki az éjszakának, hátha találunk valamilyen szórakozóhelyet. Utunk során kedvünket sörrel, borral, valamint hazai szilvóriummal fokozzuk, igaz, ez tájékozódási képességeinket nem segíti elő. Így a sötétben autósokat próbálunk megállítani, hogy merre is kellene haladnunk, de segítő tanácsokat nem kapunk. Így a busszal megtett út emlékei szerint próbálunk visszatalálni a csarnokhoz. Hol csendesebben, hol hangosabban dalolászva haladunk, így találkozunk a rendőrökkel. Még jó, hogy rég nem látták őket erre… Negyed óra alatt sikerült felvennünk velük a kapcsolatot. Csak figyelnek, hogy ne történjen semmi gond, így nyugodtan andalogunk tovább és elérjük célunkat, a helyi 0-24-es sport pubot. A törzsközönség megneszelhette, hogy idegenek vagyunk, hiszen még be sem lépünk, már elindulnak kifelé, pár perc alatt csak magunk vagyunk bent, pedig hozzájuk se szóltunk. A hely elit, jól felszerelt és igazán drága is.

Éjszaka a városban.

Itt a csoport több részre szakad, mi az egyetlen nyitott pizzéria felé vesszük az irányt, amit, mint kiderült, keleti bevándorlók üzemeltetnek. Tátott szájjal nézik társaságunkat, nem láttak még ilyet, majd sebesen elkészítik rendeléseinket, a meleg étel borzasztóan jól esett a hosszú út után. Pár sört is legurítunk, majd nagy éneklésbe kezdünk, vendéglátóink fülig érő vigyorral hallgatnak minket, valamint kameráznak is. Pár dán is érdeklődve tér be az üzletbe, hogy mi történik, őket megtisztelve tovább emeljük a hangerőt. Lassan teljesen kimerülünk, így elindulunk vissza, lassan ballagva. Kivétel Geri, aki feladta, így ketten vonszolják a buszig. Nagy dolgok már nem történnek, igaz váratlanul az egyik házból egy két literes narancslé repül felénk. Nagyjából hajnali háromkor térünk nyugovóra, bízva abban, hogy álmainkban és a valóságban is sikeres döntő részesei lehetünk. Reggel derül ki, hogy ketten a helyi rendőrőrsöt is megjárták, miután eltévedtek. A nemzetközi kommunikáció abban merült ki, hogy „handball”, így kitették őket a csarnok előtt. Ennek kifejezetten örültek a srácok, hiszen onnan indulva tévedtek el…

Városnézés
Az ébredés után reggeli, a választék nem túl nagy, de így is remek, egy szót sem szólhatunk a segítőkész személyzetre. Meg is kínáljuk őket egy kis hazaival, elfogadják, ízlik is nekik. Tizenegykor indulunk a belvárosba, a busznál gyülekezünk, a füves részen rögtönzött focirangadó a busz utasai között. Választás előtt mindenki: kikapcsolódás az uszodában vagy szabad program. Mindkét esetben találkozó fél háromkor a csarnok előtt. Mi hárman (Kredenc, Sherlock, jómagam) a városnézést választjuk. Sherlockkal elindulunk a helyi római-katolikus templom felé, ahol Ő beül a misére, mi pedig lemegyünk a tópartra. Ott körbenézünk, többször is a csapatba „botlunk”, valószínűleg a közelben szálltak meg.

Séta a parton.

A helyi parkokban is járkálunk, a legtöbb látványosság általában valamilyen szikla, sajnos csak dán feliratok vannak, így nem világosulunk fel, hogy mi a történetük. Visszamegyünk a találkozási pontra, majd körülnézünk a városban. Az épületek nagyon hasonlóak, szinte mind vörös téglából épült, a különcök esetleg bevakolták. Kerítés, rács sehol, függönyt sem igazán használnak, az ajtók több helyen tárva-nyitva. Elérünk a legnagyobb látványossághoz, a viborgi katedrálishoz is.

Itt választották a dán királyokat.

Ekkor már kicsit korog a gyomrunk, így valami nyitott üzletet kezdünk el keresni, ám ez szinte lehetetlen feladat. Végül egy klasszikus kocsmába térünk be, ahol két fradista társunk már jó hangulatban leledzik. Régi fényképek lógnak a falon, a legérdekesebb a németek bevonulásakor készült, a háttérben a kocsma látszik, meséli angolul a pultos, akitől mindannyian kapunk egy ajándék felest egy dán specialitásból, lehúzzuk: köménypálinka. Az ízét én nem szeretem, de legalább a gyomromat helyre teszi. Rövid esélylatolgatás után elköszönünk a helyiektől, majd elindulunk a csarnokhoz, ott biztosan lesz harapnivaló a dán beharangozó szerint.

Barátságos nép.

„FolkFest” és a mérkőzés
A „Stadionhaller” előtt délután kettőtől zenés mulatság veszi kezdetét, a sörsátorban sramlizene szól, a szabadban virsli sül, vendéglátóink figyelmesek, mindent kiírnak magyarul, valamint kihelyeztek egy Fradi zászlót is. Végre jól lakunk, az étek és a fűszeres mustár remek. Bent sört csapolnak, a fradisták létszáma egyre csak nő, befutnak azok is, akik a Dózsa meccs után indultak el a KEK döntőre. A hangulat egyre jobb, a dánok is élvezik, mindent filmeznek. Lassan átvesszük az irányítást, a színpadon és az egész sátorban fradisták ugrálnak, tapsolnak, énekelnek. Közben egy kis Üllői129-es találkozó is létrejön, ugyanis befut Bráte és Green Power London. Két dán biztonsági őr próbálja csitítani a tömeget, de feladják. A szervező fülig érő mosollyal figyeli az eseményeket, úgy vélem sikeresnek ítéli majd a napot.

