nagyon jó ezeket az összeállításokat nézni, főleg úgy, hogy az ember magában kiabál, hogy “ezen is ott voltam, ezen is ott voltam”.
viszont lenne egy javaslatom/kérésem: nem lehetne odaírni a meccsekhez valami kis feliratban az első néhány képkockában, hogy mikor (!) és amennyiben olyan rövid a bejátszás, hogy nem egyértelmű elsőre, hogy ki ellen játszottunk?
Vasárnap leérünk Kapsovárra, megállunk egy benzínkúton a város szélén. Jön kisFlóri a benzinkút parkolójában. Mi mindannyian odaköszönünk neki, ő meg mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, odajön hozzánk, Fradista kézfogás, egy-két szóváltás, hogy ma nyerünk ,Hajrá Fradi! Nagyon jóleső érzés volt, hogy ilyen közvetlen velünk (mi tudtuk ő ki, de neki fogalma nem volt rólunk, hogy kik vagyunk, csak annyit tudott, hogy Fradisták) :)
Emlékszem, amikor Flóri elkezdett a felnőtt csapatban játszani, meg utána is, hányan fanyalogtak, hogy nem akkora tehetség, mint az apja. Később persze meghatározó játékossá vált, és a visszavonulásáig az is maradt.
Ha nem is lett belőle világsztár, azóta nagyot fordult világ. Most olyan képességű játékosokat hiányolunk a csapatból, amilyen ő volt. Pláne olyanokat, akikre hosszú távon is számítani lehet.
Miközben néztem a videót pontosan erre gondoltam , rengetegszer hallottam , hogy ostorozzák a “kis” flórit . Bárcsak most is a csapatban lenne . Mutassák meg a sok falábúnak a videót hogyan kell ziccert góllal befejezni , nem pedig eltörni a labdát üres kapuval szemben . Hallod Somalia ? Sajna lövésnél úgy tartod a lábad , mintha hokiütő lenne .
Hááát ahogy kifordította a belsőjét,mielőtt eltekerte a labdát,az tanítani való ma is.Erőből kb 2 gólt lőtt a 40-ből, a többi vagy fejes ,vagy észjáték.
Köszi Showma, remek összeállitás. Floresz elképesztően elegáns játékos volt, erőlködés nélkül rúgta be a helyzeteit. Emellett a fejjátéka is kiemelkedett, csak az a fránya porcelán térde ne lett volna.
Óriási teher lehetett a Császár fiaként megállni a helyét, de nem vallott szégyent.
2012 november 21 at 09:44

2012 november 21 at 10:42
Közben a videó leírásában odaírta Showma, h melyik mikor, ki ellen, ahogy a többi hasonló videónál is volt.
2012 november 21 at 11:39
A következőre részre (Dragó lesz soron) szerintem már rákerül majd a videóra is.
A mostani lista:
1. 1990.10.06. Ferencváros – MTK-VM 4-0
2. 1990.10.13. Váci Izzó – Ferencváros 1-1
3. 1991.09.21. Zalaegerszegi TE – Ferencváros 0-4
4. 1991.09.21. Zalaegerszegi TE – Ferencváros 0-4
5. 1991.09.21. Zalaegerszegi TE – Ferencváros 0-4
6. 1991.11.30. Ferencváros – DVTK 3-2
7. 1992.03.04. Ferencváros – Veszprém 2-0
8. 1992.04.18. Ferencváros – Videoton 2-0
9. 1992.06.13. Ferencváros – Siófok 5-0
10. 1992.06.13. Ferencváros – Siófok 5-0
11. 1992.09.26. Ferencváros – Rába ETO 2-2
12. 1992.10.04. Veszprém – Ferencváros 0-3
13. 1993.04.03. Pécsi MSC – Ferencváros 0-1
14. 1993.08.14. BVSC – Ferencváros 1-5
15. 1993.10.16. Ferencváros – Rába ETO 2-1
16. 1993.10.16. Ferencváros – Rába ETO 2-1
17. 1994.03.26. Vasas – Ferencváros 0-1
