Programozható ledes világítás, ingyenes wifi-hálózat, azonnal visszanézhető gólok…

A pályát hi-tech elektronikus rendszerrel szerelik fel: okostelefonon visszajátszható gólok, arcfelismerő biztonsági kamerarendszer.

A szórakoztatásra és a biztonságra fektetnek nagy hangsúlyt az új Fradi-pálya tervezésénél. Fürjes Balázs, a beruházás kormánybiztosa elmondta, az a céljuk, hogy a meccsre kilátogatók másfél óra helyett 3-4 órát töltsenek a pálya mellett.

Ennek megfelelően olyan kamerarendszert és belső ingyenes wifi-hálózatot építenek ki, amin rengeteg információ érkezik a meccsről a drukkerek okostelefonjára, szavazásokon lehet részt venni, vagy akár vissza lehet játszani a pár percel előtte berúgott gólt. (A tervezők bíznak benne, hogy 2014-re már annyira elterjed az okostelefon, hogy a szurkolók nagy része már rendelkezni fog vele.)

A kamerák nemcsak a szórakoztatásban segítenek, hanem a biztonsági rendszer alapjai is. A személyazonosításra alkalmas arcfelismerő kamerák felvételei alapján rögtön ki lehet szedni tömegből a rendzavarókat. A B-közép egyébként teljesen elkülönítve lesz a tervek szerint, a vendégszurkolók pedig külön bejáraton érkezhetnek.

Az épületnek programozható ledes díszvilágítása lesz, az acélhálós, félig átlátszó homlokzaton két nagy ledes kivetítő sugározza a képeket kifelé. A tervezők elképzelése szerint a stadion gazdaságilag önfenntartó lesz, a meccsek bevétele mellett az épületben található rendezvénytermet, sky boxokat (egész évre bérelhető céges helyiségek) gyakran kiadják majd.

A pálya építésére a héten hirdettek közbeszerzési eljárást, a tervek szerint a csapat 2014 őszén már itt kezdi a szezont.

Sportgéza