Lehet megsértek egy két embert de nem baj!
Tisztelettel megkérném azokat akik akkoriban még nem éltek, vagy nem voltak még olyan értelmi szinvonalon, hogy felfogják a történteket, szóval azok ne véleményezenek. Valami elképesztően nagy baromságokat hordtak itt össze egyesek!
Tudod az a baj, mindenki csak azzal foglalkozik, hogy anno mennyi pénzt keresett aBl-ben a Ferencváros. Azzal viszont, hogy ez a Bl mennyibe is került, na ez már nem érdekel senkit. Pedig nem csak a bevételi oldalt kéne ám nézegetni hanem a kiadásokat is. Csak egy példa: minden csapat megkapta az UEFA-től azt a telefonkönyv vastagságú előírásgyüjteményt aminek alapján kellett a meccseken megjelenni játszani stb. Na, ott még az is le volt rögzítve, hogy a meccs utáni fogadásokon (ez nem egy szabadon választott dolog, hanem kötelező) hány darab pincér lehet és ezeknek a pincéreknek milyen lehet az öltözékük! Szerinted a cehet ilyenkor ki állja? Tudom a kiadási oldal unalmas és sokkal jobban hangzik egy újságírónak is az hogy hova tűnt a pénz. El lehet adni az újságot hetekig, a sok beetetett ember meg elkezd szidni valakit úgy, hogy nem is ismeri a történetet teljesen!
Igen a Fradi szétverése akkor kezdődött, de szerintem ez csak azért volt lehetséges mert voltak olyanok akiket sosem érdekelte a teljes igazság megelégedtek azzal, hogy ha hallottak valamit akár igaz volt akár nem!
Ja, és még valami nézzük már meg, hogy hány bajnokcsapata volt akkor a Ferencvárosnak! És ezek a szakosztályok nagyrészt azért lehettek sikeresek mert a focicsapat hozta a pénzt. Szerinted ennyi kiadás után még mennyit lehetett ellopni?
Ráadásul Szívós után megjelent Furulyás! Nagy váltás volt!
Zolti amit mondasz – egyébként nem igaz – de azért érdektelen, mert Szívós sosem volt hajlandó elszámolni. Pont a te szövegedet ismételte el az összes interjúban.
Az a pénz most kábé 1,5 Mrd Ft-ot érne, ami a klub éves költségvetése kb. Te mit szólnál ha Kubatov kapna ennyi pénzt és egy év múlva felállna és közölné: ha nem jutunk be a BL-be, akkor csődbe jut a klub?
És amiért nem igaz: a kiadási oldal egy felelős elnöknél nem kalkulálhat biztosra nem vehető bevételekkel. Szívós és utódjai legnagyobb bűne éppen ez volt, hogy mégis így gondolkodtak. Ez a logika teljesen átláthatatlanná és értelmetlenné tette a költségvetéseket, mert ad hoc osztogatta a pénzeket, aztán vagy bejött vagy nem. A végén inkább már nem. Erről beszélünk mi, akik a Szívóst a Ferencváros első sírásójának nevezzük.
Kedves pbab!
Azt mondod nem igaz amit mondok! Mire gondolsz? Nem voltak költségek, nem volt egy rakás bajnokcsapat?
Nézz utána bátran, bár azt mondtad, hogy már te is felnőtt fejjel gondolkodtál akkoriban!
Egyébként van egy olyan érzésem, hogy elbeszélünk egymás mellett. Te arról beszélsz, hogy Szívósék hogy vezették a klubbot én meg arról, hogy nem lopkodtak pénzt!
A klubvezetéssel kapcsolatban lehet, igazad van, de ez csak akkor derülhetne ki ha független pénzügyi szakemberek megnézhetnék a könyveléseket az elmúlt húsz évre visszamenőleg!
Arról azért nehogy megfeledkezzél kedves barátom, hogy most Kubatov sem tud ám évekre előre gondolkodni költségvetés terén! Ő is csak azokra a pénzekre számíthat biztosan amit a pártvezére odairányít neki!!! Akkoriban ilyen pénzek nem voltak, csak szimpla szponzori, ami vagy bejön vagy nem! Ilyen volt a Kordaxos buli is ami szépen bedőlt , erre valóban nem lehetett számítani!
Kérdés mit csinál majd Kubatov ha a választásokat ne adj Isten nem a Fidesz nyeri, mert akkor a biztos pénzek itt is eltűnnek!
