Karácsonyi beszélgetés a legendás Fradistával Gyetvai Lászlóval, aki 94 évesen is követi a foci és a Fradi mindennapjait.

A Mindenható kedves vele. Itt hagyta nekünk Gyetvai Lászlót. Hogy meséljen az utánozhatatlan Sárosi Györgyről, Zsengellér Gyuláról, a harmincas évek magyar futballjáról. Kilencvennégy esztendős, de ha foci kerül szóba, megváltozik a tekintete. A messzeségbe réved. Megint húsz éves, és ott nyargal a bal szélen a régi, falelátós Üllői úti stadionban.

Tolditól kapja a labdát, aztán egy megkerülős csellel becsapja a védőjét, egészen az alapvonalig fut, majd visszagurít, Toldi pedig bevágja. A legidősebb élő magyar válogatott labdarúgó. 1918-ban született. Abban az évben, amikor Tisza István a Parlamentben bejelenti: az első világháborút elvesztettük. Abban az esztendőben, amikor győz az őszirózsás forradalom, és Károlyi Mihály alakít kormányt. Amikor IV. Károly király lemond a magyar trónról, és bemutatják Bartók Béla remekművét, a Kék szakállú herceg várát.


“Nagy család volt a miénk –
kezdi az újpalotai lakótelepi ház hatodik emeletén, a nappaliban ülve Gyetvai László. Nyolcan voltunk testvérek, öt lány és három fiú. Zólyomban éltünk, amikor aztán jött Trianon, apám – aki amúgy vasutas volt – felpakolta a családot és Budapestre költöztünk. Mennünk kellet, nem volt maradásunk. Két évig a ferencvárosi pályaudvarnál, egy vagonban éltünk, de nem bántuk. Az Ecseri úti templomban ministráltam, amikor Raffai Dodó barátom odasúgta nekem, hogy toborzó van a Fradiban. Mondtam, nekem haza kell mennem, édesanyám vár, de végül elcsalt a pályára. Kétszáz gyerek volt a válogatón, bekerültem a legjobb tizenegybe. Szegény Dodó nem. Zsazsa bácsi – Izsák Károly volt a becsületes neve – tartotta az edzést, aki megnézte, hogyan mozgok, aztán a tréning végén megkérdezte, milyen poszton akarsz játszani fiacskám? Mondtam neki, én gólt akarok rúgni, így csatár lennék. Erre azt válaszolta: fiam, te robbanékony vagy, balszélső lesz belőled! Neki lett igaza.”

Tizenhétszer játszott a magyar válogatottban. 1938. december 7-én, a skótok ellen debütált Glasgowban. A meccset 3:1-re elvesztette a magyar csapat: “Kikaptunk, nagyon nem örültünk, de aztán felengedett mindenki. A banketten ugyanis vagy hússzor kellett koccintanunk György király egészségére. De nem ám pezsgővel, jófajta skót whiskyvel. Az este végére eléggé elfáradt a társaság.” Mivel csak az 1938-as év végén mutatkozott be a magyar válogatottban, nem lehetett ott a franciaországi vb-n, ahol a Sárosival, Zsengellérrel, Titkossal és a többi menővel felálló válogatott végül ezüstérmet szerzett. Máig fájlalja, hogy lemarad a tornáról, pedig mint mondja, sokáig úgy volt, ő is utazik. “Akkor már bajnok voltam a Fradival, amely sok válogatottat adott. Én is kerettag lehettem, azonban valamelyik felső vezető azt mondta, jó híreket hallott a Marseille-ben játszó Kohut Viliről. Menjen ő, ne a húsz éves Gyetvai. Hát így nem lettem világbajnoki ezüstérmes.”