Az egyik hangulatfelelős.

Miközben Végel Tomi kiosztja a jegyeket, én bemegyek a csarnokba, hogy átvegyem a sajtós belépőt. A listára elfelejtettek felírni, de a kommunikációs igazgató emlékszik az emailes egyeztetésünkre és természetesen megkapom a kártyát. Utána körbevezet, megmutatja a Magyarországról érkező újságíróknak fenntartott helyeket, érdeklődik, hogy milyen médiumnak dolgozom, majd mondja, hogy nyugodtan mehetek a szurkolók közé is, ha úgy gondolom. Visszatérek a csarnok elé, ismerősökkel esélyt latolgatunk, megbeszéljük az elmúlt nap történéseit. Nézzük az órát közben, itt az ideje elfoglalni helyünket a lelátón. Én a hazai oldalról megyek, itt sikerül műsorfüzeteket beszerezni, valamint a rövid motozást is megúszom, az csak a vendégbejáratnál “jár” az embernek.

Belépő.

Bent vagyunk végre, a kinti hideghez képest nagyon meleg van, pedig a lelátó szinte még üres. A szektorunk mellett látható a dánok közvetítő állása, az operatőrök és a riporterek érdeklődve figyelnek minket, egyikőjük telefonnal fotókat is készít. A hangszórókból retro zene szól, sok az ismerős dallam, ha éppen nem Fradi dalokkal hangolunk, akkor ezeket énekeljük. Megérkezik közénk Léderer Ákos is. A mérkőzés kezdete előtt pár perccel foglalják el helyeiket a hazai szurkolók, ez szinte szempillantás alatt történik meg, így aztán közel telt ház fogadja a csapatokat, csak nálunk marad pár szék szabadon. A bemutatáskor lányaink a Mission Impossible zenéjére vonulnak be, majd elsötétülnek a lámpák és érkeznek a házigazdák. Mi elénekeljük a Himnuszt, majd kezdetét veszi a mérkőzés.

A hazai találkozóhoz hasonlóan itt is rosszul kezdünk, majd magunkra találunk, csinálunk egy 9-1-es szériát, a félidőben nálunk az előny. A második játékrészben tartjuk, majd megindulnak Skovék, kiegyenlítenek, egyszer még vezettek is, de nem sokáig. Újra fordítunk, majd a végén Zácsik Szandra beviszi a kegyelemdöfést, így kettős győzelemmel megvédtük a címünket. Itt hozzá kell tenni, hogy Elek Gábor remekül felkészítette a csapatot és saját magát. Tudtuk, hogy a francia Bonaventura-ikrek nem tűrik a reklamálást, így mindenki vigyázott, nehogy ebből baj legyen, nem úgy, mint ellenfelünk. Remek húzás volt Tomori Zsuzsát és Zácsik Szandrát közel negyed órát pihentetni, így frissen szálltak be a hajrába. A helyettesek is hozzátettek a játékhoz, Deáki Dóra hatalmas gólt lőtt, Jelena Zsivkovics pedig remekül szolgálta ki Kovacsicz Mónikát. Igazi csapatmunka volt! Tehát Szani belőtte a harmincegyediket, aminek hatására óriási örömünnep tör ki a fradisták között, ellepjük a pályát, amit aztán a biztonságiak unszolására el is hagyunk, így lezajlik a díjátadás, aminek megadják a módját. Az érem- és kupaátadás után elénekeljük a napon másodszor a Himnuszt és ismét bemegyünk, kattognak a fényképezőgépek, zúg az “Ünnepel az egész város…”.

Pózolj eredményjelzővel…

Végül elhagyjuk a csarnokot és kint várjuk a lányokat, akik jönnek is, és az újabb köszöntés, fotózkodás végeztével buszukkal távoznak. Ezután az előző nap felhúzott magyar zászlót visszavesszük, majd mi is felkészülünk az újabb 1600 kilométerre. Indulás előtt még elemezzük kicsit a játékot, Imi- és Józsi bá’, a két sofőr is beszáll a csevegésbe, hiszen ha már itt voltak, ők is megnézték a lányokat, elismerően beszélnek a csapat és a szurkolók teljesítményéről is. A beszélgetést Végel Tomi zárja, kiadja a parancsot, indulás haza.

Emlékek: újság, műsorfüzet, jegy…

Hazatérés
Elindulunk haza, az első órákban azonban nehézkes a haladás, hiszen az ünneplésnek köszönhetően gyakran kell megállni. Végül a többség elalszik, így Németországon szinte átrepülünk, majd a cseh út ébreszt minket. Közben jön a hír, hogy a Népligetben hivatalos esemény lesz este, így az jár a fejünkben, hogy oda kéne érni. Egy pillanatra ez veszélybe kerül, de a sofőrök megoldják a problémát, így aztán gyorsan elérjük a rajkai határátkelőt. Győrben megállunk azért a benzinkúton, hogy világgá kürtöljük örömünket, majd nekivágunk az utolsó szakasznak. Az ünnepség kezdete előtt pár perccel parkolunk le a népligeti csarnoknál, a maradék szemetet is eltakarítjuk, Imre és Józsi bá’-nak megköszönjük, hogy elviseltek minket és fáradtan, de boldogan belépünk a hazai pálya kapuján…

Kupagyőztes! (Fotó: NS)

Galéria, több, mint 150 fotóval (pár fotóért köszönet Pacnak):

Viborg – Ferencváros, 2012. május

További beszámolók:
FradiBusz – Végel Tamás
Mindig&Soha blog
Németh Attila – mérkőzéselemzéssel!

Várjuk a Ti írásaitokat is a hozzászólásoknál, hogyan éltétek meg a KEK címvédésünket akár a helyszínen, akár itthon!