Vietnám, Románia, Szlovákia, tucatnyi magyar csapat a Budapest bajnokságtól az élvonalig: íme volt szakmai igazgatónk, Détári Lajos pályaíve.

Détári még játékos karrierje befejezése előtt edzőnek állt, 2000 szeptemberében írt alá egy évre az FC Bihor Oradeához, amelyhez akkor érkezett új tulajdonos, Marius Vizer személyében. Munkáját azonban nem tudta befejezni, mert szezon közben menesztették.

2001 őszén, miután befejezte pályafutását, Török József hívására Csepelre szerződött szintén egy évre. Fél év után azonban ismét váltott, ám ezuttal nem azért mert menesztették, hanem úgymond előre lépett.

2001 telén ugyanis megkereste nevelőegyesülete a Kispest Honvéd, mivel az Újpest kivásárolta az addigi edzőt, Glázer Róbertet. Miután a csepeli vezetők elengedték fél plusz 2 évre írt alá. Kispesten az elvárás a középmezőny volt, amit év végére teljesített is a csapat, 7. helyen zárt. A következő szezon előtt a csapat elindulhatott az Intertotó-kupában, de a Vilinius ellen kiestek Détári irányításával. A bajnoki rajtot azonban már nem vele kezdte el a Kispest, mert annek ellenére, hogy teljesítette az elvárásokat, a rajt előtt a klubhoz érkező új tulajdonos, Piero Pini nem Détárival képzelte el a jövőt, hanem Fitos Józseffel.

Nem sokáig maradt klub nélkül, 2002 novemberében ugyanis felkérték a hanoi ACB vezetőedzőjének. Détári nem egyedül szerződött Vietnamba, vele tartottak volt kispesti focistái Lázár és Téger, valamint Kovács Béla és Kenesei Zoltán is. Három hónap próbaidőre írt alá, azonban hat hónapig húzodott a kaland, ekkor az elmaradó sikerek miatt közös megegyezéssel távozott.

Miután hazatért rögtön talált csapatot, a másodosztályú szombathelyi Lombard Haladáshoz szerződött, ahol ismét Glázer Róbertet váltotta. A vasi egylet tíz fordulóval a vége előtt hét pontra volt a feljutó helytől, s Détáritól várták, hogy vele elérjék azt. Bár az első mérkőzésen vereséget szenvedtek, parádés hajrával végül élvonalba jutott a gárda. Ez volt Détári edzői karrierjének első igazi sikere.

Az NB I-ben is jól indult a Haladás, s éppen ezért volt meglepő, amikor a Videoton 3-0-s legyőzése után lemondott Détári Lajos. A lemondását azzal indokolta, hogy összeveszett a klub elnökével, Bíró Péterrel.

Détárit 2003 decemberében ismét csapatához hívta Török József, de azúttal Tatabányára. Az NB II alsó régiójában tanyázó együttessel szinte csodát művelt, majdnem elérték az osztályzós helyezést. Év végén előbb szerződést hosszabítottak, majd végül mégis távozott.

Az élvonalba akkor feljutó DVTK 1910 ajánlatát fogadta el, s Őze Tibort váltotta a kispadon. Csakhogy a diósgyőri klub nem kapott az induláshoz nélkülözhetetlen klublicencet, ezért nem indulhatott a bajnokságban. Ugyanakkor a Balaton FC Miskolcra költözése után felajánlották neki, hogy irányítsa együtt a csapatot Kiprich Józseffel, de Détári ezt elutasította, így hoppon maradt, miután Tatabányán már megegyeztek Sisa Tiborral.

Az 2004-2005-ös őszi szezonnak kispad nélkül vágott neki, egészen a hatodik fordulig maradt így, amikor menesztették Nyíregyházán a Herédi-Várhidi duót, s kötöttek Détárival fél plusz egy éves szerződést. A klub télen Détári kérésére nagy átalakításon ment keresztül tizenöt játékost elküldtek, s helyükre tíz új érkezett. Ennek ellenére a csapat nem ragadt meg az élvonalban, s a kiesést követően Dömétől elköszöntek.