Viszont megadatott neki, hogy egy pályán lehessen hétről hétre a kor ünnepelt játékosával, Sárosi Györggyel. Akiről elég csak annyit tudni, 1937 szeptemberében, a Hungária körúton hét gólt lőtt a csehszlovákok hálójába (8:3 lett a meccs vége). “Ott voltam, Gyurka zseniális volt. Sajnálhatja, hogy nem ismerte. Igazi úriember, a közönség imádta, pedig nem játszott rá, csak tette a dolgát. Emlékszem, neki volt egyedül autója a csapatból – nagy szó volt akkor -, de nem azért vette, hogy felvágjon, csak szerette az autókat.”A Ferencvárosban a kezdő fizetése heti 35 pengő volt, a fix kezdők kaptak negyvenet, a válogatott játékosok pedig zsebre vághattak 48-at is! Hogy az mennyit ért akkoriban? “Jó heti fizetés volt, kellemesen eléldegéltünk belőle. De nem voltak nagy álmaink, szerettünk focizni, és még pénzt is kaptunk érte, tökéletes volt minden. Más világ volt. A világ legtermészetesebb dolga volt, hogy villamossal mentem a pályára. A villamoson sokan rám köszöntek, kérdezgettek, én meg mindenkinek visszaköszöntem, válaszoltam. Más volt az emberek viszonya, több volt a tisztelet. A pályán is. Nekünk a Hungária vagy az Újpest játékosai nem ellenségeink voltak, hanem ellenfeleink. A Lázár Gyulával a Körútra, a Valéri kávéházba jártunk meccsek után, ott mindig találkoztunk más csapatok játékosaival. Együtt ittunk valamit és beszélgettünk.”

A pályafutása során egyaránt háromszor nyert bajnokságot és Magyar Kupát a Ferencvárossal, és ott volt az 1937-ben Közép-európai Kupát nyerő csapatban is. Sok játékost látott, így kézenfekvő, hogy felvessük, ki volt a legjobb azok közül, akikkel egy pályán lehetett? “Ábel – vágja rá! – Vagyis Zsengellér Gyula. Csodálatos futballista volt! Az Újpestben játszott, de mindenki szerette a Fradiban. Olyan elegáns játékost én nem láttam. Persze később Puskás lett a legnagyobb, ebben nincs pardon. Ő egyébként Bozsik Cucuval együtt nagyon kedvelt engem. Mindig megkérdezték, mit hozzanak nekem külföldről, hiszen sokat túráztak. Mindig azt mondtam, semmit. Aztán egyszer mégis szóltam: megköszönném, ha hoznának egy fehér csipkeruhát a kislányomnak. Mikor megjöttek, az első útjuk hozzám vezetett a kis ruhával.”És, hogy melyik meccsére a legbüszkébb a pályafutása során? “A Bologna ellen KK-meccs itthon 1939-ből. Kint 3:1-re kikaptunk, itthon viszont 4:1-re nyertünk, úgy, hogy mind a négy gól előtt én adtam a passzt Toldi Gézának. Csodálatos nap volt!”

A jelenlegi magyar válogatottnak is drukkol, mivel Dzsudzsák Balázs az ő posztján játszik, külön figyeli, a ki a jobb, Messi vagy Cristiano Ronaldo vitában viszont nem akar döntőbíró lenni. “Mindkettő ügyes gyerek” -mondja, de leginkább az Üllői útra figyel, ott is az utánpótlás meccseire. Mint kiderül, a dédunokája lassan a felnőtt csapat ajtaján kopogtat. “Nagyon jól ad be a fiú, talán ezt tőlem örökölte. Gyors is, védőként és középpályásként is sokra viheti. Én vagyok a legnagyobb szurkolója!” Aztán megyünk is. Mi hazafelé, a Gyetvai család pedig Visegrádra, ott karácsonyoznak. Ám még mielőtt elindulnánk, Laci bácsi a kanapén ülve, kicsit magának, kicsit nekünk, belekezd egy régi Fradi indulóba: “Volt egy csapat, úgy száguldott, mint a szél. FTC-re hallgatott, száz győzelmet aratott a futballpályák pázsitos gyepén. Most öreg fiúk vagyunk, hajunk ezüst-fehér. Öreg fiúk, FTC hajrá, a sírig kergetjük a labdát. Zöld-fehér dresszünkön megfakult a szín, de a dressz alatt még ver a Fradi szív…”
És elcsuklik a hangja.

forrás: nepszava.hu

Reklámok