Mindenesetre akkor bejutottunk a BL-be és rendszeresen bajnokságot nyertünk, ezt a lopás dolgot kívülállóként nehéz megítélni, el tudom képzelni, hogy így volt, valószínűleg akkor sem ő egyedül tette, de az eredményeket nem kellene vitatni, mert azok tények
En 13 evesen eltem meg, elkepzeltem (en hulye), hogy a penz amit kapunk,eleg lesz arra, hogy innentol kezdve evekig bajnokok leszunk, igazolunk meg jatekosokat s evekig verhetetlenek leszunk… Par evre ra meg jottek a sokandrangu magyar jatekosok es Torgyan mento keze… :/
Folytatódik a történelemhamisítás a durva csak az hogy a fél Fradi tábor eszi is. Ez a csóka indította a lavinát ami a 2006 os kizárással tetőzött(?)
800 millió eltűnését a szállítói számlák kiegyenlítésevel magyarázta, alap nélkül költekezétt. A foci szakmai munkáját kifejezetten hátráltatta elzavart egy Varga Zolit, Nyilasi sem volt a vege hajlandó alatta dolgozni.
Szocialista klubmodellt tartott életben és a végén itthagyta még a fejunkon kiváló emberét, Furulyas Jani bát.
ennyit röviden erről az arany emberről
Ő volt a Ferencváros elnöke, amikor 1995-ben bejutottunk mai BL előd főtáblájára, a legjobb 16 közé. Az ezért kapott pénzt lenyúlták, majdnem akkor lett az első csőd. Tagadta a dolgot, sőt kiemelte azt a munkát, amit ő végzett. Ez röviden.
Szerintem ez a lenyúlták dolog nem igaz, utaltak maguknak év végén egy 20 milliós jutalmat, de ennyi egy olyan évben mikor minden szakosztály bajnok akkor belefér. A mai állapotokban láthatjuk hogy mennyi pénz kell akár csak egy szakosztályba hogy nem bajnok, de legalább dobogós lehessen, képzelhetjük hogy ma mennyit kéne elkölteni, hogy a focitól kezdve a női kosárig mindegyik reálisan a bajnoki címről beszélhessen. Ha lenyúlták volna akkor nem lettek volna meg a bajnoki címek. Én a magam részéről azért neheztelek rá, mert 1 nagyon jó évért beáldozták a BL pénzt, és a focicsapat úgy vágott neki a következő év BL selejtezőjének, hogy elmentek játékosok, és megmondták, hogy vagy bejutunk megint vagy csőd.
… és bandájával (Havasi, Furulyás, stb) legitimáltak egy olyan magatartásmódot, ami egy olyan adósságspirálba taszította a klubot, amiből ma sem jöttünk ki.
A 90-es évek hősének állítja magát, de arról nem beszél, hogy csődhelyzetben hagyta itt a klubot, kifizetetlen számlákkal, totál bizonytalan jövővel.
Senki nem mondja el, de utána az állami Torgyán milliárdok rángattak ki a sz@rból a Fradit és az volt az utolsó aranykorszak (ami a 2004-es UEFA csoportkörrel ért véget, akkor már Furulya Jani bával meg Várszegivel).
Ja és ha egy elnök egy év alatt nem tud elszámolni az addigi költségvetés többszörösével, akkor bajnoki címektől függetlenül fel kell állni és kérni a revíziót. Sajnos az erről szóló Csúcs-jelentést (Torgyán készíttette) sosem fogjuk megismerni.
Szép dolog a történelem, de azért vagyunk páran, akik emlékszünk a részletekre is.
OFF:/ Reformáció napja, Október 31-én arra emlékeznek világszerte, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes, a reformáció elindítója 1517-ben ezen a napon tűzte ki 95 reformtételét a wittenbergi vártemplom kapujára.
Ebből is látszik, hogy nem csak a Császár halála miatt gusztustalan nap ez. (Egyébként a történelmi hűség kedvéért ez egy legenda, nem tűzte ki a tételeket.)
2012 november 2 at 22:26
Mi a fenét keres ezen a lapon ez a szarházi?A börtön meg üres.Miként a kassza,amit kiürített.
2012 november 1 at 08:29
Lehet megsértek egy két embert de nem baj!
Tisztelettel megkérném azokat akik akkoriban még nem éltek, vagy nem voltak még olyan értelmi szinvonalon, hogy felfogják a történteket, szóval azok ne véleményezenek. Valami elképesztően nagy baromságokat hordtak itt össze egyesek!
2012 november 1 at 10:07
Én éltem,tehát felfogásod szerint alkothatok véleményt!Az ő regnálása alatt kezdődött a Fradi kirablása!Ennyi.
