Egyelőre nagy a különbség a két csapat között.

Ferencváros 2-7 Dunaújváros
Harmadok: 0-3, 1-4, 1-0
Gólok: Pilcsik (Gergely), Gergely (Pilcsik)

Egy felkészülési és egy bajnoki találkozóval a lábakban fogadtuk a címvédőt Pesterzsébeten. Ennek ellenére az első harmadban tíz percig jobbak voltunk, több helyzetünk is akadt, valamint lehetőségünk volt emberelőnyben is játszani, a gól viszont elmaradt, nem úgy a “büntetés”. Hat perc alatt háromszor vette be Racko kapuját a Fejér megyei gárda, könyörtelenül kihasználták a védelmi megingásainkat. A játékrész végén újból előnyös játékhoz jutottunk, de nem sikerült betalálni.

A szünet után kapuvassal kezdtünk (az áthúzódott előny még tartott), majd beindult az újvárosi henger, hol teljes létszámnál, hol előnyből zörgették meg a hálónkat, összesen négyszer, nagyon beszorítottak minket, alig jutottunk el a támadó harmadik. Null-hét után jött a becsületgól, amit egy szép akció után szerzett Pilcsik Tamás. A záró húsz percben gyorsan szereztünk egy újabb gólt, Pilcsik ezúttal kiszolgált, csapatkapitányunk, Gergely Csaba kapta a passzt és nem hibázott. Ezután alábbhagyott a lendület, pár helyzet akadt itt is, ott is, de nagyobb izgalmak már nem adódtak, így elszenvedtük második vereségünket a MOL Ligában. Folytatás pénteken, a Brassót fogadjuk.

Edzői nyilatkozatok a Jégkorongblogról:

Dobos Tamás, Ferencváros-ESMTK: Nagy volt a különbség a két csapat között gyorsaságban, de a Dunaújváros góljaihoz egyéni fegyelmezetlenségek is kellettek. Látszott, hogy a két csapat közül melyik jár előbb a felkészülésben. A harmadik harmadra átálltunk három sorra, és akkor partnerek tudtunk lenni, de jelenleg nem vagyunk olyan állapotban, hogy egy ilyen mérkőzést három sorral játsszunk végig, és nem is ez kellene a célunk legyen. Keressük a hozzánk legjobban illő játékrendszert, ez a mérkőzés is sokat megmutatott abból, hogy hol tartunk és min kell javítanunk.

Szilassy Zoltán, Dab.Docler: Ismét megmutatkozott, hogy ezen a szinten rendkívül gyors a csapatunk. Ameddig a játékosok gyors játékot játszottak, addig eredményesek voltunk. Nagy fegyvertény ez, a Ferencvárost otthonában 7-2-re legyőzni nem könnyű. Nekünk is voltak nehézségeink az elején, és az utolsó harmadot is a kelleténél könnyedebben vettük. Összességében elégedettek lehetünk, de az utolsó 20 percért kár.