2005 nyarán visszatért játékoskori sikereinek színhelyére, s a görög másodosztályú Panserraikoshoz igazolt. A cél az élvonalba jutás volt, azonban rövidre sikeredett az együttműködés. Már a második bajnoki előtt felfüggesztették állásából, mert vitába keveredett a klub elnökével.

Ezek után Détári az ötödosztályú budapesti kiscsapathoz, az Unione FC-hez szerződött. A csapat irányításával megnyerte a bajnokságot, azonban nem tudta vállalni az NB III-at.

2006 márciusában Kisteleki István felkérte a válogatott pályaedzőjének, s 2007 novemberéig szóló szerződést kötöttek. Már az első tétmérkézősen, a norvégok ellen hazai 1-4 után a közönség kórusban követelte Bozsik és Détári lemondását, de ekkor még helyén maradtak. A szégyenteljes máltai kudarc után pedig már közutálatnak örvendett a két edző, s 2006 októberében az MLSZ vezérkara győri ülése után menesztette a kapitányt. Détári sem maradhatott posztján, előbb felfüggesztették, majd 2007 januárjában bontottak vele szerződést.

A menesztése után három nappal foglalta el az ötödosztályú Felsőpakony vezetőedzői tisztségét. Áprilisban megkereste a Ferencváros, de végül az igazgatótanács nem őt választotta, így maradt Felsőpakonyban. 2007 júniusában korábbi nagyváradi főnöke, Marius Vizer hívta Sopronba, aholvá 1+2 évre írt alá. Első bajnokiján Détárit elküldték a kispadról, s három mérkőzésre eltiltották, mert megsértette Solymosi Péter játékvezetőt. Az FC Sopronnál közben tulajdonosváltás történt, s az új tulajdonos, Antonio Righi a Mór elleni Magyar Kupa mérkőzés után menesztette.

2008 januárjában megkereste a görög FC Poros vezetősége, hogy legyen a csapat edzője. Bár megegyezett a Tatabányával, a tulajdonos végül nem őt, hanem egy külföldi edzőt szerződtetett, így Détári a görögökhöz írt alá. 2008 júniusában Détárit az élvonalbeli BFC Siófok csapatának vezetőedzőjévé nevezték ki. A Siófok rendkívül gyengén szerepelt irányításával, fél évkor kieső helyen álltak, ezért a vezetőedzői poszton leváltották, Aczél Zoltán követte a padon. Détárit nem rúgták ki, csak az utánpótláshoz irányították.

2009 januárjában Vecsés FC szakmai igazgatójának nevezték ki, miután a BFC Siófok nem gördített akadályt távozása elé. A csapatot amikor átvette, tizennegyedik, azaz kieső helyen állt, végül év végén tizenegyedikként bent marad. A szezon végén elköszöntek tőle, s Herédi Attila váltotta posztján, itt anno együtt dolgozott Kulcsár Dáviddal, akit az ő ideje alatt küldtek el a Ferencvárostól.

2009 nyarán felvetődött a neve a DVTK-nál, de végül Aczél Zoltánt nevezték ki vezetőedzőnek. Végül a tornaljai FK Tornala szakmai igazgatója lett, s 2012-ig írt alá a rimaszombati területi első osztályú klubhoz.

2010 november elején ismét a Vecsés FC vezetőedzője lett. 2011 augusztusától a Ferencváros szakmai igazgatója, egy évig húzta az Üllői úton, hangzatos nyilatkozatok, anekdotának való események voltak bőven, igazi sikerek azonban nem. A 2012 augusztus 19-én Újpesten elszenvedett vereség után kötöttek újra útilaput a volt világválogatott játékos lábára.

Ne legyenek kétségeink: nem sokáig lesz munka nélkül.

forrás: wikipédia