18. 1994.04.23. Vác – Ferencváros 3-2
19. 1994.05.21. Csepel – Ferencváros 1-2
20. 1994.05.28. Ferencváros – Békéscsaba 4-2
21. 1994.09.24. Ferencváros – Vác 5-0
22. 1994.10.24. Vasas – Ferencváros 2-4
23. 1995.10.28. Zalaegerszeg – Ferencváros 1-3
24. 1995.11.30. Ferencváros – Kispest 3-1
25. 1996.03.23. Ferencváros – MTK 3-1
26. 1996.03.23. Ferencváros – MTK 3-1
27. 1996.05.04. Győri ETO – Ferencváros 2-5
28. 1997.07.19. Siófok – Ferencváros 0-1
29. 1998.06.06. Gázszer – Ferencváros 2-2
Hiányzó gól:
1. 1998.04.29. Tiszakécske – Ferencváros 1-2
2012 november 21 at 07:18
Vasárnap leérünk Kapsovárra, megállunk egy benzínkúton a város szélén. Jön kisFlóri a benzinkút parkolójában. Mi mindannyian odaköszönünk neki, ő meg mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, odajön hozzánk, Fradista kézfogás, egy-két szóváltás, hogy ma nyerünk ,Hajrá Fradi! Nagyon jóleső érzés volt, hogy ilyen közvetlen velünk (mi tudtuk ő ki, de neki fogalma nem volt rólunk, hogy kik vagyunk, csak annyit tudott, hogy Fradisták) :)
2012 november 20 at 20:42
Ferencváros – siófok teltház. wow, de jó ilyeneket nézni!
Flóri milyen jó volt fejjel.
Pécs ellen hozzon mindenki plussz 2 embert könyörgööööm!
2012 november 20 at 18:45
Emlékszem, amikor Flóri elkezdett a felnőtt csapatban játszani, meg utána is, hányan fanyalogtak, hogy nem akkora tehetség, mint az apja. Később persze meghatározó játékossá vált, és a visszavonulásáig az is maradt.
Ha nem is lett belőle világsztár, azóta nagyot fordult világ. Most olyan képességű játékosokat hiányolunk a csapatból, amilyen ő volt. Pláne olyanokat, akikre hosszú távon is számítani lehet.
2012 november 20 at 20:32
Miközben néztem a videót pontosan erre gondoltam , rengetegszer hallottam , hogy ostorozzák a “kis” flórit . Bárcsak most is a csapatban lenne . Mutassák meg a sok falábúnak a videót hogyan kell ziccert góllal befejezni , nem pedig eltörni a labdát üres kapuval szemben . Hallod Somalia ? Sajna lövésnél úgy tartod a lábad , mintha hokiütő lenne .
2012 november 20 at 18:22
Szép gólok ezek is,de amit a Reál-nak lőtt az volt maga a csoda…
2012 november 20 at 18:21
Hááát ahogy kifordította a belsőjét,mielőtt eltekerte a labdát,az tanítani való ma is.Erőből kb 2 gólt lőtt a 40-ből, a többi vagy fejes ,vagy észjáték.
2012 november 20 at 18:13
Valóban, micsoda finom, intelligens befejezések…! Számomra hiánypótló összeállítás volt, nagy köszönet érte!
2012 november 20 at 18:01
Off
Bockor, Albi, Ironpig, Sherlock ma nem lesz semmi irodalmi est? :)
KÚTÚRÁT, DE MÁÁ!
:)
2012 november 20 at 18:46
Most nem érnek rá, mert éppen szépirodalmat olvasnak gyertyafénynél.
2012 november 20 at 17:46
Köszi Showma, remek összeállitás. Floresz elképesztően elegáns játékos volt, erőlködés nélkül rúgta be a helyzeteit. Emellett a fejjátéka is kiemelkedett, csak az a fránya porcelán térde ne lett volna.
Óriási teher lehetett a Császár fiaként megállni a helyét, de nem vallott szégyent.
2012 november 20 at 17:26
OFF
Bognár Tamás vezeti a Kecsó elleni meccset
ON