2012 november 1 at 13:34
Tudod az a baj, mindenki csak azzal foglalkozik, hogy anno mennyi pénzt keresett aBl-ben a Ferencváros. Azzal viszont, hogy ez a Bl mennyibe is került, na ez már nem érdekel senkit. Pedig nem csak a bevételi oldalt kéne ám nézegetni hanem a kiadásokat is. Csak egy példa: minden csapat megkapta az UEFA-től azt a telefonkönyv vastagságú előírásgyüjteményt aminek alapján kellett a meccseken megjelenni játszani stb. Na, ott még az is le volt rögzítve, hogy a meccs utáni fogadásokon (ez nem egy szabadon választott dolog, hanem kötelező) hány darab pincér lehet és ezeknek a pincéreknek milyen lehet az öltözékük! Szerinted a cehet ilyenkor ki állja? Tudom a kiadási oldal unalmas és sokkal jobban hangzik egy újságírónak is az hogy hova tűnt a pénz. El lehet adni az újságot hetekig, a sok beetetett ember meg elkezd szidni valakit úgy, hogy nem is ismeri a történetet teljesen!
Igen a Fradi szétverése akkor kezdődött, de szerintem ez csak azért volt lehetséges mert voltak olyanok akiket sosem érdekelte a teljes igazság megelégedtek azzal, hogy ha hallottak valamit akár igaz volt akár nem!
Ja, és még valami nézzük már meg, hogy hány bajnokcsapata volt akkor a Ferencvárosnak! És ezek a szakosztályok nagyrészt azért lehettek sikeresek mert a focicsapat hozta a pénzt. Szerinted ennyi kiadás után még mennyit lehetett ellopni?
Ráadásul Szívós után megjelent Furulyás! Nagy váltás volt!
2012 november 1 at 15:04
Zolti amit mondasz – egyébként nem igaz – de azért érdektelen, mert Szívós sosem volt hajlandó elszámolni. Pont a te szövegedet ismételte el az összes interjúban.
Az a pénz most kábé 1,5 Mrd Ft-ot érne, ami a klub éves költségvetése kb. Te mit szólnál ha Kubatov kapna ennyi pénzt és egy év múlva felállna és közölné: ha nem jutunk be a BL-be, akkor csődbe jut a klub?
2012 november 1 at 15:07
És amiért nem igaz: a kiadási oldal egy felelős elnöknél nem kalkulálhat biztosra nem vehető bevételekkel. Szívós és utódjai legnagyobb bűne éppen ez volt, hogy mégis így gondolkodtak. Ez a logika teljesen átláthatatlanná és értelmetlenné tette a költségvetéseket, mert ad hoc osztogatta a pénzeket, aztán vagy bejött vagy nem. A végén inkább már nem. Erről beszélünk mi, akik a Szívóst a Ferencváros első sírásójának nevezzük.
2012 november 1 at 17:39
Kedves pbab!
Azt mondod nem igaz amit mondok! Mire gondolsz? Nem voltak költségek, nem volt egy rakás bajnokcsapat?
Nézz utána bátran, bár azt mondtad, hogy már te is felnőtt fejjel gondolkodtál akkoriban!
Egyébként van egy olyan érzésem, hogy elbeszélünk egymás mellett. Te arról beszélsz, hogy Szívósék hogy vezették a klubbot én meg arról, hogy nem lopkodtak pénzt!
A klubvezetéssel kapcsolatban lehet, igazad van, de ez csak akkor derülhetne ki ha független pénzügyi szakemberek megnézhetnék a könyveléseket az elmúlt húsz évre visszamenőleg!
Arról azért nehogy megfeledkezzél kedves barátom, hogy most Kubatov sem tud ám évekre előre gondolkodni költségvetés terén! Ő is csak azokra a pénzekre számíthat biztosan amit a pártvezére odairányít neki!!! Akkoriban ilyen pénzek nem voltak, csak szimpla szponzori, ami vagy bejön vagy nem! Ilyen volt a Kordaxos buli is ami szépen bedőlt , erre valóban nem lehetett számítani!
Kérdés mit csinál majd Kubatov ha a választásokat ne adj Isten nem a Fidesz nyeri, mert akkor a biztos pénzek itt is eltűnnek!
2012 november 1 at 08:10
Mindenesetre akkor bejutottunk a BL-be és rendszeresen bajnokságot nyertünk, ezt a lopás dolgot kívülállóként nehéz megítélni, el tudom képzelni, hogy így volt, valószínűleg akkor sem ő egyedül tette, de az eredményeket nem kellene vitatni, mert azok tények
2012 október 31 at 20:50
Undorító egy manus…
2012 október 31 at 19:03
Add vissza a lét amit lenyultál a havasival meg a többi gecccivel!!!
2012 október 31 at 22:13
En 13 evesen eltem meg, elkepzeltem (en hulye), hogy a penz amit kapunk,eleg lesz arra, hogy innentol kezdve evekig bajnokok leszunk, igazolunk meg jatekosokat s evekig verhetetlenek leszunk… Par evre ra meg jottek a sokandrangu magyar jatekosok es Torgyan mento keze… :/
2012 október 31 at 18:36
Folytatódik a történelemhamisítás a durva csak az hogy a fél Fradi tábor eszi is. Ez a csóka indította a lavinát ami a 2006 os kizárással tetőzött(?)
800 millió eltűnését a szállítói számlák kiegyenlítésevel magyarázta, alap nélkül költekezétt. A foci szakmai munkáját kifejezetten hátráltatta elzavart egy Varga Zolit, Nyilasi sem volt a vege hajlandó alatta dolgozni.
Szocialista klubmodellt tartott életben és a végén itthagyta még a fejunkon kiváló emberét, Furulyas Jani bát.
ennyit röviden erről az arany emberről
2012 október 31 at 17:35
Aljas szemét tolvaj !Nem szeretnék tudni róla semmit mert csak felhúzom magam !
2012 október 31 at 17:04
Én a helyében csendben lennék…
2012 október 31 at 16:27
Off:/kötelező bognár kaszinósról:
2012 október 31 at 18:04
Szakadtam……
2012 október 31 at 15:01
Valaki elmesélné miért utáljuk ennyire ezt az öreget?
2012 október 31 at 15:09
Ő volt a Ferencváros elnöke, amikor 1995-ben bejutottunk mai BL előd főtáblájára, a legjobb 16 közé. Az ezért kapott pénzt lenyúlták, majdnem akkor lett az első csőd. Tagadta a dolgot, sőt kiemelte azt a munkát, amit ő végzett. Ez röviden.
2012 október 31 at 15:10
Ha nem tudod, akkor jobb is, ha nem feszegetjük a multat…
2012 október 31 at 15:55
Szerintem ez a lenyúlták dolog nem igaz, utaltak maguknak év végén egy 20 milliós jutalmat, de ennyi egy olyan évben mikor minden szakosztály bajnok akkor belefér. A mai állapotokban láthatjuk hogy mennyi pénz kell akár csak egy szakosztályba hogy nem bajnok, de legalább dobogós lehessen, képzelhetjük hogy ma mennyit kéne elkölteni, hogy a focitól kezdve a női kosárig mindegyik reálisan a bajnoki címről beszélhessen. Ha lenyúlták volna akkor nem lettek volna meg a bajnoki címek. Én a magam részéről azért neheztelek rá, mert 1 nagyon jó évért beáldozták a BL pénzt, és a focicsapat úgy vágott neki a következő év BL selejtezőjének, hogy elmentek játékosok, és megmondták, hogy vagy bejutunk megint vagy csőd.
2012 október 31 at 20:13
… és bandájával (Havasi, Furulyás, stb) legitimáltak egy olyan magatartásmódot, ami egy olyan adósságspirálba taszította a klubot, amiből ma sem jöttünk ki.
A 90-es évek hősének állítja magát, de arról nem beszél, hogy csődhelyzetben hagyta itt a klubot, kifizetetlen számlákkal, totál bizonytalan jövővel.
Senki nem mondja el, de utána az állami Torgyán milliárdok rángattak ki a sz@rból a Fradit és az volt az utolsó aranykorszak (ami a 2004-es UEFA csoportkörrel ért véget, akkor már Furulya Jani bával meg Várszegivel).
Ja és ha egy elnök egy év alatt nem tud elszámolni az addigi költségvetés többszörösével, akkor bajnoki címektől függetlenül fel kell állni és kérni a revíziót. Sajnos az erről szóló Csúcs-jelentést (Torgyán készíttette) sosem fogjuk megismerni.
Szép dolog a történelem, de azért vagyunk páran, akik emlékszünk a részletekre is.
2012 október 31 at 14:31
OFF:/ Reformáció napja, Október 31-én arra emlékeznek világszerte, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes, a reformáció elindítója 1517-ben ezen a napon tűzte ki 95 reformtételét a wittenbergi vártemplom kapujára.
2012 október 31 at 16:10
Ebből is látszik, hogy nem csak a Császár halála miatt gusztustalan nap ez. (Egyébként a történelmi hűség kedvéért ez egy legenda, nem tűzte ki a tételeket.)
2012 október 31 at 16:22
Na ettől elhatárolódom!
2012 október 31 at 20:15
a második hozzászólás pápista agresszió
2012 október 31 at 13:42
Büdös, szarházi, tolvaj suttyó. Szégyen,hogy ilyen emberek valaha közénk tartoztak.
2012 október 31 at 13:31
Arról beszélt, mikor fizeti vissza a BL zsetont? Mert ha nem, akkor nem sok értelme van a beszélgetésnek.
2012 október 31 at 13:07
Te szarházi, már 1968-ban elárultál bennünket, amikor mentél az OSC-be, azután amit tettetek ’95 után a csapattal és vargazolival. Fúj.
2012 november 1 at 07:33
OSC-BE AZÉRT MENT HOGY FOGORVOSI DIPLOMÁT KAPJON.A FRDI AZ MELLÉKES VOLT.
2012 október 31 at 12:55
Hogy dögölne meg, a szemét tolvaj.